Új lehetőségek Ausztria és Magyarország számára
Mikrobi
Elérkezett az idő, hogy a sok lapszemle után önálló külpolitikai elemzéssel álljak elő. Bár ez a téma egyre kevésbé külpolitikai...
Azt hiszem, mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy úgy tűnik, Ausztriában magyar nemzetiségű a kongresszus többsége. Persze ez függ attól is, hogy ki milyen aktív lesz a politikában, vagy csak az 5 aranyért jött. Elismerem, a TO nem túl elegáns és a kormány jelenlegi politikájával is ellentétes lépés volt. A politika sajnos ritkán elegáns, viszont legalább gyakran kiszámítható. Gazdasági, katonai szükségszerűségek indokolták ezt a lépést. A magyar fennhatóság alatt álló régiókban búzahiány van, míg Ausztriában vannak high grain régiók. Az élelmiszer a magyar területeken aránytalanul drága, míg a fizetés az állami élelmiszercégekben elfogadhatatlanul alacsony. Magyarországnak szüksége van high grain területre! Ahhoz, hogy Romániától vissza tudjuk foglalni nyersanyagban gazdag területeinket, muszáj lehetőséget szereznünk az olcsó élelmiszer előállítására és katonai gyakorlásra.
Ausztria lakossága mindössze 290, ebből aktív osztrák nemzetiségű talán 40. Ezt az is mutatja, hogy az újságokban német nyelvű cikket nem is lehet olvasni. Tehát noha hivatalosan egy ország elfoglalására készülünk, valójában viszonylag kevés ember érdekeit sértjük. És nem biztos, hogy az ő számukra is kizárólag negatív hatású lesz a területfoglalás. Egy Osztrák-Magyar Monarchia elképzelése körvonalazódik előttem, ahol osztrákok és magyarok közösen irányítják a két országot, természetesen a lakosság számarányát figyelembe véve. Ausztriának, kis mérete miatt, szüksége van pártfogóra, egyre hangosabban beszélnek egy német-osztrák Anschlussról. Miért ne lehetne inkább osztrák-magyar állam? Ráadásul, ha az európai országok egymáshoz való közeledése folytatódik, gondolok itt az ESA elképzelésére, amelyet Németország forszíroz, akkor az, hogy melyik régió hova tartozik, egyre kevésbé lesz hangsúlyos kérdés. A Peace-nek is érdeke, hogy az európai államok egymással szorosabb kapcsolatot ápoljanak és még az Atlantis-tagállamok is nagyobb távolságot tartsanak az imperialista Romániával.
Ami még fontos: nem hiszem, hogy Ausztria szuverenitásának meg kellene szűnnie, sem azt, hogy a régióknak, amelyekre szükségünk lenne, örök időkig Magyarországhoz kellene tartozniuk. Amint visszafoglaltuk eredeti területeinket, az osztrák régiókat vissza kellene adni. Kérem képviselőtársaimat, mind a magyar, mind az osztrák részről, hogy támogassák Ausztria jövőjét, a magyar food cégek megtelepedését és a schilling erősödését!
Mikrobi
kongresszusi képviselő
nagykövet (Lengyelország)
======================================== ===================================
New possibilities for Austria and Hungary
It's time to make an independent analysis about foreign policy after the many press reviews. However, this topic is getting less being foreign policy...
I think, everyone has to accept that it seems the majority of the Austrian Congress to be Hungarian. Of course it depends on wether the representatives will activly make politics, or have come only for the 5 golds. I admit that the TO was not so elegant and moreover, conflicting with the present policy of the Hungarian Government. Politics is rarely elegant, but at least often calculable. Economical, military necessities gave reasons to this step. The regions under Hungarian authority have lack of grain, while there are high grain regions in Austria. The food is disproportionately expensive in Hungary, while the wages are unacceptably low in Hungary. Hungary needs high grain regions! We have to make opportunity to produce cheap food and to train in order to take the original Hungarian regions from Romania back.
Austria's population is altogether 290 and as many as 40 active with Austrian nationality. The local news have almost no german language articles. So, however we are officially preparing to occupy a country, in fact this violates only a few people's interests. And it's unlikely to be exclusively negative for even them. A conception of an outline of an Austro-Hungarian Monarchy is being produced, where Austrians and HUngarians govern the two countries jointly, of course considerating the ratio of the population. Austria, because of its small measurement, needs a patron, it's spoken day by day louder about a German-Austrian Anschluss. Why can not be az Austrian-Hungarian state instead? What's more, if the approching of the European countries proceeds, I think of the conception of the ESA, wich is proposed by Germany, then it will be less stressed which region belongs where. The Interest of the Peace is also the European countries to promote closer relationship and the Atlantis members keep greater distance from the imperialist Romania.
