[SzK]Cég, szégyenfal, hírek

Day 1,952, 09:17 Published in Hungary Hungary by Szocialis Miniszterium


Köszöntöm a kedves olvasókat!

A mai közlönyünkben hírekről, további tervekről olvashattok.



Elég régen jelentkeztünk már Szociális Közlönnyel, ezért most beszámolok pár fontosabb változásról. Gondolom sokan emlékeztek, hogy korábban folyamatosan jelentkeztünk a statisztikákkal, elszámolással, azonban ez főleg idő hiány miatt elmaradt. Úgy gondoltam, hogy ez így nem mehet tovább, így kisebb változtatással, de visszatérünk ehhez. A változtatás annyiból áll, hogy csak ciklus záráskor fogunk kiadni egy összesített statisztikát hetekre lebontva. És szintén ciklus végén adjuk ki az elszámolást is.

Emlékeztek, hogy volt nekünk egy aktivitási versenyünk is. Ehhez az kellett, hogy a hét minden napján gyertek el a #szocmin szobába, és igényeljétek az ellátmányt. Ezen is változtatunk kicsit, mégpedig én úgy gondoltam, hogy 3 lépcsős lenne. Aki a hét minden napján jelentkezik +5 tankot kap, aki a 7 napból 6-szor jelenik meg ők 3at, míg akik csak 5-ször igényeltek ők pedig +1 tankban részesülnek. Felmerülhet bennetek a kérdés, hogy ez nem sok-e, hogy ennyi tankot, csak úgy kiosztunk, úgy gondolom, hogy nem. Akik aktívan játszanak megérdemelnek ennyit, elvégre ez a “generáció” eMagyarország ütőképes hadállományának a jövője, így megérdemlik a támogatást, segítséget.

Természetesen ez a segítés nem csak abból áll, hogy ellátmányt biztosítunk nekik, hanem abból is, hogy segítjük, oktatjuk őket.

A Szociális Minisztérium elkezdte összegyűjteni az akciókat és ez is fel fog kerülni a tutorial oldalra. Szeretném kérni a játékosok segítségét, hogy a szerződéssel illetve a Training Groundok építési sorrendjével kapcsolatban a hasznos tippeket, trükköket osszák meg velünk akár úgy hogy megírják nekem (szabesz8😎 ingame üzenetben, vagy a közlöny alá beírják. Hasznos cikkeket is szívesen fogadok ami ezzel kapcsolatos. 🙂

Szeretném én is leírni, amit már olvashattatok korábban Csongrad cikkében. Elkészült a Szociális Minisztérium első Q7 fegyver gyára. Mivel az ehhez szükséges arany mennyiség nagy része Csongrad-nak köszönhető, így a legyártott termékek egyik felét ő, a másik felét pedig a Szociális Minisztérium használja el. További céget vagy cégeket tervezünk nyitni, hogy csökkenteni tudjuk a költségeinket. Ehhez arany adományokat szívesen fogadjuk, de természetesen monetaryn is próbálunk aranyhoz jutni. Ez azonban hosszadalmas folyamat. 🙂

Végül de nem utolsó sorban egy kicsit kényesebb téma következik. Ez nem más, mint a BH vadászat agresszív módja. Az utóbbi időben több “panasz” is érkezett felénk, ami arról szólt, hogy egyes játékosok nem törődve se a csata állásával, se azzal, hogy honfitárs ellen követik el, fogták magukat és a csata utolsó perceiben leütötték a BH-ról azt a játékost, aki a csata kezdete óta már ütötte. Éppen ezért felállítunk egy úgynevezett BH szégyen falat. Ehhez nem kell mást tennetek, mint kitölteni az alábbi form-ot: http://tinyurl.com/szegyenbh .

Szeretném, ha a cikk alatt hozzászólásban leírnátok a véleményeteket a szégyen fal szükségességéről. Kell-e ezzel foglalkozni, vagy nem?







══════════════════════════════
Helye: #szocmin szoba
Ideje: minden nap 16:00 -tól 22:00 -ig
Ki igényelhet: Div1, Div2
Mit kap az igénylő: 5 db q7 tank + 750 well étel
══════════════════════════════








Szociális Miniszter: szabesz88

Helyettesek: Pjatt, kvasztics, olvadonelkuli, xSLDx, harcos beke, nagyapatok, batonwood, matasmate.

És most nézzük kinek mit köszönhetünk a csapatból, avagy ki mit csinál a csapatban.

Az osztások könyveléséhez készített dokumentumot, melyből a diagramok, statisztikák képei látszanak xSLDx -nek köszönhetjük.
A dizájn és az elszámolás doksink elkészítése Pjatt ujjainak gyümölcse.
És végül, de nem utolsó sorban, akik osztanak: kvasztics, olvadonelkuli, Harcos beke, nagyapatok, batonwood, matasmate és természetesen én is kiveszem a részemet ebben a feladatban.

Természetesen a többiek is beugranak osztani amikor szükség van rá 🙂

A közlöny végén pedig álljon pár hasznos cikk, melyek a kis játékosokat segítik. Amennyiben tudsz még ilyen újságról kérjük jelezd.

Ide is betesszük a toborzó cikkeket a századokról:

Toborzó #1
Toborzó #2
Toborzó #3
Toborzó #4

Itt pedig az összes századról megtalálod a leírást:

századok leírása

Köszönjük a figyelmet!

szabesz88