eAmerika

Day 2,045, 01:47 Published in Hungary Romania by Daakoo
Top 2 !

avagy (más) államok újabb egyesülése

  Itt, eVilágban, sok minden megtörténhet és történik, még olyasmi is, amit (egyelőre) a valós világban el sem tudnánk képzelni.
  Igaz, hogy minden birodalom története három szakaszon megy át: kialakuláson_ fejlődésen, tündöklésen, majd végül mindegyik bukással végződik. Semmi sem tart örökké, minden átalakul !

  Mindeddig eVilág legnagyobb állama az eEgyesült Államok VOLT: a legtöbb bonusz-régióval rendelkezett.
Ez nem volt számára elég, állandóan fitogtatta erejét, mindenfelé sorra próbálkozott elfoglalni amit csak ért.
  Történt azonban, hogy a sok kis ellensége egyszerre csak összefogott ellene és megtámadta eUSA birodalmát. Onnan jött a sok kisállam támadása, ahonnan nem is számított !
  Mintha egy hangyaboly indult volna meg. Ki számított volna - akár negyed évvel ezelőtt is - hogy hét állam egyszerre fogja megbosszulni az őket ért egykori sérelmeket ?
  A legnagyobb sérelem az eEurópai országok ”elitjét” ért egykori leigázási kísérlet váltotta ki, mikor eUSA egészen az európai kontinens közepéig nyomult előre, e_hazánkat is veszélyeztetve. Szerencsére, akkor sikerült őket kikergetni a kontinensünkről, mely jelentősen meggyengítette a gazdaságukat, de a harci moráljukat is. Ázsiában sem sikerült sokáig hídfőt verjenek, ott is megkergetés, futás lett a vége.
  Mindennek az lett a vége, hogy szövetségeseik lassanként hátat fordítottak eUSA-nak. Magára maradt az Egyesült Birodalom.
  Eközben folytak a háttér egyezkedések, időzítések.
Két ázsiai (Thaiföld és Taiwan), valamint öt európai állam (Lengyelország, Magyarország, Szerbia, az Egyesült Királyság, de Montenegro is) majdnem egy időben támadott eUSA-ra. Igaz, ehhez az orosz birodalom (és nem csak) közbenjárása is szükséges volt, az egyes országok csapatainak átvonulásához.
  Eredményként, az egykori Észak-Amerikai birodalom helyén egy tarka térképet láthatunk, rajta alig 5 lila folt jelzi az egykori bősz hatalom nyomelemeit.


  De, ha az eVilágtérképet nézzük, feltűnően látszik, hogy egy újabb, hatalmas birodalom terül el rajta, mely fű-zöld színében ragyogva mostanság a legnagyobb !

     Ez, eVilág mostani legnagyobb területű országa a mi országunk, eMagyarország !



Akarsz sok TOP 5 cikket olvasni ?


Szavazd meg e cikket és Iratkozz fel az újságomra !