[Dunedan] Felmerülő kérdések

Day 4,428, 06:09 Published in Hungary Hungary by Dunedan


Tisztelt eMagyar lakosok!

Előző cikkemben láthattátok, hogy milyen összetételű kormányt tervezek januárban. Jó páran jogosan kérdőre vonták, hogy miért lett ilyen a kormányom. Ehhez szeretnék nektek adni kontextust.

A puccs
Mai napig nem értek egyet azzal, hogy puccsot indítottatok egyes személyek az ország ellen. Sok magyarázatot hallottam, hogy miért történt, de egyiket se tartom elfogadhatónak. De mindig is adtam teret a megbékélésnek azzal, hogy bocsánatot kérnek a tettükért, amit nem tettek meg. Ennek következtében hónapokig jelent meg a cikksorozatom erről a témáról. Ezzel több célom is volt:
- Mennyire befolyásolja a pártelnököt a sorrend alakításában a cikkem.
- Mennyi ideig nem kerülnek vissza a hatalomba azok, akik a puccsot indították.
- Egy esetleges következő puccs kialakulásának a megakadályozása.

Az, hogy ez mennyire volt sikeres mindenki eldöntheti maga, a lényegen nem változtat, hogy 5-6 hónap után vissza kerültek ezek a személyek a hatalomba rRonin megválasztásával. Ez többek között annak volt köszönhető, hogy Vidi, aki kétszer volt elnök inaktívvá vált, illetve wwenigma átállt teljesen a másik oldalra. Az ötödik hónapban ez a két elnökjelölt így lekerült a lehetőségek közül, és nem igazán volt más, aki vállalta volna. Végül ennek hatására döntöttem úgy, hogy indulok elnöknek és végig viszek egy ciklust.

A TOP 5 konga
A puccs után jött még egy meghökkentő esemény. Amikor 20+ fék belépett a konga választás előtt a KARD-ba, majd napváltás után átvándoroltak az MHP-ba. Ha valaha bocsánatot kértek volna a puccsért, itt láttam, hogy ha nem mondanak le a kongresszusi székről, akkor ez egy örök ellentét lesz. Hiszen hogy lehetne egy ilyen bűnt jóvá tenni, ha nem azonnal. Bárki is fékelte be őket a kongába, legyen az saját emberük vagy külsős, a lényeg, hogy lemondtak a kongresszusi székről, a goldot pedig beutalták a kincstárba. Ez volt az első olyan tettük, ami számomra pozitív csalódás volt.

Elnökségem
Noha voltam elnök két évvel ezelőtt, sok minden változott azóta. Már akkoriban is az erő és a pénz dominált, ez mostanra meg hatványozódott. Az elnökségem első harmada arról szólt, hogy indítsam a TW-ket. Nagyon unalmas volt. Igyekeztem óránként indítani, hogy mindig legyen légi kör, de volt, hogy ennek következtében elfelejtettem indítani időben. Illetve a szövetség a tankokkal szeretett inkább kommunikálni, mint a kormánnyal. Így ha volt is olyan szövetséges szoba, ahol ők nem voltak bent, volt olyan szoba, ahol ők voltak, de a kormány nélkül. Kiderült ez egy olyan bakival, mint amikor olyan szobába írt a szövetség, hogy Magyarországnak megmondták, hogy mit támadjon, de ott nem volt kormánytag. Vagy amikor rRonint megválasztották az egyik görög kormánytag (vagy nevezzük kormánytanknak?) leírta, hogy végre nem lesz külön szoba a kormánnyal és a tankokkal. Ez mind-mind arra engedett következtetni, hogy igazából az elnök csak képletesen az ország vezetője, ellenben szinte teljes felelősséget kell vállalnia, bármi történjen. Ezért sem indultam ismét elnöknek, mert nem láttam értelmét.

