Hadügyi Közlöny - Lemondtam

Day 566, 01:16 Published in Hungary Hungary by Hadugyminiszterium
Üdv mindenkinek

Ezennel beadom én is a lemondásom.

Shaok egyértelművé tette, hogy csak az ő parancsai szerint adhatok utasítást a seregnek, nem egyezthetek saját magam a PEACE-el (ahol egyébként a belső csatornán elismert és elfogadott személy vagyok), és mivel korábban már a hadsereg szervezésébe is elég komolyan bele akart szólni, továbbá a stratégiai tanácsba inkompetens személyeket hozott be (az egy vicc, hogy tőlem kérdezi Shaok embere, hogy mennyibe kerül egy támadás indítás, ArmandeXaviertől meg azt, hogy hol van naponta frissülő térkép) ez volt az utolsó csepp részemről a pohárban.

Eddig csak a sereg tagjai miatt tartottam ki, akik nagyon nem szerették volna, hogy lemondjak. Sajnálom srácok, de ez nem megy. Ilyen elnököt én nem tudok SZOLGÁLNI.

Sok szerencsét eMagyarország!

Kampec, volt hadügyminiszter

by the way: Shaoknak nem felelt meg a régi megszokott #kormanyules chat szoba sem többek között, hanem a sleppjével új szobát kellett alapítani az ország irányítására, evilmonkeys néven... ez sok mindent elmond erről a kormányról.