Noname lemondásának margójára

Day 4,680, 13:32 Published in Hungary Hungary by Zoleeka
Kedves játékosok!

Ez a cikk eredetileg közlönyként akart volna kijönni, de nekem nincs hozzáférésem, így saját újságban adom ki (éppen ezért mellőzöm a kormány bármilyen logójának és hivatalos designjának használatát). Fontosnak tartottam pár tévhitet eloszlatni.

Amint azt tudjátok, a tegnapi napon nonameemanon benyújtotta a lemondását és kérte a hivatalos impeachment beadását. Egyelőre ez nem ment át (a cikk megírásakor 9-5 az állás), így kérném a képviselőket, hogy nyomjanak igent, különben legalább egy hétig elnök nélkül maradunk.

A lemondás a kormánytagokat ugyanolyan váratlanul érte, mint bárki mást. Az országfalról, illetve a konga körlevélből tudtuk meg mi is a szándékát, majd ezután eltűnt Telegramról. Reggel még elindított kettő csatát, ekkor hallottunk utoljára felőle, a román támadás már csak autoattack volt. Információim szerint kérte hivatalosan is fiókjának törlését.

Az okokról: RL probléma, betegség áll a háttérben. Erről nem szeretnék többet mondani, nem szeretném a nagyvilágba elkürtölni, szerintem ő se szeretné. Részleteket én se tudok, de szeretnék megnyugtatni mindenkit, nem volt közvetlen életveszélyben stb. Azt is közölte, hogy nem a károgók miatt lépett le, semmilyen sértődöttség nincs benne. Kérlek ne terjesszetek baromságokat és ne lássatok bele többet, mint ami történt. Remélem tiszteletben tudjátok tartani a döntését!

Végezetül szeretnék pár szót mondani róla, illetve a közös munkánkról. Én, az MHP pártelnökeként indítottam a választáson, leginkább csak trolljelöltként. Megnyerte. Hogy mi miatt? Nem tudjuk. De már nem is fontos. Kicsit pánikoltunk, de sikerült összeállítani egy kormányt. Kezdő volt, kormányzati tapasztalat nélkül, de azt hiszem az egész kormány nevében mondhatom, hogy amíg csinálta, addig rendesen csinálta. Ahogy nekem mondta, ő vagy rendesen csinál valamit, vagy sehogy.

Próbáltunk taktikázni, országot elzárni, pár éles csatánk is volt. Rövidnek tűnhet ez a pár nap, de higgyétek el, sok szervezőmunka volt benne. Szeretném megköszönni a teljes kormány, ezen belül kiemelten WasssDorong munkáját, aki nélkül nem sikerült volna.

Nehéz napok elé nézünk, nem fogjuk tudni a továbbiakban elkerülni az éles csatákat, mindenkire szükség lesz. Történjék bármi, akár eltörölnek minket, akár nem, remélem élvezni fogjátok a játékot. Hiszen ez erről szólna. Lehet itt sárt dobálni, pocskondiázni, de ér ez ennyit? Szerintem nem.

Reméljük a következő kormány is megpróbálja tisztességesen vezetni az országot, legalább egy kicsit viccesebb hónap elé néznénk 😊

nonaneemanonnak további boldog és egészséges életet kívánok! Remélem egyszer még visszatérsz hozzánk! 😊

Zoleeka,
(ex?) kormányzó és gazdasági miniszter