Levél Kínából, Csíkországba

Day 728, 08:43 • Published in Hungary Hungary • by gyika
Kedves edesapám, kedves edesanyám, Matilka, Kicsi Gyika, falumbéliek!
Kedves Csíkország!

Most olyanokot fogok mondani, hogy a csuda megeszi magikot. Előre szólok, nem én zánkorodtam meg, hanem a világ. De még nem es a világ, csak azok a pöffeszkedő kisistenek.

Azok a pöffeszkedők nagy jó dógikba bé akarják tiltani az uniformisunkat, s étörölnék a nevünköt es. Akin meglássák a székely lajbit, arról lekapják a gúnyát, ki szót mer szóllani, aztot bézárják, s közbe csak úgy repkednek a Feddő Pofonyok. De a derék legények csakazéttis, a lajbit magikra őtik, a Feddő Pofonyt meg úgy viselik, mint ha az nagy kitüntetés lenne. Met az es.



Tudják-é édesapámék, hogy mi ez itt fent? Bízton azt mondják, há má hogyne, ez a székely bakák lajbija. De tévedésbe vannak, mert mióta a kisistenek esszeakajsztották a bajusszukot a münkével, attól ez nem egy lajbi, hanem a magyar összefogás címere! Met olyan csuda történt, hogy én es csak ámulék: münk, székelyek, s münk magyarok es, mindahányan ezeccer esszefogtunk, de úgy, hogy az a szüvöt melengeti, s csajja a könnyvet az ember szemibe (az enyimé es megnedvesedett, de aztot arra a csupasz faszú szélre fogtam, mi feszt fújja Harbinban a magáétt). Maguk es tudhassák, mekkora nagy dolog ez, s mekkora erő, mindent megmozgató, ha a sok magyar eccercsak egyiránba állítsa a lova fejit, s egyként repesztenek előre. De kő es ez az erő, met írtó nagy háborúba indultunk, a böcsületünkétt küzdünk, a nevünkétt, sennek az ádáz csatának még ahajt a vége.

Eddigelé ők ülnek a nyeregben, münk meg csak hullunk-hullogatunk.

http://img5.imageshack.us/img5/2640/27148051.jpg" alt="obrazek" title="libertee" width="400" />
Kedves asszonyunk, Kuikszilver (lássák, a lajbit róla es leszakíjtották), ki mán csak a Holdon küjjelről figyel münköt, az elsők között esett el. Kétszer es. Sanya18 nem hagyott itt egészbe, csak olyat kapott, hogy a fődön koppant. S még ejsze sokan vannak, kiknek csaptak a pufájukba egy rendesst.
De nem csüggedünk. És nem engedünk. Meghajolni nem fogunk, lehajolni es csak a megtiport lajbinkét hogy a fődről fekapjuk, kiporojjuk, s esmeg maginkra őtcsük.

De én mondok valamit: míg a derék törik s nem hajol, kebelünkbe ott a kitartás akarattya, sa szemünk szögletibe ott virítt a csibészség szikrája, addig nincs veszedelem, met mindig lesz, aki az ászlónkat magasba tarcsa, s lesz száj hogy hangosan kiájcsa:

Előre, székelyek!

Mind elmondtam magiknak, hogy otthon es tudják,

Fijjuk, Gyika.