[OFFTRACK]1ronman, az igazságos
655321
Elnézést kérek hűséges olvasóimtól, hogy effajta trollcikkel rabolom értékes idejük, de egy olyan jelenségre lettem figyelmes, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
Jól tudjuk, Kanada mindig is a gyengék és rászorulók oldalán állt ebben a játékban, különösen akkor, amikor a világpolitika fordulatai folytán ők maguk is ebbe a kategóriába estek. A tegnapi Észak-brazíliai felkelésben pedig ismét megnyilvánult a hatalmas kanadai lélek, és a közelgő olimpia szellemében újabb bizonyítékát kaphattuk a juharlevelesek nemes hozzáállásának.
1ronman, a kanadai fegyveres erők büszkesége, egyben a kanadai értékek megtestesítője, zavarba ejtő helyzetben került. Erősen nyomta a zsebét vagy 100 arany, amit feltétlenül el kellett költenie, viszont az egyetlen érdemi csata, amiben egy effajta kisebb vagyonocskát érdemes lehet elverni, Észak-Brazíliában zajlott, ahol a brazil nép elkeseredett küzdelmet folytatott az elnyomó peruiak visszaszorításáért. Igen ám, de az elnyomó peruiak oldalán harcoltak a lengyelek is, Kanada fő szövetségesei!
Hatalmas dilemma, de 1ronman megoldotta a problémát. Felosztotta 100 aranyát két részre, és a pénz felét a brazilok, másik felét a lengyel-peruiak oldalán harcolta el. Ugyan egy kicsit több pénzt költött az elnyomók támogatására, mint a felkelőkére, de a diplomáciai kellemetlenségek elkerülése miatt erre érthető módon szükség volt. 1ronman, az igazságos.
http://teszt.kuszinet.hu/stat.php?mini=1">
Comments
Az igazi éden tezsvériség megnyilvánulását láthattuk.
multumesc 😛
Tenk juu ajronmen...
Vagy csak a felénél szóltak neki, hogy mit kell ütnie😃
Ehe.
zavarodott goldviszketős pillanat 🙂
Hiába no 🙂
nem lepődnék meg, ha kapott volna egy bugot az orcájába, és ez amiatt volt. de it is nice ofc 🙂
az igen