e-összeesküvés elmélet: Kinek állt leginkább érdekében az impics?
Tomjohnson
Mi, itt lent sok dolgot nem látunk. ICS is megírta nekem, hogy teljesen más normális felhasználóként élni, és ott fent mindenféle szupertitkos és menő szobákban bennfentesként üldögélve aktívan részt venni az ország/világ ügyeiben. Éppen ezért felteszem a kérdés, hogy mégis ki kezdeményezte VALÓJÁBAN az elnök leváltását és mi lehetett vele a szándéka?
1) A jelenlegi hatalmi elit
a) Felelősség áthárítása
Itt főként a régi kormányt értem. Mivel az előző hónapban elég nagy bukdácsolást láthattunk tőlük (2 ország elvesztése, ha erről beugrik valami), félve az eltörléstől, tudván, hogy HUpakolas napok óta lelépett (ezt tudták, hiszen az első cikkekben máris megírták), beadatták az impicset. Így pedig nincs felelősség, tehát, ha újra eltörölnének, vagy területeket veszítünk, akkor azt a kongresszusra lehet fogni. Gondolván, hogy a többségnek úgyis elege van a mostani kormányból (látva a szoros elnökválasztási eredményt) csak egy-két képviselőt kellett meggyőzni. Még csak a tervet sem kellett elmondani, bár lehetséges, hogy speciel Fehérlő benne van a dologban. Vagy ennyire hülye.
Ennek egy másik verziója, hogy az amúgy sem népszerű elnök a békekötés utáni felháborodást akarta elkerülni. Mivel most sem erőltetik meg magukat a románok, valószínűleg ez már megkötődött, a plebsnek ilyenekről amúgy sem kell tudnia. Most mindenki a kormánynélküliségre figyel, miközben szabadon lehetett nemhivatalos békét kötni. Hasonló Nalajánál is előfordult, nem csodálkozna senki.
b) Az "elit" hatalmi pozíciójának megerősítése
Mivel Alex még egy népszerűbb ember is volt, a következő hónapban valszeg csak kevésbé előtérbe lévők vállalták volna az indulást (és fogják vállalni). Namost HUpi úgyis indul, látva pedig a mostani sikerét, fennállt a veszélye, hogy júliusra meg is választják. Most, hogy nem aktív, a lehető legkönnyebb volt lejáratni, hiszen egyrészt a nyakába varrhatták, hogy miért indult, ha tudta előre, hogy el fog menni hosszú időre, másrészt miért is lépett le (ha nem tervezett nyaralásról volt szó), mikor egy impics után neki kellene beugornia. Bár a történetet kevesen ismerik, valószínűleg jó ideig kevesen fognak szavazni HUpakolasra. Ha ez nem is volt tudatos, mégis sikerült...
Ennek kicsit másik verziója, hogy Alex tudatosan akarta magát jobb színben felölteni. Azt már láttuk korábban is, hogy nagyon ad mások véleményére és szeretne "jó politikus" lenni. Egy leváltott elnök megmenti az országot azzal, hogy ügyvivő elnökként továbbra is egyedül tartja a frontot, holott ez nem lenne feladata, itt is hagyhatná az egészet a P-be. De ő, a hazafi megteszi. Szép image, igaz?
Erre a konteora erősített többek között ICS, LGabor, Alex cikkei, GG, sorihun kommentjei, szóval főleg régi elnökök, "fontos emberek".
Persze néhány "troll" próbál nekik keresztbe tenni és már túlmagyarázzák az egészet. Ez is gyanús, vagy csak egyszerűen ilyenek. Akkor sorry, bro.
2) Lejáratni a kongát
Naná, ez is benne van az egészben. A konga van olyan köcsög, hogy ha összefog, akkor ki tudja venni az elnök alól a széket. Pl. egy NE elfogadásával, ahogy az történt is. Mivel mindenféle baromságokat adnak be, ezért a kongát utálók (tudjuk pl. ki ennek a nagy hangadója) megszervezték, hogy ezzel az impiccsel szépen lejárassák magát a kongresszust és még erősebb outgame törvényeket, szabályozásokat lehessen eszközölni a képviselők ellen. Kérdés, hogy ki áll mögötte? KAtonák? Elnökök?