What is also important: I don't think sovereignty of Austria should be wound up, nor the regions, that we need should belong to Hungary forever. When we have taken our original regions back, the Austrian regions must be given back. I ask my fellow Congress Members both from Austrian and Hungarian part to support the future of Austria, the settlement of the HUngarian food companies and the strengthening of the Schilling!
Mikrobi
Congress Member
Ambassador (Poland)
Eine deutsche Übersetzung, oder wenigstens eine Zusammenfassung wird publiziert bald.
Comments
Helyes vote!
kell a high grain.
egyetértek, ment a vote
Ez nagyon nagy ötlet volt! Vót!
Jó terv, vote!
szerintem egész ausztriának maradjon egy régiója, aztán kész :d
a többi meg legyen a miénk
az ne mó? 🙂
egyetértek mindennel ami itt elhangzott
Ez nem új ötlet. Eddig miért nem támogattad Huba?
Remek ötlet!
Gratulálok a sikeres TO-hez!
Kár, hogy máshol nem jött össze.
Jól értem, takeovert csináltatok egy szövetségesnél? Hát srácok, gratula...
hakuro
kérdezd meg gyorsan az iletékeseket támogatam-e.
Mindenkeppen tamogatando felvetes.
Fejlesszünk egy kicsit a javaslaton! Hozzunk létre egy magyar-osztrák-német triumvirátust! Így még nagyobb eséllyel tudnánk felvenni a harcot a román világhódító törekvésekkel!
Mikrobi! És mi lesz a következő lépés? Milyen módon fogunk egyesülni?
Osztrák Magyar Monarchia nem? 😃
és ez miért nem volt jobban meghirdetve?🙂
tkiller: szerinted? Bírom, amikor valaki azt hiszi, hogy a külpolitika mindenki előtt zajlik... Ez a téma nem a fizetésekről és az adókról szól!
miben fogunk a romanoktol kulonbozni? milyen alapon kerjuk vissza az 5 regiot?
strategeiai szempontbol Szlovakia jobb lett volna, hogy mi is tudjunk majd terulet swapokkal vedekezni
Mikrobi, én nem bántás végett kérdeztem. Egyébként igazad van,nem kell mindent a nagyközönség orrára kötni.
Kell a high grain, es kell egy terulet edzesre (Burgenland nagyon jol bejonne erre). A tobbi teruletet beken kell hagyni. Nem hoznak semmi elonyt, legfeljebb egy TO veszelyet.
Romania elfoglalta Szingapurt es Pakisztant.
NA mi lesz már. Kormány! Tessék megnyomni azt a TÁMADÁS gombot.
Kormány! Mire várunk támadjuk meg őket!
Kormány! Mire várunk támadjuk meg őket!
A kormány soha nem támogatta és nem is fogja a TO-t, sem hivatalosan, sem nemhivatalosan. Ennélfogva én semmit sem fogok tenni ebben az ügyben.
The government never supported this TO, either officially or unofficially. Therefore I will do nothing in this matter.
voted
Összeszedett, megvalósítható terv!
Úgy látom, Mikrobi igencsak magasra tette a mércét az Index-bébiknek...
jó ötlet
osszuk fel ausztriát
adjunk egy kicsit a németeknek
egy kicsit az olaszoknak
talán még szlovénia is kaphatna egy tartományt
így mindenki boldog lenne peace-ben
8 nap mulva elnokvalasztas? Es magyar lesz az "Osztrák miniszterlenök"? 😃
Ha jobban meg lett volna hirdetve, akkor nem biztos, hogy sikerült volna.
Naja, persze, támadjunk... És miközben mi Burgenlandban vagy Bécsben gyakorlatozunk, Románia hátba támad bennünket. Aztán meg pislogunk mit hal a szatyorban. Ha valaki búzát akar, csináljon céget, termeljen és hozza be! Vám erre nincs, a kormány meg segíthetne anyagilag.
És még egy: Németország egyre erősödik, és ahogy én látom, nagyon forszírozzák az európai szövetség létrehozását. Nem lenne jó üzenet, ha beletúrnánk az érdekszférájukba.
quicksilver
nagyon tiszteletre méltó ahogy az országot vezeted, az is a te érdemed, hogy mo. népessége robbanásszerűen megnőtt és most is folyamatosan növekszik. ez azonban egy stratégiai, taktikai JÁTÉK itt nem kell finnyáskodni. ha az érdekeink úgy kívánják és le lehet nyeletni a békát peace-szel, nem tudom mi kell hogy visszatartson minket ausztria részleges elfoglalásától.
Nagyon helyes! Tovább a csehek, szlovákok felé! Aztán még ki tudja merre 🙂 Nem kell játszani a grál lovagot, ez egy játék! A gyenge elhullik, az erős megmarad!
csak nehogy túl sokat akarjon a szarka
Ebben igazad van, de célok nélkül nem megy. A legmagasabbra kell tenni a mércét, és mindent megtenni hogy át is ugorjuk a lécet. Két magyar régiót álmodni nem nehéz...
