Az emlékpályázatra: avagy [LG72] emlékére
Alexandross
Kedves Polgárok!
Kyrell pályázata miatt döntöttem úgy, hogy a sok méltatlan cikk után én is kifejtem véleményem az ügyben. Pár rövid sorral leszeretném zárni az egészet, sajnos nem ismertem én sem annyira őt.
Lgabor72 sokaknak példaképként szolgált. Népszerű újságíró, erős és aktív tank, pénzes nagy-mágnás volt. A sikeres embereknek mindig akadnak féltékeny társai, egy játékban éppúgy, mint a valóságban. Ez itt sem volt másképpen.
Lgabor72 rengetegszer jelent meg a csatatereken, mint a Háború Istene, úgy csapott szét a pixel-jetik között. Nem hiszem, hogy a szoros csatánál volt ösztönzőbb bajtárs nála, mindenkinek megjött a kedve egy kis csihi-puhihoz, amint meglátta LG-t a nagy sebzésével.
Lgabor72 temérdek lelkesítő/tanulságos/konstruktív cikket írt, nyugodtan lapozzátok fel az ,,Achtung Panzer'' egy-egy számát, és nosztalgiázzatok picit 🙂
.
A fenti sorok igazait mindenki tanúsíthatja, csak bizonyítékkal találkozhatunk ezzel kapcsolatban.
LG-nek nem volt sok haragosa az ellenségen kívül, mindenesetre mint azt mondtam, a zöld szemű szörny felütötte fejét. Egy időben sajnos sokan meglovagolták azt, hogy az [LG72] tag egy parancs volna ,,fékeknek'', s LG így szerezné magának a szavazatokat - uralva a médiát. Mások azt mondták, hogy LG cégeiben szintén ,,fékek'' dolgoznak, így látja el magát.
Noha arra számtalan bizonyíték van, hogy LG72 rengeteget tankolt és írt, vádlói nem tudnak tényleges bizonyítékot felmutatni a mellett a fikció mellett, hogy LG fékelt volna.
Pár - nem LGabor által kiadott - felszavazott cikk nem szolgálhat bizonyítékul, hogy az "[LG72]" fékeknek szólna parancsként. Egyéb LG ellenes latolgatásokat megelőzve, miszerint nem szavazhattak fel volna ennyi idő alatt cikkeket a civil polgárok 'ilyen témában', szeretném felhívni mindenki figyelmét, hogy ez időkben is létezett a hosszú múltnak örvendő Voters Club.
Pár kép kétkattos és nem magas életkorú játékosokról nem szolgálhat bizonyítékként arra, hogy LG "fékeket" dolgoztatott volna a cégeiben. Rengeteg embert ismerek, akiknek ismerőseik csak azért regisztrálnak egy játékban, hogy napi pár kattal segítsék őt. Miért lenne itt szó másról? Nekem is volt már nem egy barátom, akik kétkattolva melóztak a cégemben, mert nem érdekelte őket annyira a játék.
Úgy gondolom, hogy Lgabor72 "fékjeinek" létezésére senki sem tudott és nem is tud igazi bizonyítékot a mai napig felmutatni. Akinek nincsen bizonyítéka arról, hogy bárki elkövetett volna bárminemű szabálysértést/csalást, az ne próbálja rábizonyítani senkire se! - én így gondolkozom ilyesféle dolgokról.
Én nyugodt lelkiismerettel mondom, hogy Lgabor72 rengeteget tett országunk érdekében, és nem használt fékeket. Akinek van bármifajta bizonyítéka az ellenkezőjére, az merje csak az ellenkezőjét állítani a jövőben, pláne egy halott karakterről.
Tisztelettel,
alexandross
Comments
Szerintem te is lg72 fékje vagy,
LG számomra mindig példakép marad, remélem egyszer visszatér.
a legnagyobb tette pedig az, hogy lelépett innen
de komolyan, nem rontotta a levegőt, miután már nem érdekelte, nem adta a ki a lehúzós cikkeket, nem szarakodott, csak elment, miután megunta. Így kéne mindenkinek.
előtte meg játszott egyet, gondolom élvezte is, de azért felesleges isteníteni
Én is LG72 fékje vagyok.
LG tényleg példakép volt. A szokásos politikai sárdobálást példás kerülte, és mindig az ország érdekeinek megfelelően ütött. Köszönjük, hogy eddig segítette hazánkat. Ha fékelt, ha nem, jó hogy itt volt, és kár, hogy elment.
Joz
+v
Itt bármire bizonyítékot vagy:
- az omerta megtörése jelenthet, mint az állami cégek, orgok, licenszek ellopásáról, lenyúlásáról egy év után közzétett lista
- az elkövető és /vagy társainak vallomása, mint tolvajló spanyol arany lenyúlásának története esetében,
- a meglopott áldozatok beszámolói - nicsak itt is tolvajló bukkan fel,
- a játékostársak megfigyelései, mint Lg esetében is,
jelenthetnek.
A jetibéren vett cenzorok, mint droid, gyika is szolgálhatnának bizonyítékkal, de ezt sosem teszik nyilvánosan és a megbízhatóságuk, szavahihetőségük akárcsak jeti gazdáiké NULLA:
Ezért izralex számomra - és még sokak számára - bőven elég bizonyíték a közösségi nyilvánosság.
Pont mint a te esetedben is, te szerencsétlen jeticsicsika:
http://www.erepublik.com/en/article/k-sz-nj-k-alexandross-eln-k-r--2048028/1/20
Eheslo +1
Ettől még el kell ismerni, hogy Lg ereje, és teljesítménye az országot katonailag többnyire segítette.
Sajnos nem csak az ellenségek ellen használta az erejét, hanem saját országa ellen se habozott ütni, ha bicskás haverjai mellett erre lehetősége volt, arról meg gőzünk sincs a fékjeivel kit miként támogatott, de sejthető.
