[HK] Rövid helyzetjelentés

Day 4,443, 07:51 Published in Hungary Hungary by Hadugyminiszterium


Tisztelt Játékostársak!

Az elmúlt napok történéseiről szeretnénk egy rövid tájékoztatást adni nektek, hogy jobban átlátható legyen mit miért csináltunk.

A horvát-magyar TW újranyitása:
A régmúlt időkben a legtöbb vitát és port kavaró TW-je volt. Ennek megoldásaképp az előző kormányok az ott lévő cégesek egy részét már elköltöztette, akik a hazaköltözésre hajlandóak voltak. A velük lévő TW-t egyben használtuk az ő határuk védelmében, amikor Vajdaságot átadták, hogy a Szerb/Román támadástól megvédjük őket, majd később ők védték a mi keleti határainkat. A jelenlegi helyzet miatt a TW-t a kínai/indiai régiókon nyitottuk meg, jelenleg most itt van a CODE-ASTERIA fő frontvonal. Eddig a térségben csak CODE egységek állomásoztak, most több Asteria ország is sikeresen landolt AS-el ide, melyből párat sikerült haza küldenünk együtt (Olasz, Litván). Ennek érdekében is hasznos lesz ez a TW, tudunk egymással területet cserélni, csatát indítást elhúzni, mozogni, és elzárni egymást az Asteriától, ha a szükség úgy hozza.

A kínai TW:
A héten taktikai okokból nem volt más lehetőségünk, mint zárni a kínai TW-t. Ennek oka, hogy több Asteria párti ország is AS-t adott kínára, így a feladatunk az volt, hogy miharab minél több régiót megszállni Kínától, így blokkolva a landolási lehetőségeiket az Asteriának. Ennek a következménye lett, hogy nekünk elfogyott a mozgásterünk, így zárult a TW.
Az egyeztetéseket megkezdtük már a többi CODE országgal aki segített a megszállásban, hogy adják vissza azokat a területeket amiket mi használtunk TW felületnek Kínában, valószínűleg napokon belül megtörténik a dolog és folytatni tudjuk a kínai TW-t.

A szerb támadás:
Győr felszabadulása után a kormány a CODE vezetőségével közösen úgy döntött, hogy a horvátokat segítve szerbekre adunk NE-t. A döntés előtt sokáig néztük a térképet, hogy nincs-e másik lehetőség egy gyengébb országra NE-t adni, de akármelyik másik országra adtuk volna az NE-t azt az Asteria a nyitott TW-inek köszönhetően el tudta volna vágni tőlünk. Így maradtak a szerbek, akikre a horvátok is NE-t adtak.
A horvátokkal az Asteria addig-addig taktikázott, amíg nekik sajnos nem maradt lehetőségük megtámadni a szerbeket. A makedónok, a bolgárok és a románok elfoglalták a szerbek azon régióit amelyek határosak voltak a horvátokkal, így mi magunkra maradva támadtuk meg őket Pozsonyban. Mivel az egyik legerősebb Asteria országról beszélünk ezért sok esélyünk még NE előnnyel sem volt ellenük, de tudtuk őket fárasztani.


A harcokat továbbra sem adjuk fel, keressük a lehetőséget az Asteria gyengítésére, keressük és lessük, hogy mikor hibáznak, mikor tudunk egy felkelést nyitni és beleköpni a levesükbe. A mai nap majdnem adódott egy alkalom RW-t indítani Szegeden Irán ellen, de a Szerbek még ennek lehetősége előtt indították a támadásukat kb. Fél órával.
Addig is amit tehetünk és tudunk tenni, hogy az eredeti régiónkon folyó TW-ket zavarjuk. Ehhez az általános taktikát kövessétek, amit az MK-ban leírtunk! Röviden:
Kolumbia - Román csata: Románia nyer
Kolumbia - Perui csata: Peru nyer
Peru - Szerb csata: Szerbia nyer
Irán - Szerb csata: Irán nyer
Irán - Román csata: Irán nyer

Megjegyzés, nem kell a megadott csatában az adott országért harcolni, csak arra kérünk, hogy ne a másik oldalért harcoljatok. Természetesen változhatnak a parancsok, amit az ország falon jelezni fogunk, de addig az általános taktikát kövessétek!
Tartsatok ki, több CODE ország is hasonló vagy talán még rosszabb helyzetben van mint mi, de mindenki kitart és várja a megfelelő alkalmat!

Tisztelettel:
shawnkaa & drago

Tisztelt Játékostársak!