Román hadjárat
Noha nem kértek soha bocsánatot a puccsért, azért a többségük oda tették magukat a románok ellen, nem csak rRonin kormányzása idején, de még az elnökségem idején is. Ennek hatására úgy döntöttem abbahagyom a hírhedt cikksorozatomat. Hat hónapig kapták tőlem és sokan másoktól a puccsista jelzőt, én Románia eltörlése után ezt kollektíven abbahagytam. Nem csak azért, mert megbűnhődtek a tettükért a közösség szintjén, hanem sokat küzdöttek az országért akkor is, amikor nem ők voltak kormányon a románok ellen. Az ország végre együtt harcolt!

Keleti határzár felbontása
Szintén egy olyan esemény, amivel nem tudtam egyetérteni. Hiszen miután ez megtörtént megtámadtak, és Győrig vertek minket vissza, majd a CODE-dal közösen sikerült visszaszerezni az országunkat és vissza lett vezetve a keleti határzár, ergo a felbontásának nem volt értelme. Az itteni magyarázatokkal se tudtam elfogadni.

Vadas elnöksége
rRonin elnöksége után végül az Árnyéklovagok nem indítottak jelöltet, így az egyedüli komoly induló Vadas volt. Az ő elnöksége alatt kialakult #bojkott felszólalásokkal szintén nem tudok azonosulni. Ennek kialakulása azért alakult meg, mert egyesek szerint nem volt elfogadható haditerv. Viszont megmutatták, hogy ha elkötelezettek egy célért képesek tankolni, ilyen volt Budapest és Győr ideiglenes felszabadulása. Viszont ekkor már négy ország ülésezett az eredeteinken (mára ez már 5re nőtt), így hiába szabadultunk fel, megakadályozták, hogy innen tovább tudjunk haladni a saját TW-jeikkel. Mindenesetre ezért is kapták meg tőlem a HM és KM pozíciókat, hogy olyan haditerveket és szövetségi segítséget tudjanak kérni, amilyet csak akarnak. Véletlen se legyenek elégedetlenek egy tervvel, és legyen ismét egy úgy nevezett #bojkott. Viszont ahogy ezt a Vadas kormány értékelésében is írtam, nem ebből adódóan vesztettünk, hanem a nemzetközi erőviszonyok változásának köszönhetően..

A közös munka
Ahogy olvashattátok rengeteg olyan dolog van, amit negatívumként tudok felhozni ellenük. Sok minden másról is lehetne írni az elmúlt fél évről, most csak pár főbb pontot hoztam fel. Ezeken kívül 2015-2017 között is tudnék rengeteg eseményt felhozni ellenük, amit akkor és most is rossz néven veszek. Mindezt azért mondom, hogy noha az a tervem, hogy együtt dolgozzunk, ez nem jelenti azt, hogy megváltozott a teljes véleményem róluk. Ha nem sikerül a közös kormányzás, akkor én visszatérek oda, ahol eddig elhelyezkedtem, ami nem az ő oldalukon van. Illetve mindig nyitott voltam arra, hogy egy közös kormányzás kialakuljon, hiszen volt erre már próba kétszer is 2017-ben is, akkor mindkettő meghiúsult. Ez is egy hasonló próba lesz, remélem most sikerül, de ha nem akkor nem.

Összegzés
Szeretném megköszönni minden pártnak, amely úgy döntött, hogy támogatja az elnökségemet. Viszont arra kérek minden támogató párttagok, hogy csak akkor szavazzatok rám, ha ti is akartok egy ilyen közös kormányzást. Ha nem hisztek ebben, akkor a második legesélyesebb jelöltre adjátok le a voksotokat, aki úgy tűnik, hogy fsb1000 lesz. Mert ha a többség még csak próba szintjén se akarja, hogy kialakuljon egy "egységkormány", akkor én se akarok hiába erőlködni érte. Az amit teszek azt azért teszem, mert úgy vélem ez eMagyarország érdeke, félre tudom tenni a saját egómat érte, és úgy tűnik, hogy ők is. Azonban, ha ti úgy vélitek, hogy nincs értelme közös kormányzásra, akkor úgy tudjátok ezt velem tudatosítani, hogy fsb1000-re szavaztok. Ha viszont úgy vélitek egy próbát megér, akkor szavazzatok rám.



Tisztelettel,
Dunedan