[MK] A mocsár mélyén

Day 4,436, 09:21 Published in Hungary Hungary by eMagyar Kormany


Tisztelt eMagyar lakosok!

Nem szeretnék köntörfalazni nektek, az ország helyzete nem túl fényes. Mondhatnám, hogy a mocsár alján vagyunk, de még szerencsére nem, bár nem sok választ el minket attól. Nem sok minden választ el attól, hogy a helyzet már csak javulni tudjon.



eMagyarország

Az eredeti területeinken öt ország forog, amivel meggátolják az RW indításainkat. Eddig két alkalommal lehetett indítani RW-t, első alkalommal Szerbia ellen, utána Románia. Ez a két ország átlagsebzése jóval több, mint a miénk, ráadásul a szomszédaink is. Ha netán fel is szabadulunk ott, nem kell AS-t adniuk ahhoz, hogy vissza jöjjenek. A másik három ország már átlagsebzése kevesebb, mint a miénk, ráadásul eredeti területeik nem Európában van. Ellenük eddig még esélyünk nem volt RW-t indítani, erre nagyon figyel az Asteria vezetősége.



eSzövetség

Az előző hónapban megváltoztak a szövetségek erőviszonyai. Egy olyan szövetségnek a tagjai voltunk az azt megelőző hónapokban, amely uralta az eVilágot. Most visszatért a megszokott helyzet, amikor az Asteria kezdi visszanyerni világhatalmi státuszát. Ennek számos oka van.

Token bevezetése
A Token bevezetése előtt pakkot játékosoktól lehetett vásárolni csak. Ebben az időben a CODE pakk eladói nem adtak el pakkokat az Asteria országainak, ezzel gyengítve a haderejüket. Miután be lett vezetve a Token, ez a válogatási lehetőség megenyhült. Nem lehet tudni kik adnak el Tokeneket, mert a játék ezt nem mutatja. Bár sokan a bevezetésekor mondták, hogy folytatják a szokásos face-to-face eladást, azonban mégis elindult a Token biznisz. Innentől kezdve az Asteria oldalán lévő pakkosok száma elkezdett növekedni.

Shadow Booster
Nem segítette a CODE helyzetét a Shadow Boosteres event. Az eredeti time limitje pár héttel meghosszabbodott, amiről a CODE tagországai nem tudtak kihasználni, míg az Asteria oldalán elég sokan. A Shadow Boosterről azt érdemes tudni, hogy megduplázta a játékos sebzését. Hirtelen az Asteria kétszer erősebb lett mint volt, és ezt kegyetlenül kihasználták. Több területet ekkor szabadítottak fel és indították el az ellentámadásukat is.

Pakk vásárlási bojkott
Ahogy erősödött az Asteria, úgy a pakk vásárlási kedve a szövetségnek lecsökkent. Végül a görögök a Token bizniszre hivatkozva csökkentették a pakk vásárlás/eladásukat, és több ország is követte a példájukat, ezzel szintén csökkenve a szövetség hadereje.

Összességében jelenleg eléggé rossz a helyzetünk fél évvel ezelőtthöz képest. De minden szövetség életében vannak hullám völgyek, eddig fent voltunk, most le kerültünk.



Általános taktika

Mivel több CODE ország eredeteit elfoglalta az Asteria, ezért lehetséges, hogy hiába várunk a segítségre. Ha lesz is közös stratégia a szövetségen belül, nem biztos, hogy Magyarország eredeti területeinek a felszabadítása lesz a prioritásuk. A CODE új SG-je: Gw4ihiR

Az általános terv számunkra az, hogy az öt ország körforgójában mindig a védekező oldalán kell harcolnunk, hogy megnehezítsük a terület átadásokat, jobb esetben megakadályozzuk. Ezt követően pedig RW-t indítani a területükön, lehetőleg Kolumbia, Peru, vagy Irán ellen. Amíg ezek az országok itt vannak, ez a mindennapi feladatunk. Kérek mindenkit, hogy figyeljen erre, és ne harcoljon a támadó ország oldalán, hacsak nem más van kiírva az országfalra.



Légi program

A következő napokban ismertetni fogom az új légi program működését. Már az alap struktúrája ki van dolgozva, de ennek gyakorlatban való átültetését még próbáljuk kivitelezni. Addig is mindenkinek szép napot kívánok, és kérem, hogy kövessétek az aktuális parancsokat.


Tisztelettel,
Dunedan
eMagyarország elnöke