[Szocmin] Q5 kaja cég, ötletbörze és képregény

Day 1,541, 00:55 Published in Hungary Hungary by Szocialis Miniszterium


Üdvözletem!

Mint tegnap esti közlönyből kiderült, megépítettük Q5-ös étel gyárunkat, erről szeretnék először bővebben írni.

A cég nálam található, mint már többször megírtam, így ha valakinek hiányzik, az nálam keresse! A cégben nem fog semmilyen, az én hasznomat növelő munka folyni, sőt, mint tegnap említettem, a Q4 étel raw cégeimet is beáldozom a költségek csökkentésének érdekében. 3 Q2 étel gyáramat továbbra is működtetem, ehhez elegendő az egy Q5-ös rawom és 2 Q4-es raw. A maradék 20 mind a gyárat fogja ellátni. A teljes ellátáshoz összesen 32 szükséges, a maradékot piacról fogjuk beszerezni. Továbbá, mivel drágább volt a cég, mint azt vártam, így amint visszakapom a különbözetet, ami kb. 3 raw cég ára, azok is beállnak majd a sorba, így csökkentve a cég költségeit. Ami bevételem ezentúl lesz, abból addig fog épülni Q4 raw, amíg meg nem lesz a 32, eltart majd egy darabig. Nevezhetjük ezt a kis összefoglalót akár vagyonbevallásnak is 🙂

A piacra ki lett téve 10 db 100 HUF-os fizetéssel állásajánlat, így akinek nem fontos az a pár forint, kérem, jelentkezzen az állásra! A kerek szám az elszámolást könnyítené meg. Keressétek a nevemet a piacon!

A végső cél (jelenlegi helyzetet nézve) 1100 Q5 étel beszerzése 1000 HUF-ért, melynek hatására új akciók, vagy már létező akcióink erősebb támogatottsága valósulhatna meg.




Talán ti is észrevettétek, hogy a Szociális Minisztérium az utóbbi időben ugyan azon séma szerint működött, és nem igazán változott, míg a többi minisztérium állandóan újult.

Úgy döntöttünk, itt az ideje, hogy mi is fejlődjünk. A minisztériumban sok jó ötletet vitattunk meg, és fontoltunk át, azonban jó lenne tudni, hogy Ti mit szeretnétek, hogy Nektek mi kell, kis, új játékosok.
Ezért egy felhívást intézünk, amolyan pályázatot, ahol elmondhatjátok (akár nagyobbak is gondolkodhatnak a kicsik fejével), hogy szerintetek mi kell a mai eFiatalságnak, miben kellene a leginkább változtatni, ami a leginkább segítené a fejlődést, és a kezdődő erepes pályafutást.

Persze nem ingyen! A legjobb ötletet nem csak hogy megvalósítjuk (ha tényleg jó), de 10.000 HUF díjazásban is részesítjük!

Úgyhogy észt, tollat, lapot elő, és gondolkodjatok! Nem csak segíthetitek a munkánkat, és a fiatalokat, de még kereshettek is vele! Osszátok meg velünk a gondolataitokat, ötleteiteket, hiszen a mi célunk, hogy nektek jó legyen, és a ti problémáitokat leginkább ti ismeritek.

Akinek ötlete van, küldjön üzenetet a Szociális Minisztérium orgjára, csongradnak, vagy nekem. Az ötleteket itt a cikk alatt kommentben is elénk tárhatjátok, így nyilvánosan is meg lehet majd vitatni és a többi polgár is kifejtheti róla a véleményét. Harmadik lehetőségként gyertek fel rizonra a #szocmin szobába.




Emlékeztek még a karácsonyra? Nem most volt, de mi mégis tisztán emlékszünk, kabaré volt bőven. Ezt szeretném most megosztani veletek!

A Szocmin karácsonya - 1. rész










A minőség nem egy Levesezredes szint, de remélem örömötöket lelitek benne 🙂 Január óra rágják a fülem, hogy adjam ki... 🙂

A képregény Levesezredes engedélyével készült és került a nyilvánosság elé!


Tisztelettel: xSLDx