3) Fehérló és a KARD
Ők a "játéktechnikusok", mégis HUpakolasra szavaztak. Éppen ezért lehetséges, hogy ők is az Uralkodót akarták ellehetetleníteni, ahogy az egyes pontban leírtam. A párt image megőrzése kedvéért pedig egy részük felelősen viselkedett, ahogy azt kell, és nemmel szavaztak.
Másrészt Fehérló mindig is Just4Fun volt, ezért tőle kitelik, hogy egy ilyet megszavazzon és biztasson rá pár embert. Van annyira régóta itt, hogy lássa, az SZKSZ úgyis IGEN-nel szavaz, így pontosan tudja hány szavazat kell az igenhez.
4) Bosko támogatói (SZKSZ)
Ők azok, akik azt hitték, az újabb impiccsel ők kerülnek hatalomra. A sajtóban ezt azokon a napokon sokszor is leírták, hogy jöhet majd Bosko, éljen, aztán persze hamar lehűtötték őket. Bár lehetett ilyen motivációjuk (sőt, szerintem volt is), de arra akkor sem lehetett elég kapacitásuk, hogy a 2/3-t a kongressznek meggyőzzék.
5) Kongresszus maga
A kialakult patthelyzet miatt (nincs elnök, de a régi meg már illegitim kormányoz) többen kommentelték, hogy a kongressznek kéne valakit addig ügyvivőként megválasztani. Ha ezt megbeszélték és nem derült ki, akkor max respect, de nehezen elképzelhető. Plusz felmerül, hogy miért nem indítanak inkább jelöltet júliusban? A válaszok között a felelősség kérdése (most tényleg nem kell felelni semmiért, hiszen nincs valódi elnök, ugye?...) és az, hogy ilyen még nem volt, tehát valaki bevonulhatott volna a történelembe. Ennek azért nincs realitása, mert utána mégsem álltak ki az említett kinevezés mellett, szóval valszeg utána jöttek csak rá, hogy ez is lehetett volna.
6) Románok és "bérenceik"
ICS-ék (ő és GG írta többször) körében áll ez a teória, szerintük a románok megbízására, a magyar közösség bomlasztására lettek "ideküldve" Akitlosz, Éhesló és még páran (meg nem nevezve). Ha ilyen emberekre tudtak hatni, akkor a kongressz nagy részére is, nem? Mondjuk lehetnek olyan hülyék, hogy azt hitték minket ez bomlaszt, de ha ismerik a közösséget és az e-történelmet, akkor tudják, hogy hasonló balhék nagyjából 1-2 havonta vannak, és ha nem, akkor csak meg kell találni Ernst-t. Ehhez túl sok munka kell, ehhez lusták szerintem.
7) Zsidók
Minden mögött ők állnak, most ne tennék?
Főleg Alex múltját ismerve...
8 ) Ernst
Ebből a cikkből pont ő maradna ki? Kérdés, hogy mi lett volna a célja? Tudta, hogy nem fogják átadni az orgokat, így Alexet lehet szidni, hiszen ragaszkodik a hatalomhoz, holott ezt nem tehetné meg. Ha mégis lett volna átadás-átvétel, az meg külön jó, mert elvileg "kormánytag". De ezt, mint a hatos pontot szintén egy bizonyos kör terjeszti, akik inkább az egyes ponthoz köthetőek.
9) HUpakolas Uralkodónk találta ki
Mivel az ő szavára mindenki ad, kitalálta, megcsinálták, csak aztán bebaszott és elfelejtette az egészet. A kongressz nem fogja leleplezni, mert félnek az uralkodó haragjától.
10) Nincs is semmilyen összeesküvés.
A korábbi elkúrások, unalmas ciklusok, vereségek utáni egyenes következmény, kicsinyes bosszú, just4fun és ezek összessége okozta a leváltást.
Szerinted?
SZAVAZZ!
ui: A P.I.N.A.-t már 17-en szeretik. A többiekről nem mondok véleményt.
Lehet neki ellenállni? Ha nem, akkor tedd a DOLGOD
Comments
All hail conspiracy.
http://www.axishistory.com/fileadmin/user_upload/b/bunkers-r667.jpg
Most így elolvasva úgy érzem, hogy mindenkinek érdekében állt a dolog. A többség által megbeszélt műbalhé, hogy velem cikkeket írassanak a témáról. : D
Ernő a hibás, leleplező cikket is lusta megírni.
