"Kérek op-ot!"

Day 4,661, 11:32 Published in Hungary Hungary by kisborok

Kedves Játékosok!

Lehet, hogy már írtam róla.
Mit is jelent nektek ez a mondat, hogy "Kérek op-ot!"?
Igen, én írtam annó cseten párszor. Amikor még volt ott élet, és üttetések is, nem csak amikor nyersanyag-újraosztás volt.
Az, hogy egyeseknek mond valamit (ha még emlékeznek), és például theface-nek miért nem mondott valamit is, arra a magyarázat a következő:
Szóval mint jópáran tudjátok, van pár cikk amit írtam/készítettem. Ezek egy része tutorial/oktató jellegű akart lenni.
Nem vagyok valami jó újságíró, az, hogy mégis tudtam szavazatokat elérni a cikkeimmel általában azért volt mert időnként tudtam még a tapasztaltabb játékosoknak is újat mondani. Most, hogy az újnak mennyi haszna volt, egyesek szerint kérdéses, de azért néhány játékosnak csak sikerült olyat adnom, amit tudott hasznosítani, sőt egyesek tovább fejleszteni.
A lényeg, hogy hajtott, hogy adjak valamit. Nem feltétlen anyagi dolgot. Sőt...
Ugyebár az idők kezdetekor (index I. idején), az IRC chat volt az az eszköz, ami lehetővé tette a közvetlenebb kommunikációt a játékosok között.
Akik hadügyesek vagy kormánytagok voltak, általában különleges jogosultságot kaptak a csetszobákhoz. Ez általában az op volt.
Akik ezzel rendelkeztek, akár ki is tudtak rúgni játékosokat a szobákból, elnémítani őket, kitiltani, ...
Na meg voltak úgynevezett csetbotok, akik az ilyen op-pal rendelkezőknek hajlandó volt engedelmeskedni. Például az !all parancs hatására, végigsorolta a szobában lévők nevét, így azok a nevük említését láthatták valahogy villogva a számítógépükön, és látták, hogy oda kéne nézni a szobába.
Ez nagyon hasznos tudott lenni, ha épp gyorsan kellett ütni csatában, és a hadügyes el is kiáltotta magát, és linkelte a csatát. Így általában vissza lett tolva a fal, később kötél. 🙂
Na most volt, hogy szombat volt, csökkentett létszámmal voltak a hadügyesek jelen, vagy épp nem is voltak, de én épp igen. Aztán láttam, hogy egyik csata rosszul áll, hát op híján nem tudtam parancsolni a botnak, de mivel a fapados kliensem (pidgin) el tudta sorolni nekem a neveket, hát kopizva, én magam tudtam allozni, és üttettem a csatában. 🙂
Ez egypárszor előfordult, és egyik hadügyes ezt látva, adott nekem ideiglenesen op-ot. 🙂
Nagy öröm volt számomra. 🙂
Későbbi időkben, amikor épp békés időszak volt, de a szobában rendetlenkedtek egyesek, elkiáltottam magam:
"Kérek, op-ot!"
Kaptam is op-ot, és láss csodát a szobában elcsendesedtek a rosszalkodók. 🙂
Persze szinte sosem rúgtam ki senkit. Kiáltás után nem volt rá szükség. (szerencsére 😃 )

Na szóval mit is jelent a "Kérek op-ot!" Mondat?
Legfőképpen bizalmat. 🙂







ha nem megy a lejátszás, akkor itt a linkje: https://youtu.be/lI2WRR8lXgE

kisfroccsok voltam.


Újságíráshoz technikai tutorial nem csak kezdőknek (újra)