Köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott és aki támogatott!
susususk
Üdv Népek!
Előző cikkem hamarosan törlődik(lejár a 2 nap) az aktuális cikkek közül, így gondoltam írok még egyet.
A "kampány" során kiderült, hogy milyen terveket szövögetnék a jövőre, és az is kiderült, hogy sajnos a tervezgetéssel kb egyedül voltam, és most a választás során az is kiderül, hogy kb nem sok embert érdekel sajnos, hogy troll, medálvadász, vagy éppen egy lelkes "újonc"(merthogy ezt a jelzőt is megkaptam) aki szeretne is tenni valamit, és akinek csapata is van lesz az új elnök.
Sok embertől láttam kommentben, shoutban, cikkben, régebben és mostanában is, hogy milyen rossz a jelenlegi helyzet, hogy változtatni kellene, nem csak sodródni, egymásra mutogatnak, hogy ki volt az a balga, aki megszavazta az aktuális elnököt, akit kb nem érdekel sok minden.
Hát emberek, én ezt szeretném tenni, és ezt kínálnám nekik, ha rám szavaznának, változtatnánk a dolgokon, igen lehet, hogy nem az ő elképzelésük szerint, de egy új irányba mehetnénk, ami segítene kimászni az apátiából.
De ezen emberek nagy része most a trollokra szavaz és shoutolja, hogy mások is tegyék ezt.
Ha a következő hónap is ugyan az lesz, ami eddig volt, akkor most már ők is csak saját magukat hibáztathatják majd, habár kétlem, hogy ezt belátnák.
De még mindig tart a szavazás, és még mindig meg lehet fordítani az állást. Azt kérem az eddig nem szavazóktól, hogy adjanak egy esélyt eMagyarországnak és szavazzanak rám, hogy kicsit felrázhassuk a közösségünket.
Előző cikkek:
Kormánylista: http://www.erepublik.com/hu/article/2396528/1/20
Program:http://www.erepublik.com/hu/article/2396809/1/20
susususk
Ja, és harcoljatok a horvát rw-ben, ha sikerül este minél több pontot hozni, akkor holnap könnyebb lesz megfordítani! http://www.erepublik.com/en/military/battlefield-choose-side/51457/13
1. Ügyelj a sebzésedre, ha teheted, tartalékolj!
2. Magyar v. szövicsatákba 52% felett ne üss!
3. Figyeld a csatákat, ahol hasznosan tudod sebzésed bevinni!
Shout:
Szavazz susususk-ra:
http://www.erepublik.com/hu/article/2397403/1/20
Comments
Shout:
Szavazz susususk-ra:
http://www.erepublik.com/hu/article/2397403/1/20
Shout:
Szavazz susususk-ra:
http://www.erepublik.com/hu/article/2397403/1/20
Éljen a Votersclub! 😃
Ki vesz 100 szavazatot a cikkre?
nem tudom, de isten tartsa meg a szokasat! 😃
most én vettem, de az előzőre nem tudom ki volt 🙂
Szavazz az igaz hazafira!!!
http://www.erepublik.com/hu/main/rankings-true-patriots-new/weekly/13
Szavazz a megbízható, kipróbált harcosokra, a régi, jól bevált dolgokat hülyeség lecserélni, csak azért, mert az újabb csillogóbb.
Szavazz a hagyományokra, az igazi nemzeti értékekre!!!
Like! Az első 5-ből 3 a Fekete Sereg tagja. Mind Morden tanítványa! Szavazz Mordenre!
Az a három együtt nem ütött annyit, mint a HMSz elnökjelöltje egymaga 😃
Ez enyhe túlzás.
Akkor nézzünk egy teljes listát, ne csak a kampány hetét:
http://www.erepublik.com/hu/main/rankings-true-patriots-new/alltime/13
Szóval a Fekete a nyerő itt is.
attól, hogy valaki jó harcos, nem biztos, hogy jó politikus is
adorjanb politikai felkészültségét mutatja az a tény, hogy amióta ő a HMSz elnöke, azóta nincs gond a kongresszusi indulás megszervezésével, nem kell havonta embereket utaztatni, hogy benne legyünk a Top5 pártban, hanem nemes egyszerűséggel a legnagyobb létszámú párt vagyunk. Ez persze némi munkájába került, toborzott, osztásokat szervezett, felrázta az életet, így, kellő támogatottsággal hiszem, hogy országelnöknek is lesz legalább annyira jó, mint az elmúlt pár év elnökeinek nagy része.
igen, meg a kongamedál aranyának egy részét is "követelitek" az indításért cserébe.
A HMSznek azert nincs ezzel gondja mert tele van fakekkel szoval en ezzel nem dicsekednek 🙂
Érdekes, tőlem senki se követelt semmit.
Egyszerűen csak arra KÉRTEK, hogy ha lehetőségünk van támogassuk a kisebbeket.
Lehet valaki jó katona, az irányításhoz még nem biztos, hogy ért...
Lefordítom mit jelent:
- Szavazz a mastercardosra!
- Szavazz a fakegyárosokra
- Szavazz azokra akik hülyéket juttatnak a kongába.
- Szavazz azokra akik a tolvaj Hupákhoz tapsolnak
- Szavazz azokra akik jeticsicskákznak addig míg nem tudnak változtatni aztán ha odakerülnek ugyanazt csinálják mint az elődjeik.
Nem, haver, én nem jeticsicskázlak téged, az, tudod Eheslo stílusa. Én egyszerűen takonygerincű táposnak nevezlek, ha úgy van kedvem 🙂
Öröm ezt egy tolvajtól olvasni🙂 A takonygerincű az a HMSZ kormány volt áprilisban, akik előtte fűt fűt összehordtak aztán bólogattak a jetik foglalásaihoz.
A haverod meg nem vagyok, ilyen gerinctelen tolvajnak sose lennék. Gondolom boldog vagy a q7 gyáraddal amit a Hupák által ellopott pénzből építettél.
Az a pénz egy fél gyárra se elég, de igen, jól esett, hogy kaptam, így mindenképpen hamarabb befejezhettem a gyárat. Ez is azt bizonyítja, hogy kettőnk közül én vagyok a különb, egy magadfajta senkinek nem adott volna a bölcs uralkodó egy fillért se 😃
Első?
buzis?
az
Shout: Szavazzatok Mordenre, mert...
http://www.erepublik.com/hu/article/szavazzatok-mordenre-mert--2397283/1/20
susmus cicus
spam
most akkor mivan, morden nyert? 🙂
V
Sok sikert, miniszterként!
JUSTICE FOR JAPAN!
Utazz távoli országokba, ismerk meg idegen embereket és öld meg őket!
\☺
èn ràd szavaztam... olyan vagy mint IRL Jobbik a tobbiek meg MSZP es Zsidesz. sajnàlom hogy nem nyertèl, mert te valamit csinàlni is akartàl ès nem csak az orszàg pènzère jol ràverni.