én voltam, bevallom : 3
Azért szomorú dolog még ezt az undorítóan kellemetlen helyzetet is az én nyakamba varrni : )
Ilyenkor veszik el az ember kedve még jobban az egésztől, az elmélet meg hogy a kormány kérte az impicset, az abszurdum. Persze, megint én leszek az első számú közellenség, óriási poén lehet magamat ilyen impics-féle dolgokkal szórakoztatni és a saját vérem szívni. - . -
Tomjohnson elég aktiv vagy mostanában😃
Alex ez egy vicc, ahogy az összeesküvés-elméletek nagy része is.
Nem ismered amúgy a konteo blogot?
Nem vagyok benne? El se olvasom... kamu...
szenko: ja, mert egész nap otthon vagyok most, jövő hétfőn van az államvizsgám. Valamivel el kell ütni az időt tanulás helyett : D
Elhiszem, hogy kívülről vicces lehet, bennem már sajna itt erepen kezd kihalni a humorérzék. Ezért is kellene nyugalmazni engem. Nem olvastam még.
Tomjohnson: Nem látok a cikkben semmi konteot. Ez szó szerint így történt. Add ki a forrásaid légy szíves.
Szép kislány a szőke orosz. : )
Mármint melyikét? Mivel a nagy része kizárja egymást. : D
Egyébként én irányítok mindent, mint mondtam, az Uralkodó tanított meg mindenre
sunaznam!
Szegény Alex hogy magára vette már...
Lehet hogy nem tiszta a lelkiismerete?
Éljen a Birodalom!
első?
ja, és H4P?
A felelősség áthárítása nem jól van magyarázva, mivel inkább a hupákistákra lehet kenni, nem őlordságára, hiszen ő csak egy szórakoztató személy. A felelősség azoké, akik megválasztják, vagy második helyre szavazzák A kongát meg nem kell lejáratni, lejáratja az magát. a többi meg hülyeség - bár a hatosban van ráció és igazság - ezért nyilvánvaló lehet mindenkinek ezek után, hogy az egész mögött én állok.
remélem azért az államvizsga mellett - amihez sok sikert kívánok - azért jut időd arra is, hogy elintézd, hogy a következő impícs elbukjon és újabb egy hétre nem legyen elnökünk : D
én most csak a PINA növekedésével foglalatoskodom
"mikor egy impics után neki kellene beugornia." ezt komolyan várta tőle bárki is?
7
ICS,Drago,GG es a tobbi meg soha eletukben nem vallaltak semmi utan felelosseget a munkajukat is sunyiban vegzik, drago a lopasait is.Aztan ha valami szarul sul el kusshadnak par napig akar hetig es soha senki nem tudja meg hogy ok a hibasak.
egy új kuvik van felnövőben.
Istencsaszart meg lehet impeachelni, hogy eltakarodjon már a búsba, vagy ahhoz le kell bontani az egész szövetséget, mert beleette magát, mint szú a fába?
Amúgy nem azért mondtam, engem az utóbbi megoldás is érdekelne, mert egy kalap kutyagumit nem ér az egész.
Nem kell ICS-t már impícselni sehova, mert se kormánytag nem vagyok, se szövetségben nem vagyok.
Ernst: nem szoktam veled vitába szállni, de ez egy ordas nagy hazugság volt. A munkámat mindig nyilvánosan végeztem, mindig tudható volt a véleményem, és amikor valami bukó volt, akkor is fenntartottam a véleményem és itt voltam, lehetett szidni. És mutass már olyat, hogy kushadtam egy bukta után.
És nem megyek bele személyeskedésbe, pedig most tudnék mondani pár dolgot.
Vajh Alex és Bosko keze a Kennedy ügyben is benne volt?
Nemmondommeg ez jó klérdés.. Ics: minek ülsz fel? : )
3.
Több ez elméletnél. 🙂
Legalábbis az eleje.
Alex szenko1 maga mondta, hogy ti kezdeményeztettétek a leváltásodat vele, és meg lett beszélve.
A közösség bomlasztása érdekes kérdés. Olyan, hogy egységes magyar közösség nincsen, soha nem is volt és nem is lesz. Kisebb közösségek vannak a pártok, a katonai egységek mentén kialakulva.
Amelyek a belpolitikában egymással versenyeznek, s a "bomlasztók" a velük szemben álló közösséget próbálják meg gyengíteni.