[ICS] Az fsb-féle puccs politikai elemzése

Day 3,417, 10:48 Published in Hungary Slovakia by Istencsaszar

Sziasztok!

Mint tudjátok tegnap, a késő esti órákban fsb1000 (fsb=federalnaya sluzhba bezopasnosti [orosz kifejezés, jelentése: szövetségi biztonsági szolgálat, a KGB jogutódja, Oroszország polgári titkosszolgálata]- a szerk.) nevű exelnökünk, játékostársunk katonai hatalomátvételi kísérletet indított, néhány vicces kedvű, vagy épp a forradalom szükségességének tévképzetében élő támogatóval egyetemben.

Mivel a játékszabályok keretei között kétféle puccs létezik: egyeztetett és ellenséges, így az indító személy saját nyilatkozatai és a tények alapján a kormány nagyon helyesen ellenségesnek minősítette és mindent eszközt bevetett a demokrácia megvédése érdekében. Ebben a kérdésben én magam hosszasan vitáztam fsb-vel, de továbbra is egyértelműnek tűnik számomra, hogy mindazon a puccskísérletek, amelyek nincsenek egyeztetve a demokratikusan választott kongresszussal és/vagy a demokratikusan választott kormánnyal, illetve a kisközösségeket legjobban képviselő századtisztekkel, az egy ellenséges puccs és ennek megfelelően kell kezelni is.

Ahogy a címben is olvashatjátok, a puccskísérlet katonailag értelmezhetetlen volt, ugyanis teljesen sima győzelmet aratott a demokráciát védő oldal. Bár az megérne egy külön beszélegetést, hogy bizonyos századok miért is költöttek 472 ezer cc-t arra, hogy egy bukott elnök jusson ismételten hatalomra újabb országvesztő terveivel egyetemben, ráadásul úgy, hogy még egy ellensúly sincs a rendszerben. Vagy akár arról is eshetne szó, hogy ugyanennek a századnak a prominens tagja miért nyitotta meg az MU-ját a külföldiek előtt és miért próbált Magyarországgal ellenséges országokból katonákat csábítani a magas CO ígéretével a demokrácia megdöntésére. De ezekre nem pazarolnám fölöslegesen a szót, ugyanis, mint mondottam korábban is, a puccs katonai dimenzióban értelmezhetetlen.

Ellenben a politikai vetületeit érdemes megvizsgálni.

A puccs szellemi atyja ugyan előadta a maga verzióját a motivációiról, amelynek a lényege, hogy ő csak elköltötte a maradék vagyonát és csak szórakozni akart, hiba lenne, ha ezt fenntartások nélkül elhinnénk neki, ugyanis pontosan az illető politikai előtörténete int minket óvatosságra és készteti az átlagjátékosokat továbbgondolásra.

Az vitán felül álló tétel, hogy fsb az országot romlásba taszította. Aki a játék folyamatait a legapróbb mértékben is követi, láthatja, hogy a másfél hónapos román megszállást követően a mozgásterünk a korábbi töredékére csökkent, a bónusszerzési lehetőségeinkkel együtt, ráadásul a korábban havonta-kéthavonta sorra kerülő hadjáratok lehetősége is elveszett, ugyanis érdemi hadjárat véghezvitelére nincs elég erőnk és támogatottságunk. Ezek nem szubjektív vélemények, hanem az elmúlt, nagyjából három hónap alapján levonható, objektív következtetések. Pontosan azért, mert ez a játék egyszerű, mint egy faék, nem szükséges matematika-professzornak lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, hogy a helyzetünk drámaian leromlott a korábbihoz képest. Sok kérdésben lehet értelmes vitát folytatni, mindent meg lehet kérdőjelezni, de számomra az, aki fsb megítélést pozitív színben kívánja előadni, az nem más, mint szerecsenmosdató.

A visszavonulásos mesét azért nem kell elhinni, mert a román NE-s megtévesztő hadművelete pontosan ugyanúgy vette kezdetét, mint a mostanában meghirdetett új programja, miszerint ki kell lépni a szövetségből és meg kell támadni az USÁ-t.

Ez a program még a román NE-s országvesztésnél is abszurdabb és ami lehetőségünk még megmaradt az ámokfutás után, mindazt el is vesztenénk egy ilyen lépéssel. Ennek belátásához szintén nem kell MTA nagydoktornak lenni.

