A spanyol terv

Day 1,149, 09:44 Published in Hungary Hungary by Rodric

Felhívom kedves olvasóim figyelmét, hogy a következő novella nem tartalmaz semmilyen állásfoglalást a részemről, viszont arcátlanul sarkít, túloz és kifiguráz. Továbbá jelzem, hogy ez csupán egy történet, nem holmi dokumentum. Célja pedig mindössze a sekélyes szórakoztatás. Örülnék tehát, ha senki nem titulálna ismét agitátornak. 🙂

A spanyol terv

A fiatalabb generáción kívül mind emlékezhetünk arra a hírhedt esetre, amikor Doggett és Fehérló 16K goldot, no meg mellékesen sok ezer pezetát, mondjuk úgy, vettek át, egy piacra kitett cégen keresztül a spanyoloktól. A hispánok először megkeresték az orbitális hiba minisztériumi felelőseit és megköszönték eddigi munkásságukat, majd a kongresszus a következő plenáris ülésén egy eseti bizottságot állított fel annak kiötlésére, hogy miként szerezhetnék vissza ezt a busás összeget, melynek hiányában világuralmi terveik megvalósítását át kellett ütemezniük.



A hangzatos nevű Failkezelő LOLelhárító és Gutaütésmentesítő Tanácsnak roppant nehéz dolga volt. Elgondolásokban ugyan nem volt hiány, de mindegyik kivitelezhetőségével kapcsolatban problémák merültek fel.
A nehézségek eleve ott kezdődtek, hogy az aranynak azonnal nyoma veszett, ez azonban nem szegte kedvét a madridiakak. A pénz az pénz, akárhonnan is származzon.
Az első próbálkozás alatt olyan korrupt magyar politikusokat hálóztak be, akik hozzáféréssel rendelkeztek az állami vagyonhoz. Az első fázis átütő sikert volt, mert pénzéhes apparatcsikot könnyű szerrel találtak, és a beszervezésük is gond nélkül megtörtént. Sőt, az arany is lenyúlásra került. A gond ott adódott, hogy a zsákmány valahogy sosem jutott el Spanyolországig. Ekkor megzsarolták ezeket a nagytekintélyű urakat, leleplezéssel fenyegették őket. Ám a mocskolódásban és ellenfeleik besározásában, jóval nagyobb rutinnal rendelkező képviselők simán kimagyarázták a dolgot, mi több, bebizonyították, hogy ezzel csak a mi érdekeinket védik, a közösségünket szolgálják.
Ezután közvetlenebb módszerrel kísérleteztek. Titkos ügynökeik megszerezték a páncéltermeink belépési kódját. Ez is rém simán ment, mivel a kormányzat tagjai rendszeresen elhagyták a kis papírfecniket, melyekre ezek a fontos adatok voltak felfirkantva. Gyakran még arra sem vették a fáradságot, hogy lecseréljék a régi kódokat, fittyet hányva az alapvető biztonsági előírásoknak. A spanyol titkosszolgálat emberei tehát könnyűszerrel bejutottak a kincstárba, ám ott némi aprón kívül, amiért lehajolni sem volt érdemes, nem találtak semmit. Miután négy különböző időpontban is kongó államkasszával szembesültek, mintát vettek a polcokon felgyűlt porból, és laboratóriumi elemzéssel megállapították, hogy nyomokban sem tartalmaz aranyrészecskéket.
Később a gazdaságunk tönkretételét tervezték. Otthonról akartak átdobni feketemunkásokat a Kárpát-medencébe. Magas fizetésért jobbára csak sziesztáztak volna alacsony termelékenységükkel veszteséget okozva, majd az összegyűjtött valutát goldra váltva szándékoztak bedönteni forintot, és a monetary ügyletekkel csináltak volna hasznot. Ebbe végül bele sem fogtak, tanulva a magyarok amerikai túrájából, melynek nem sok eredménye lett, viszont az ország biztonságát jelentős kockázatnak tette ki a sereg elutazása.



Volt időszak, amikor önként jelentkezőkön plasztikai műtétet hajtottak végre, hogy a HUN ELIT tagjainak kiadva magukat felvegyék a tankolásokra kiutalt összegeket, de pechjükre akkoriban az erősebb török és indonéz katonáknak adta a pénzt a hadvezetés. Annyit sem sikerült összekoldulniuk, hogy a visszút repülőjegyének árát kifizessék.
A Tanács tagjai kitartóan törték a fejüket, de évek teltek el, mire sikerült előállniuk a nyerő ötlettel. Az Új Világrend idején szövetségeseiket kétségbeesetten kereső magyarok valójában maguk kínálták fel a lehetőséget, amit csak fel kellett ismerni.
- Dolgoztassuk le velük a pénzt! – csapott a homlokára az egyik bizottsági tag, miután a Külügyminisztérium kapcsolatfelvételről, és tapogatózó tárgyalások megkezdéséről értesítette őket. – Montecuccoli óta mindenki tudja, hogy mi kell a háborúhoz. Harcolják le mellettünk a mi céljainkért azt a 16.000 aranyat!
No, így került elfogadásra a spanyol-magyar MPP.

by Rodric
2011-01-12