[monti (16)] A tankör

Day 3,233, 11:35 • Published in Hungary Hungary • by montaigne
1980-as évek, Kolozsvár

Összedőlt egy híd, valahol Olténiában.
Nem a víz mosta el, nem a széllökések végeztek vele, nem is a túlzott terhelés alatt roggyant meg. Egymásnak ellentmondó hírek kaptak szárnyra a civil áldozatok számáról, de amiről csak a „suttogó rádió”-ban lehetett értesülni az az, hogy egy katonai jármű is odaveszett, ami sajnos pótolhatatlan. Persze voltak a járműben katonák is, akik vagy a zuhanás következtében haltak meg, vagy belefulladtak a folyóba, de ez mellékes, mert a katona ugyebár pótolható. Országszerte ment a találgatás, hogy mi okozta a katasztrófát, néhányan viszont tudni vélték, hogy bizony-bizony a korrózióvédelem volt a ludas. Illetve ennek a hiánya.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, keresték a felelőst, vagy felelősöket: név, cím, telefonszám, személyi igazolványszám, apja-anyja neve, nemzetisége, születési helye, beosztása. Ciki, de a korróziót, mint főbűnöst azóta sem tudták sem kézre keríteni, sem felelősségre vonni, sem börtönbe csukni.

Pozitívum, hogy a tragédiát követően országszerte elindultak az egyetemi szintű, kiemelt figyelemmel kísért és anyagilag is támogatott tankörök. Mindenki a korrózióvédelemről beszélt és hopp, egyszer csak egy ilyen tankör oszlopos tagja lettem.
Finoman fogalmazva, a tanköri oktatás talán lehetett volna magasabb szintű is. Nem értettem, hogy miért bújjuk az orosz szakirodalmat, amikor ezen a területen a németek, meg a skandináv országok legalább 10 évvel az oroszok előtt járnak. Talán el is szabotáltam volna az egészet, ha nem babonázott volna meg a tankör vezető.

Stela a maga 31 évével meglett asszonynak számított hozzánk képest, de ami szép, az szép. Ráadásul ő a köztiszteletben álló professzor felesége. Minimum nettó 25 év korkülönbség lehetett közöttük, szóval mázlista fickó, de el kell ismerni: ilyen ranghoz, ilyen pozícióhoz ilyen nő jár. Érdemes tanulni, ez a nagy büdös tanulság, addig meg csoroghat az ember nyála.

Egy kicsit zavart, hogy a kollégák időnként cikiztek: „Te, Monti, nagyon néz téged ez a néni, biztos akar tőled valamit”. OK, nyeltem egy mélyet és próbáltam palástolni, hogy ez nekem is feltűnt egyszer- kétszer, de legyintettem rá. Nem vagyok egy Adonisz, és ezzel egy ideje tisztában vagyok.

-Monti…ismertem az apádat.
Ez olyan erős nyitó mondat volt, hogy mindenkinek a kezében megállt a lombik és a csipesz.
-Tényleg?
-Tényleg. A tanítványa voltam. Az egyik legokosabb ember volt, akit valaha ismertem. Leszámítva a férjemet, természetesen. Hasonlítasz az apádra. Ráadásul ő még olyan sármos és jóképű is volt. Csak sajnos ő nem igazán kedvelte a hozzám hasonló vörös hajú lányokat. Bezzeg a férjem. Khmmm, persze az apád nem volt sármosabb és vonzóbb, mint a férjem, mindössze megjegyeztem, hogy ő egy érdekes, jóképű pasi volt.
-Nem úgy, mint Monti – röhögtek a kollégáim, de azért ettől a pillanattól kezdve némi tisztelet is keveredett a cikizésbe. Meg összesúgtak a hátam mögött.
-Sajnos semmilyen téren nem érhetek az apám nyomdokába, de a mentális képességek területén legalább igyekszem - szabadkoztam.

A srácok tudomásul vették, hogy „ez a hajó elment” és ettől a naptól fogva hétről hétre feleződött a tankörre járók száma. Mire beköszöntött a tél, már csak ketten maradtunk: én és Stela.
-A következő három tankört nálam tartjuk. Fent a Galaxis utcában. Elméleti oktatás lesz pénteken délután hattól.
-Nem csütörtökön?
-Nem. Most pénteken lesz. Az eddigi kísérleti anyagokat, az eredményeket, meg a módszertant légy szíves vidd le és tedd be a kocsim csomagtartójába! Te viszont hozd magaddal a kis Sinclair Spectrum-odat! Feldolgozzuk az adatokat, majd írsz hozzá egy rövid Basic programot. Én megírom a szöveget, úgyhogy már nem is kell másvalaki, megoldjuk ketten. A kiadvány meg értelemszerűen a férjem neve alatt fog megjelenni.
-Értem.
-Péntek.
-Ott leszek.

Bevallom, lakótelepi gyerekként csak sejtettem, hogy milyen lehet egy ilyen palota belülről. A valóságtól szinte elkábultam. Szóval így él a felső tízezer. Meg sem tudom számolni a szobák számát. A kandallóban recseg a láng, intarziás stílbútorok, márvány, perzsaszőnyeg, mint a filmekben. Ez nem ugyanaz a Románia, mint amit én ismerek. Illetve én nem ezt a Romániát ismerem. És ráadásul ott van Stela. Egyáltalán mit keresek én itt?
Próbálom a programsorokat rögzíteni, de máshol jár az eszem. Meg a szemem. Vajon van-e rajta fehérnemű?

Naná, hogy hibás a hivatkozás az adott programsorra. Meg ismeretlen változó. Kezdhetem a debugging-ot, de úgy nehéz lesz, ha az ember nem bír figyelni.

Micsoda luxus ez, hogy egy ekkora palotát úgy tud kifűteni, hogy ilyen lengén járhat benne. Ráadásul mezítláb. Szép a lába. Szépek a lábujjai én meg imádom a szép lábujjakat és nem érdekel különösebben, hogy emiatt láb-fetisisztának tartanak. Nagy mázlista ez a prof.

-A férjem elutazott Bukarestbe…
Ajjaj…mintha a gondolataimban olvasna.
-Ezt csak azért mondom, hogy ne érezd magad feszélyeztetve. Miután befejezzük, hazafurikázlak.
-Köszönöm a kedvességét, de hozzászoktam a hideghez. A nagymamám gyerekkoromban hajnali hatkor felkelt, krumplit főzött és a kezembe nyomta, hogy ne fagyjanak meg az ujjaim, mire beérek a suliba.
-Szerintem a kocsikázás némileg egyszerűbb megoldás. Nem szeretnék most krumplit főzni.
-Egyetértek. Ha kénytelen lennék a kocsi és a krumpli között választani, én is a kocsit választanám.
-Egy kis teát itt és most?
-Köszönöm, jól esne.

Hétszentség, hogy nincs rajta melltartó. A fantáziám elszabadult.
Nemcsak szép ez a nő, de ízlése is van. Már a parfümjének az illatától is elbódulok, de nem szeretnék lebukni, nem akarom, hogy lássa, hogy ez mennyire izgató tud lenni. Összeszorítom a combjaimat, így talán kevésbé látszik, hogy a korrózióvédelem, meg programsorok helyett most valami egészen más hoz izgalomba.
Hirtelen összeakadt a pillantásunk, mint amikor az erdő szélén végzetesen egymásba botlik a vadász és az őz és ettől a pillanattól kezdve felgyorsultak az események.

-Bocsánat, iszonyat kínos, de még egyszer sem... mármint én még nem…még soha nem voltam nővel…
-Hát most majd leszel.

Csak azok a fránya hidak miatt aggódom egyre jobban…