Elindultunk!
rohamkacsa
Észtország és a farkasok
Ismét megélénkült az észt front. Tegnap Lettország megszavazta az Észt-Lett háborút. Okai
még régebbre nyúlnak vissza amikor is Észtország és Lettország is a Phoenix szövetség tagja
volt. Történt egyszer hogy Lettország beleunt a semmittevésbe amit az okozott hogy csak
baráti országok vették körül elvágva őket ezáltal a támadási lehetőségektől, ezért aztán
észtek engedélye nélkül megtámadta az egyik régiójukat unaloműzés gyanánt. Ebből aztán
komoly szövetségi és diplomáciai kérdés lett, amelynek menetét most nem taglalnám. Lényeg hogy a vége az lett hogy Lettország jelenleg EDEN oldalán harcol, és most úgy gondolta
revansot vesz az észteken az őket ért sérelmek miatt.
A mai napon ezek után Finnország megtámadta Laane-Eesti és Kesk-Eesti észt régiókat,
Lettország pedig Louna-Eesti-t.
Közben átrendeződött az észt szövetségi rendszer is, hiszen a magyar mpp lejárt és jelenleg
nem aktív, ezen kívül Észtország mpp javaslatot nyújtott be Szerbiával, amit észtek 22:1,
szerbek pedig 36:1 arányban megszavaztak.
Ezen kívül jelenleg is fut egy észt-indonéz mpp, észteknél 17:0-ra indoknál pedig 8:1-re
áll.
Sötét fellegek gyűlnek Észtország felett:
De vajon győz-e a kaszás:
Hiszem, vagyis nem inkább hinni akarom hogy együtt végül győzhetünk....
Comments
vote + sub
KACSÁK. O
ez megér 1 vote+subot..😃
Vote + sub a kacsákért!