Join the new world

Nemzetünk felült a világ tetejére. Ismételten ott ül, a Föld koronájáról szemléli a meghódított területeket szövetségeseivel. Ült már a csúcs peremén, többször is, most is ott foglalt helyet. Kicsit talán magasabban is helyezkedett el.

Egy ilyen hegemónia persze ürességgel is jár. Fogynak a kihívások, nehéz megtalálni a nagyhatalmi lét erényeit. Hoztunk valami jobbat a világnak? Több javadalmunk van, mint volt ennek a töredékével? Magasabb a kihívás, mint korábban volt? Mindezek után pedig ismét megkérdezi a betyár a puszták ege alatt: jobb lett a világ attól, hogy a felét uralmunk alá hajtottuk?

A büszkeségünk talán ki lett szolgálva. Jó érzés diadalmas nemzetnek lenni, nézzünk magunkba, és ismerjük el, ez tény. De ha megállunk ezen a ponton, a poros, ittas, elkopott boros mámorban élő óriások sorsára jutunk, akit önnön léte emész fel a külső ellenségek helyett. Ahogy már sokan mondták: küzdés nélkül mit ér a lét?



A világ glóbusza felett álló hatalmasok -- akik ezt a planétát pályáján tartják -- néha tolnak a világon egy olyat, ami szokatlanná teszi a monotonitást. Jönnek furcsa ellenségek, újak, hozzájuk kapcsolódó feladatok, majd az értük kapott jutalmak. Aztán mennek. Egy holdtelésnyi idő múltán pedig jönnek újra, csak más történettel, de hasonló feladatokkal és jutalmakkal. Néha pedig versenyeket hirdetnek, hogy legalább megmérettessék a világot más színekben is, más zászlók alá sorolva is. Aztán kedvezmények, divatosan fogalmazva: akciók. Fele áron kapjuk a teheneket, olcsóbban húzhatjuk fel a golyóöntő üzemet. Előrébb léphetünk a harci kiképzésünket illetően.

Van itt néha változatosság, de lassan a változatosság monotóniája okozza magát az állandóságot. Nehéz így rajongani, ha a kényelmes óvatosság receptjével dolgozunk a középszerűség határán.



Versenyt hirdettek. Most is verseny van. Jönnek jutalmak, és mennek is. Lesz még ilyen, volt már ilyen. Kényes kompromisszum, mert a részvétellel végső soron legitimáljuk ezt a porosodást. Közben viszont örülünk neki, hogy valami halvány izgalom azért jön ezzel is. Mivel a világ bolondul a színes szalagokért és gombolyagokért, érthető módon ezekért a versenyekért is. Nincs tehát jobb megoldás, kimaradni nem lehet belőle egyedül. Nyeremények pedig vannak, valljuk be, ezek jól is jönnek néha. Úgyhogy érdemes megpróbálni belevágni. Megint. Aztán legközelebb ismét. Ha lecseng ez a katatónia, akkor majd jön helyette másik. Reménykedjünk, tartsuk szárazon a puskaport, aztán meglátjuk, hogy fokosunk élesen tartása hozni fog-e még valami újat a világba. Jó lehet ez még később. Remélni talán még érdemes. Sajnos kétséges dolog is.



Választásokra is ébredtünk a mai napon. Nem szokott a betyár szívesen beleavatkozni ezekbe, mert korábban már írtam, hogy a nagyok koponyájába nem tudunk belátni, ahhoz csak a fokos lehet alkalmas eszköz. A tapasztalatunk súghat nekünk ezt is, meg azt is. Ezért csak egy rövid üzenetet tudok emlékeimből előkotorni, ezt pedig mindenki értse úgy, ahogy akarja: Kard által vész, aki Kard-ot ragad.



Ceterum censeo:
tegyétek napi kötelességeteket, szolgáljátok a Hont, küzdjetek és bízva bízzatok tovább!