Indul a kiszorítósdi a kongresszusi választások előtt

Day 4,171, 22:10 Published in Hungary Hungary by Weisz Manfred Huba

A kongresszusi választásokon, amit minden hónap 25-én tartanak a legnagyobb 5 párt indulhat. Mivel egy új párt a Repülösők Pártja is megjelent a palettán bár ez pár napja nem látszott végül úgy tünik öldöklő küzdelem lesz azért ki kerül be az 5 legnagyobb párt közé.

Pár napja még eldölni látszott a verseny. A KARD, a HMSZ és a Repülösők álltak a harmadik negyedik és ötödik helyen 80 fő fölött tagsággal, míg a Magyar Légió Pártjának csak 74 tagja volt, ám az elmúlt napokban ez megváltozott, és a Légió hirtelen (tegnap délután még csupán 78-an voltak), hirtelen úgy feldúzasztotta a tagságát, hogy 86 főig jutottak pont megelőzve a másik három pártot.

Így jelenleg 86 fővel harmadikok, negyedik a HMSZ 85 fővel, nagyobb Xp számmal megelőzve a szintén 85 fős Repülősöket, míg a KARD 82 főn áll. Persze ne legyen kétségünk a végén feltámad majd a KARD.

Érdekesség, hogy miközben a Légió tagsága 12 fővel gyarapodott ugyanennyivel csökkent a Kisgazda Párt tagsága, még a pártlenök is úgy gondolta, hogy a Légióban kezdi újra politikai karrierjét, így a kisgazda Párt vezetése a legtöbb xp-vel rendelkező tagra szállt. A Kisgazda Párt aktív közösségnek tűnik, hiszen míg 17 tagja szavazott a pártelnök választáson, addig most 2 nap alatt 12 döntött úgy, hogy átlép ugyababa a másik pártba.

Az elmúlt időszak történetét végignézve, nagyon nehezn kerülhető el a gyanú, hogy a Repülösők Pártja mesterséges kinyomása zajlik az 5 legnagyobb párt közül, hogy ne indulhassunk a választásokon. A változást akarják letörni.

Márpedig az elmúlt egy hónapban a Repülösők Pártjaban nagyon sokat doloztunk azon, hogy bekerüljünk a top 5 pártba, képviselőjük a repülős skilesek a kétt kattosok érdekét. Egyedül annyi cikket adtunk ki mint a másik 5 párt összesen, sőt a versenynek köszönhetően be is inditottuk a többi pártott. évek óta hallgató pártújságokban jelentek meg cikkek.

A helyzet az, hogy ha a repülösök nem jutnak be a kongresszusba, akkor továbbra is marad a bár értékieikben különböző de a szavazásokon együtt mozgó 4 párt a HMSZ, a KARD a Légió és a Civilek dominanciája a NÉP-el szemben. Könnyen lehet, hogy megint annyi képviselőt szerznek, hogy egyszerűen leváltsák a NÉP elnökét, ha azt meg is választja a nép.

Ezért ha lehet, ha nem is ránk szavaznál, lépj be a Repülösők Pártjába, hogy tudjunk indulni a kongresszusi választásokon.
EZ itt tudod megtenni: kattints a linkre és a csatlakozás gombra, ha nem vagy párt tagja, ha párt tagja vagy, előbb lépj ki a pártodból, majd utána kattints a linkre és a csatlakozás gombra.