[KD] A regiment verseny értékelése

Day 2,815, 04:19 Published in Hungary Hungary by Citiizen 2211421

Sziasztok!

A mai lapszámban a kedd reggel lezárult regiment verseny értékelését olvashatjátok.

Előzmények:
Amikor az adminok fellebbentették a fátylat a regiment rumble elnevezésű eseményről és először közzétették az erepublik hivatalos facebook oldalán az erre vonatkozó képet, a század vezetősége azonnal elkezdte meg-, illetve átszervezni a Kárpát Dandárt annak érdekében, hogy minél jobb eredményt tudjunk elérni és minél több jutalomban részesüljenek mind a csapat tagjai, mind pedig maga az MU. Ennek keretében a századon belül elvégeztünk egy kérdőíves felmérést, amelyből nagyjából felmérhettük, hogy ki milyen mértékben és milyen aktivitással szeretne részt venni az eventen, majd pedig ingame PM-ek útján megkerestünk külsős embereket is, akikről úgy gondoltuk, hogy a maguk divíziójában esetleg segíthetnek céljaink elérésében, valamint ezáltal ők maguk is hozzájuthatnának olyan jutalmakhoz, amire az eredeti századukban esetleg nem lett volna esélyük.

A minimális célunk az volt mindezekkel, hogy egy nemzetközi szinten is erős és egy középerős regimentet tudjunk összehozni aktív emberekből. A verseny kiírása alapján egyértelmű volt, hogy az alsóbb divízióknak is nagyon nagy (talán a d4-nél is jóval nagyobb) szerepe lesz a hét során, ezért próbáltunk az alsóbb szekciókból is összegyűjteni megfelelő embereket századon belülről, illetve kívülről egyaránt.

A regimentek felépítésére vonatkozó minimális céljaink végül teljesültek, hiszen létrejött egy kifejezetten erősnek mondható és egy, magyar viszonylatban erős, ám nemzetközi szinten csak középerősnek nevezhető regiment. A két csapat tagjait részben az államtól kapott tanktámogatásból, részben saját készleteinkből elláttuk fegyverekkel a megfelelő eredmény érdekében. Így vágtunk neki az eseménynek kedden reggel.

A verseny menete:
Az első nap az ismerkedés ideje volt. Mindenki igyekezett kitapasztalni, hogy mi lehet a jó taktika, hol lehet olcsó tokeneket szerezni, illetve hogy mennyi zseton is szükséges ahhoz, hogy odaférjünk a nemzetközi elitbe. Az első nap tapogatózásai után úgy döntöttünk, hogy csütörtökön, azaz a verseny harmadik napján megpróbálunk odaférni a pénzjutalom közelébe. Ehhez az kellett, hogy az élen végző regiment killszámának legalább 30%-át elérjük a nap végére. Előzetesen úgy gondoltuk, hogy az első két nap hajtása után a csütörtök-péntek-szombat lehet a mélypont az ellenfelek aktivitása tekintetében, ezért ezeken a napokon lehet esélyünk odakerülni. Ahogy azt jól sejtettük, a vasárnap-hétfő már a hajrá jegyében telt, magasabb killszámokkal és drágább tokenekkel. A három nap közül egy gyors belső felmérést követően a csütörtököt választottuk ki céldátumnak.

A kiemelt napon minden célkitűzésünk sikerült. A végeredmény tekintetében ez azt jelenti, hogy 834 tokennel az első helyezett regiment zsetonjainak (1981 db) 42%-át teljesítettük, amivel összesítésben a nemzetközi ranglista 5. helyét szereztük meg, mindössze 4 tokennel lemaradva a 4. pozíciótól! Véleményem szerint ez egy rendkívül jó eredmény, annak fényében főleg, hogy az élen álló regimentek tagjai mind-mind erőből hozták az adott napon a zsetonokat, nem ritkán hatalmas pénzköltéssel, amit mi aktivitással és szervezettséggel pótoltunk.

A minél könnyebb és olcsóbb tokenszerzés céljából indítottunk egy forradalom-kísérletet a cseh diktatúra ellen. Az akciót a hajnali órákban indította el az éjszakai ügyeletünk, hogy lehetőleg senki, vagy minél kevesebben támogassák a felszabadítást. Az időzítés tökéletes volt, hiszen csak és kizárólag a mi MU-nk volt a támogatók között, ami lehetővé tette, hogy a század bezárásával mi mondjuk meg, hogy ki üthet felkelő oldalon. Ez körönként 6 biztos és olcsó (gyakran 1 killes) tokent, valamint rendkívül olcsó BH aranyat jelentett tagjainknak. Ráadásul mivel a determination szorzó 10 felett volt, tudtunk játszani azzal, hogy a másik oldalról való zseton-szerzéssel és BH-szerzéssel elnyújtjuk a csatát, ami által újabb extra tokeneket tudtunk begyűjteni.

Végül pontos számításokkal úgy alakítottuk a dolgot, hogy a csata még napváltás előtt lezáruljon és megkapjuk a CH-tokeneket is. Az akcióban egyébként grátiszként egyik tagunk, Joz76 egy felszabadító medállal gazdagodott. Gratulálunk neki ezúton is!

A csehországi akció megszervezésében és úgy általában az egész event alatt végzett szervezőmunkája miatt ki kell emelnem Ghost of Styx játékostársunkat, aki MU-t szerzett, valamint végig koordinálta a cseh tokenszerzéseket és jelentős aktivitásával nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy céljainkat el tudtuk érni. Ezúton is köszönöm neki a segítséget a Kárpát Dandár teljes vezetősége és tagsága nevében!

Maradok tisztelettel:
ICS

Kiegészítés:

Mivel ICS most épp nem ér rá, ezért én fejezem be a cikket. A versenyen 2 kiemelt regimentünk vett részt, mindkettő bejutott a top 100-ba. Ez nagyszerű teljesítmény, köszönöm minden résztvevőnek, aki csokit és aranyat nem sajnálva beleadott mindent, beleértve a külsősöket is, akikkel karöltve értük el ezeket az eredményeket. Gyertek legközelebb is! Továbbá köszönöm minden századtagnak, aki csak egy kicsivel is hozzájárult a század tokenjeinek gyarapodásához.

Gratulálni szeretnék még minden magyar századnak, akinek regimentje top100-ban végzett, illetve külön kiemelném a Magyar Légiót, akik a keddi sorsoláson még nyertek is.

A verseny során kaptunk az államtól 3000 tankot a 2 regiment számára (utólag is köszönöm), ezt mi megdupláztuk, és még külön osztást is szerveztünk az egész KD számára.

Személyes véleményem, hogy rosszabb időpontra nem is időzíthették volna a versenyt, mivel ilyenkor nyaralnak, pihennek az emberek, és aki teheti az nem az ereppel foglalkozik. 4-5 hónapja meg majd belehaltunk az unalomba. Ez egyébként meg is látszott az event során.

Mr.Lazlo

Update: Itt egy kép, köszi Longleyy!