Hogy miért csinálja ezeket, nem tudom. Vannak arra utaló jelek, hogy szándékosan, mert játékélményt okoz neki, ha az országot szakadékba löki és érezheti, hogy végre valamit ő is tudott mozdítani a dolgot folyásán (persze ez a mozdítás egy tragédia volt, de a negatív elmozdulás is mozgás). A másik lehetséges elmélet szerint egyszerűen csak a súlyos helyzetértékelési hibák és a játék folyamatainak figyelmen kívül hagyása okozza ezeket a tévképzeteket nála.

Tulajdonképpen mindegy is a motiváció a közösség szempontjából. A lényeg az, hogy fsb a korábbiakhoz hasonlóan újra politikai manipulációkba kezdett, aminek egyik lépcsőfoka volt a puccskísérlet. Azt nyilván tudta ő maga is, hogy el fog bukni (ahogy a román NE-nél is tudta előre, hogy eltörlés lesz a vége). Neki nem is az volt a fontos, hogy diktátor lehessen most. Ő az elnöki székbe pályázik egy nem is olyan távoli időpontban. Vagy legalábbis olyan pozícióba, ahol érdemben befolyásolni tudja az irányvonalat.

Ezt a célt szolgálja gyakorlatilag minden, amiben benne volt a keze a román NE óta. A KARD TO-jától kezdve, a puccson át, egészen a félrevezető cikkek és kommentek sokaságáig. Mindnek ugyanaz a célja: fenntartani és fokozni a társadalom, a közösség polarizáltságát és a törésvonalakat.

Jelenleg nagyjából úgy néz ki a politikai paletta a magyar közösségben, hogy van a Kard, akik rendszeresen elnököt, kormányokat adnak és van egy meghatározhatatlan másik oldal, amiről csak azt tudjuk, hogy utálja a kardot, a kardos személyeket, a kardos ciklusokon, vagy bármit, ami az első oldalhoz köthető. Most tekintsünk el a vitában érdektelen, érintetlen, semleges felektől! Ez a polarizáltság már olyan szintre jutott, hogy amennyiben a közhangulatot megfelelően fel tudja fokozni az identitással nem rendelkező, kard-ellenes oldal, akkor az ott állók a csoporton belüli nagyfokú heterogenitás ellenére egy emberként állnak be a kard ellenes eszme, személy vagy program mögé.

Ezt láthattuk tegnap is. Sokan - a poénból támogatókon kívül - kommentwarokban és a harctéren tevőlegesen is támogatták fsb-t, csak mert a kard elleni felszólalási lehetőséget láttak az alkalomban, annak ellenére, hogy fsb diktátorságánál valószínűleg még az is jobb lenne, ha idegenek foglalnák el az országot. Bár eredményét tekintve egy román megszállás is hasonló lenne, mint egy fsb-diktatúra. De mindez nem érdekli a felfokozott közeget. Lehet itt országvesztés, öneltöröltetés, területek átjátszása, kiállnak mellette, csak mert a kard ellen megy, vagy ezt hiszik az érintettek.

Szóval fsb a puccsot az elnökség felé vezető manipulációs kampánya részeként használta fel. Ehhez persze segítségére voltak azok, akik a demokráciát vagy a közösséget féltve, esetleg keményebb szavakkal, vagy tettekkel reagáltak a támadásra. Én nem ítélem el ezeket az embereket, mert vannak még, akiknek fontos az ország, a közösség sorsa és jóléte, ezért nem tudnak szó nélkül elmenni egy ilyen eset mellett, még akkor sem, ha egyébként a napnál is világosabb, hogy egy politikai provokáció az egész. Sőt, személyes véleményem szerint igenis ki kell állni és mindig fel kell emelni a szavunkat, még akkor is, ha ezért a rosszhiszemű, rosszindulatú játékostársaink kinevetnek minket. Sokkal jobb ez a forgatókönyv, mintha teljes társadalmi közöny asszisztenciája mellett folyna az országpusztítás lépésről lépésre.

Én mindenesetre ezzel a cikkel teljesítettem morális kötelességemet és felhívtam a játékban még szép számmal jelen lévő, csendes többség figyelmét arra, hogy mire készül fsb. Ennek fényében kristálytisztán meg lehet ítélni minden eddigi és jövőbeni tettét.

Aki pedig nem hiszi el ezt, az majd emlékezzen a szavaimra akkor, amikor az országvesztő bejelentkezik az elnöki székért valamikor a jövőben. Vagy az sem kizárt, hogy megelégszik egy bábbal, aki majd elvégzi helyette a piszkos munkát azok közül, akiket felheccelt.

Maradok tisztelettel:
ICS