Levél Budáról Vacsárcsiba

Day 1,212, 12:53 • Published in Hungary Hungary • by gyika
Kedves edesapám, kedves edesanyám, Matilka, kicsi Gyika!

No. Idejére se fussa emlékezetem, mikó vettem elé a pixet magiknak levelet pirkálni. Az ősz taknyoson béesett, s az nagy szürkeségibe oly unalmason tellettek a napok, hogy az embernek minden tennivaló kedve ément, az ágy es alig vetett ki magából, a munka meg úgy taszajtott, mint részeg kocsmatőteléket az asszona a hitvesi ágybú. Nem akarok én sunnyogni, amétt nem írtam, a dögség reám teppedt, s én hagytam es. Matilka, főképp te merkelhetnél, de nehogy, met a derekadot megroppintom, csak hogy megmutassam, kü fein a kalap.

No, amint aztot felemlegettem, az ősz meggyűtt, aztán a tél es, münk meg kétnaponta átollestünk a szomszédokhoz, osztán azok hezzánk. Olyan háború ez, edesapám, mint mikoron az embert az önkeze kényeztesse: történik es valami, osztán mégse. Forgács reppen, de fa nem dűl. Arra azétt jó vót ez a fűrészelés, hogy a legéneket esszehúzta esmeg, többedmagába azétt csak fáinabb a szomszédolás, jobban vígad az ember. S ha mán egy rendest bicskázni nincs métt a sok legénnek, inkább egyeb foglalatosságokot keríjtettek magiknak: Manitou béállt főprédikátornak, a veressek nagy örömire. Kikericsy meg feszt csak pirkál, szépeket ugyan, de az én levélpapírosaimra. Rea es foghatnám, hogy métt nem írtam, de milyen nyeszlett edesapámhoz, fétem az életit maga kezitől.

De most ehejt a tavasz, dagad a férfiban az erő, a tenniakarás. Ünnep es vót, indultunk es vóna ahajt haza az asszonkáinkhoz. De a határon az ingyen-ebéden, kantápon fékövéríjtett mutujok béálltak az útba, de úgy, hogy nagypufánk bé, sarkunk hátra, s a határtól el.


(Vakít)

Az aranyhegy a mutujok háta mögül a szemünk fényit mind kiszette. Nemigen vót mit meredezni.
Azétt vót, ki meredezett egy sort.
Vót ki arcát a szégyen pirongatta, azkot jól megdögönyösztük, térjenek eszikhez.
Vót, ki az égbe kiáltott, hogy a kantáp nem es emberbe való.
Vót, ki merkelt, s vót ki vernyákolt, hogy nincs igazság.
Vót, kinek ezektől a szája úgy szétfutott, hogy nyálával se vigyájzkodott má.
S vót, ki fogadalmat tett. Megfogatta, hogy az aranyhegy elibe maga épít aranybuckát. Ha sokáig tellegeti rea a petákokot, az es lehet, halom leszen a buckából. Ha más es teszen, domb es nőhet. S ha az Úr ad kitartást, és hitet, a domb felnőhet akkora heggyé, mint a Hargita, hogy Ádámék dombjára arról alá tudjunk huggyani.

Így. Most ezvel dógom van, figyejjenek majd edesapámék, majd meglássák a fényit a munkámnak.

Fijjuk, Gyika.
Szolgálati Közlemény

A Hátrafelé Nyilazó Önképző Egylet gyűjtési versenyt szervez a Borona Tologatók Ifjú Közössége ellen. További részletek itt, valamint az Egylet havilapjában, előfizetni ITT lehet.