Join the new world

Itt az ideje a lefekvésnek ezen a hűs nyári napon. Az ég csillagos, a szellő kellemes, hűsítően simogat a nyitott ablakon keresztül. Egész kellemes nap volt, pihenés, heverészés. Csak a feleségem volt kicsit fura ma. Olyan üresnek és hidegnek éreztem a lelkét. Tegnap még tűz forrott ereiben, amit leginkább az éjszaka bizonyított, a lefekvést követő egy-két óra, de ma. Semmi. Nem szóltam rá, lehet csak rossz napja volt. El kell viselni az ilyesmit, bár azok a napok még messze vannak, de hát nők, sose lehet tudni.
Viszont amit főzött. Én nem tudom mi volt a levesben, de az valami fenséges volt, na az a nap csúcspontja lehet, bátran tarthatom annak.
De vajon hol van már? sokáig időzik a fürdőben. Nem remélhetem, hogy megismétlődik a tegnap este. Ez sajnos nem olyan nap lesz. De megérdemli a drágám, hogy türelmes legyek vele. Kevés ilyen jó feleséget találni manapság. Mindenesetre amíg ideér, előkészítem neki a helyét, hogy már csak feküdnie kelljen.
Ohh épphogy van időm befejezni mikor már jön is. Komor vagy fáradt. Az éjjelin lévő lámpa fényénél nem nagyon látszik. Kicsit torznak hat az arca, de ez nyílván csak az árnyékok játéka, hiszen egy gyönyörű nőről van szó. Nem szól semmit, csak lefekszik az ágyba, én is mellé heveredek.
Nem kíván jó éjszakát, csak oldalra fordul és magára húzza kedvenc virág mintás takaróját. Nincs mit tennem, lekapcsolom a lámpámat, feléje fordulva alszok az ágyon el, hosszas gondolkodást követően. Vajon mi lehet a baja? Talán én mondtam valami rosszat? De természetesen nem kapok választ, és ha kapnék is csak saját gondolataim szülte reménykedések, vagy sötét gondolatok lennének, így hát ennek tudatában ér utol az álom, melyre vagy emlékszek felkeltemkor, vagy tovaszáll az egész este, nyomtalanul....

Fura álom, mely gyötör, nem hagy aludnom, vadul zihálva ébredek fel, rettegek, félek, de magam sem tudom mitől, nem emlékszek belőle semmire, csak hogy rettenetes.
Nem nyitom ki a szemem, igyekszek kerülni minden fölösleges mozdulatot. Verejtékben úszom a takaró alatt, de nem a meleg miatt. Jó lenne emélkezni a tébolyra, mit agyam készített számomra. Mi az mi ennyire megrémíthet. Sose volt rémálmom, és verejtékben úszva se ébredtem soha.
De olyan fura. Ragad a pokróc, mi takaróul szolgál, és fura szag, mely piszkálja orrom. Az érzékszerveim lassabban élednek a gondolatnál, és azt hiszem lassan magamhoz kell térjek, és meg kell nézzem mi ez.
A szoba túlzott sötétje nem engedi szememnek látni mindazt ami körülöttem van, eléggé zavaró ez így, de szerencsére tudom jól mi hol van, és hogy mit merre találok.
Fura ragadós szmötyi amiben úszok. A drágám mellettem fekszik. Nem akarom felébreszteni, de fel kell kapcsoljam a lámpát, legalább egy kis halovány fény legyen. De mielőtt felkapcsolnám is, fura érzés kap el, valami nincs rendben. Valami hiányérzet kerülget, egy pillanatot adok az érzésnek kiteljesedni, de nem igazán tudok rájönni mi az, így hát felkapcsolom a lámpámat.
A takaróm vörös rajtam, úszok a paradicsomszínű, már már nyúlós lében. Kell pár pillanat, hogy tudatosuljon bennem, hogy az a lé az vér temérdek vér! Azonna leklap az iszonyat! Leírhatatlan, honnan került ez ide? Mi ez ittt? Mi a franc folyik itt?
Fel kell ébresztenem, nincs választásom, megérintem a vállát, de a látvány nem engedi el tekintetem, magához láncol. Óvatosan megfogom a vállát, és mozdítok rajta kicsit. Szó nem hagyja el a számat, mert szó nem, csak sikítás jönne ki rajta, amikor is felém fordul.
Üres szemgödre és lemálló húsa mered rám. Sikítanék, de nincs erőm se hozzá. Küzdenem kell, hogy legyőzzem a látványt. Összeaszott csontvázszerű maradvány, mely reám tekint és felém fordul! Te jó ég! Biztos álmodom! Ez valami szörnyű álom! Csupán hajszál választ el a tébolytól, őrülettől! Fel akarok kelni! Te jó ég! Ez a vörös amiben fekszem! A húsa és vére, mely szétfolyt az egész ágyon! Hogy történhet ez! Az én kedvesem! A takarón, a párnán, rajtam! MINDENÜTT!!!!!
Agyam képtelen befogadni az iszonyatot, a felfoghatatlant, a megmagyarázhatatlant!
De hát hogy? Mi? Miért?
És ekkor, mikor már eluralkodna rajtam a pánik, és kezdek összeomlani idegileg teljesen, emlékszek vissza az álomra, melyből felriadtam.
Ő volt benne, könyörgött, zokogott, és térden állvan esdekelt, hogy kímélje meg az életét, hogy ne akarjon ártani nekünk, hogy hagyjon minket életben, de nem. Az életét követelte, és a lelkét kamatként. Úgy, ahogy ő kívánja. Alkunak helye nincs. Sorvadjon le az élet maradéka is róla, málljon le lelkéről a boldogság minden foltja, és múljon el akként, ahogy a pokol legméjebb bugyraiban szokás...
Kinyúlt felé, és letépte bőrét. Földöntúli, démoni sikítás mely hallatszott még, mely embertől nem származhat, de tán még állat se képes ilyet kiadni.
Ez volt az, ez volt az utolsó ép pillanat, mielőtt a téboly és őrület martalékává lett volna minden gondolat.