Üzenet Vacsárcsiból

Day 1,232, 11:30 • Published in Hungary Hungary • by gyika
No, ez es megvót.

Megköszöntöttük Clawy-t.
Béestünk Zolihoz egy stampedli zilahi pálinkára.
Sosztán a Légióból kiki hazaeregelt rokonlátni.

Odabé a faluba mintha tutták vóna a gyüvetelem, mindenki neki vót készülödve, kirittyentették magik mint Zajos Pista nevenapján. Az uccába bé se értem, edesanyám melegítette es a pacallevest, drága fijja kedvencit, s malac valaga es megvót má piríjtva, csak úgy vereslett ki a lerből. Osztán, edesanyám szeme párásson mint az Egyeskő pirkantkor, Tata bajussza kackiáson, mint legénkorába, a bevonuló fotográfiáján, Matilka meg megferedve, illatoson, mint a bóti szappany, csillogó szemekvel várta férjeurát.


(Kőrösfő, Magyarország)

Kicsi Gyikára esendve a szemem világa a szívem úgy esszeugrott fájdalmába, szinte belehalék: akkora nagy maflává felnevelkedett apja hiányába es, hogy most má mind kapkodhatnék a zokításával, má úgyeskéső lenne. Lenne, ha vóna, de nem, mert jó edesapám, s Tata, az ő edesapja es jól megtaníjtotta neki a világ fontos dógait, de úgy, hogy annál jobban én is csak egy cseppvel ha tuttam vóna.

No, bé se estem a kapun, a garádicsra se ért a csizmám talpa, már fogták es bé a számot, ki milye vót, egy anyai ölelésvel, egy apai idvezelő pohárkával, egy hitvesi csókval. De aztán csak bétessékeltek a házba, leütettek, s hajnalig tartottak a kérdésikkel, osztán a pletykálkodásokval, hogy ki kivel a faluba, s méttes. Hiába mentem vóna aludni, hiába ásítottam mint a napszámosok, nem hattak az ágy feli.
Megpirkant, mire az első (legrövidebb) aluvásom után kijjel kerültem egy szivart elszipákolni ( ha má szóba gyütt: aznap még négyet kellett aluggyak, mire télleg lefeküdhettem). Mondom, én ki egy szivvarra, s há látom, hogy tata má ki oda a tornácon, s fenyi a csizmáját szalonnával, sosztán keféli nagy garral tükörfényesre.
- No, tata, hova a nagy készülődés? - kérdtem én.
- Há, oda küsunokám, hol ifikoromba vót szerencsém a legutóbb: a gyimesbükki vár ódalába, országhatárt nézni. - monta, kisomolyogva peckes bajussza alól. Osztán szép komótoson ékészült, vette a botját, selindult, neki a Gyimeseknek.

Mikoron a várig elért, lássa ám, hogy a határt biza nem jó helyen keresi, met aztot továbbvitték Jászvásáron túlra, legyen az esszes csángó, sa a bukovinai székelyek java es esmeg magyar fődön. Az öreg asse tutta, sírjoné, nevessené. Osztán egyet duzzantott az orra alá:
- Ezek a rományok az ember minden örömit éveszik. Hogyes nem tutták egy küsüdőt tartani a határt, míg ideérek?!
Morcoson indult haza az üreg, smikor hazaért, meg kellett igérgyem neki, hogy felkéreszkedtetem Kikericsy tankjára, hogy azon mehessen a nagy Duna-csatornához, amit még eszkavátorosként neki es vót szerencséje építeni.


(Duna Delta, Magyarország.)

Ilyen világot élünk, jófélét. Magyaroszág partját esmeg tenger mossa, Bukarest magyar falu, boronával szórják a kenyereket, segy négylovas zeregő székely készül az országot írányítgatni.
Örüjjünk, mert van minek. De azétt vigyájzkodjunk, az öröm ne vegye eszünk, s megmaradhassunk, amik a leginkább kell legyünk: tisztességes, böcsületes embernek.