Ez pedig éppen elég egy csaló esetében, akinek bitorlók, sokadnickek, és árulók fényezik a kissé megkopott legendáját.
..nyugodtan nézd meg ezt a cikkem.
http://www.erepublik.com/en/article/-quot-lg72-quot-t-eacute-nyleg-m-aacute-rkan-eacute-v-egyben-embl-eacute-ma-is-update--1532565/1/20
Nem voltam/vagyok jó újságíró. Sosem szavaztattam fel a cikkeimet, (ez látszik is)
és LG előtaggal fél óra alatt a 20 perc alatt a top 5-be került. Mi ez ha nem script? Ne legyél már vak..
olvasd el a kommenteket is.
Addictive az első - egyébként tartalom nélküli - cikkére kapott legalább 500 vote-ot.
LG-nek jó újságja volt, és a cikkei közérdeklődésre számíthattak.
Persze féltékenyek és irigyek mindig akadnak.
Ez egy játék, még ha egy jeti fos is.
Aki itt játszik önként választ szerepet.
Van aki csal, lop hazudik és van aki nem.
Ki-mi az, aki egy játékban csal?
Mit játszott és hogyan gyerekkorában?
Leülnél vele kártyázni?
El mernél fordulni az asztaltól?
Hátat mernél neki fordítani?
mi kényszerít valakit arra egy játékban, hogy lopjon, csaljon?
Itt nincs egzisztenciális kényszer, jetik zsoldjába állni cenzornak, nincs rá diktatórikus nyomsá, hogy csapd be a játékostársaidat, áruld el őket.
Nem nyerhetsz vagyonokat, házat, nőt, semmit legfeljebb megbecsülést ha jól teszed amit teszel.
De itt - mint lg esetében is látható - a negatív értékek váltak a "közösség" egy hangadó rétege által értékké emelve.
Sokadnickek, csalók, tolvajok, árulók tobzódnak és oktatnak ki tisztességből, becsületből olyanokat akinek nem tetszik a menü amit 3 éve nyomnak ezek a morális zombik.
LG ha elindult volna, bármikor toronymagasan megnyerte volna az elnökválasztást. És nem azért, mert hatalmas szervező, vagy remek politikus lett volna, hanem azért, mert a neve nap mint nap előkerült a top katonák között a csatatéren és rengeteg epikus csatát döntött el a tankolásaival. Ugyanez lehetett egy magyarázat a cikkeinek felvótolására. Egyébként ez a jelenség megfigyelhető majdnem minden országban. A nagy tankok akármilyen cikket adnak ki, megy rájuk a vote és a szub.
Alex elég hülye vagy ha csak úgy kijelented, hogy lg nem fékelt. Ezt egyszerűen nincs honnan tudd.
Ettől függetlenül az tény hogy a komoly cikkei szinte midnig jók voltak.
Ez pedig önmagában elég volt ahhoz, hogy ha [LG] taggel jelölt cikket látok, rákattintsak, és vótoljam mielőtt elolvasom.
Ilyen egyszerűek vagyunk, a pavlovi reflexek működnek.
A fékelés engem már nem izgat, azt látom, hogy csinálja már lassan minden ötödik játékos.
És hja, ICS jól mondja. Azt hiszem, hogy azt érzi, látja leginkább a mezei játékos, amit egy nagy tank tesz az országért, a háttérben munkálkodó és mutyizó politikusnak már nincs ilyen könnyű dolga ezen a téren. No persze, aki nem bírja az ne menjen annak. : P
Marhára nem érdekel, hogy egy ember fékelésből vagy önerőből vált gazdaggá a játékban. Ami minden szónál ékesebb az az, hogy az így nyert összeget mire költi. Ő sokszor húzott ki minket szarból, döntött el csatákat a mi javunkra. Fékelt? leszarom. Ránk költötte? java részét igen. Innentől kezdve nincs miért szapulni őt.
@Futaki: és?
Bárki vehet bárkinek a cikkére voteot, hogy tisztázzuk : )
Nem akarok neveket mondani, de pont LG ellenlábasai éltek és élnek ezzel a módszerrel legtöbbször.
Semmire nem bizonyíték, hogy LG72 taggel kiadott cikk bekerült a top5-be fél órán belül. : )
@Mobra: Semmivel sem vagyok hülyébb, mint azok akik az ellenkezőjét jelentik ki. Én azt írtam, ne vádoljon senki senkit sem csalással addig, míg nincs erre bármiféle KÉZZEL FOGHATÓ bizonyítéka.
@Éhesló, te meg tanuljál meg szelektálni, mert marhára nem érdekel minket a marhaságod, amit minden cikk alá odahánysz. : )
izralex: teszek rád mi érdekel téged. A magadfajtákra is. Magasról.
Leírom ezerszer is ha kell milyen bűzös rakás vagy és mit meg mertél tenni a sok mocsokkal karöltve a magyarok ellen.
Alex, ne legyél már naiv kisgyerek.,... nem emlékszel amikor pár hete (hónapja) temp bannt kapott multizásért? utána bújt el szégyenében, vagy mert az aranytojást tojó tyúkok permabannt kaptak....
LG nem pár hónapja vett vissza az erepből, már több alkalommal megtette : ) Sokáig így "kétkattolt" (néhai tankolásokat beleértve), néha aktívabb volt, néha nem. Rengeteg játékosnak adtak eMagyarországon temp bant multizásért - ha akarod, PM felsorolom -, leginkább azért, mert munkahelyen léptek be. Nem mérvadó.
Alultáplált haszonállat: kettőnk közül te teszel nap mint nap a magyarok ellen a bomlasztásoddal : )