Ha elfoglalunk egy területet és utána RW-t robbantunk ki, akkor fenntarthatnánk egy folyamatos frontot, mivel mindenki mindkét oldalon tudna harcolni. Ezt teszik most itt indonézban is.
Én nem értem azokat akik ebben a helyzetben békepártiak. Itt van egy ország 5000 lakossal és két pici régióval, itt van egy ország 200 lakossal (ebből 40 helyi) és rengeteg régióval. Semmi esélyük sincs ellenünk, a Peace-en belül is csak erősödne a pozíciónk, a világpolitikában Magyarország végre nem Banglades lenne (hanem egy terjeszkedni kezdő nagyhatalom). Ez egy stratégiai játék, hogy nézne ki, ha valaki a Rizikóban nem támadna senkit, mert "jószándékú"?! És itt? Főleg egy 30-szor gyengébb, ámde nagy szomszédot, akinél az égvilágon senkinek semmi kára nem származna ha hozzánk tartozna. (PS: Klasszikus magyar virtus ez is, mi mindenkivel szemben fair-ek és tisztességesek kívánunk lenni, aztán csodálkozunk hogy folyton elnyomnak..)
Szerintem a moralitást félre kéne tenni egy időre és elkezdeni reálpolitikusként gondolkozni. Nem azt kérdezni, hogy mitől leszünk jobbak a románoknál, ha ezt és ezt csináljuk... A tény az, hogy a románok megint megcsinálták. Lás😛 Singapore és Pakisztán. Érdekes nekik nincsenke morális problémáik, és nem aggódnak amiatt, hogy az egész világ elitéli őket. Valamit muszáj tenni, hogy erősödjünk, és szerintem az kevés, hogy a románok beleegyezésével tartunk egy edző háborút.
Pakisztánnal kapcsolatban pedig... most már mindegy, de legközelebbi választásokkor, ha mi is és az indok is támogatják a pakisztánokat annak a sunyi Petrescunak nem lesz már esélye TO-ra.
Tamastoro-nál a pont. Magyarországnak úgymond kötelessége most erősödni. Amíg nem megy a románokkal szemben, addig máshol kell. Indonézia a fél világot megtámadta már, mégis mindenki szereti és nagyra becsüli őket. Mert azt teszik - sikeresen - , ami a dolguk.
Pakisztánban nem lesz már következő választás.
A románokkal semmi baj nincs, egyszerűen csak jól játszanak.
Ez az állapot már tűrhetetlen... itt vagyunk két régióban majdnem 6000. Lássuk be, hogy ez nem a legjobb. Nyersanyagaink nincsenek. Az az én kérdésem, hogy mire várunk? Ausztria egy bábállam. (kiváncsi vagyok, hogy a 292 lakosból hány osztrák nemzetiségü )Csodálom, hogy a románok még nem csinálták meg a TO-t ott is.
Oké, a románokkal nincs baj csak jól játszanak. Akkor ha mi tesszük ugyan ezt akkor velünk sem lesz semmi baj, nem? Akkor meg mi a xar ez a sok rinyálás, hogy akkor semmivel sem leszünk jobbak nálluk...
Történjen már valami...
A TO számomra elég aljas dolognak tünik: akkor is ha épp mi csináljuk.
Az érvelés (magyarázkodás) az Osztrák-Magyar elképzeléssel - elég szánalmas - legfeljebb osztrák barátaink egyetértése legitimálhatná. Tud valaki ilyenről?
A gazdasági érvelés - az élettér elmélet - is sánta kicsit.
MA SZÉGYENLEM, HOGY EmAGYAR VAGYOK!!!!
Lehet, hogy ettől ők is bepipulnak, és beregisztrálnak 50.000-en...
Szerintem jó ötlet a monarchia, természetesen nem szabad elnyomni senkit és abszolut pozitívan kell az osztrák játékosokhoz viszonyulni. A német szövetség is jó lenne, de persze nem minden ész és feltétel nélkül 🙂
Szerintem uljunk itt nyugodtan, es nezzuk, hogyan no a fu. Nehogy megtamadjunk valakit, meg olyan 40 aktiv emberes alamokat sem, mert talan megharakszik rank valaki.
Hogy nekunk szinte minden regionk idegen kezben van? Hogy nincs nyersanyagunk? Hat az mindegy. Majd visszaszerezzuk mi Romaniatol, hiszen ok csak ep kep alamot szereztek meg, es 1000 goldot kozben. De majd lesznek ok olyan rendesek, hogy ket rohoges kozott mennyire hulyek vagyunk, megigerik, hogy majd valamikor visszakapjuk mi is a sajat regioinkat. Persze bizonyos osszegert.
Az egyeduli magyarok akik fejlodnek ebben a pillanatban azok, akik jarjak a vilagot harcok utan. Maskep a tobbi nyugodtan vegetal itt, a wellness megy a fenebe, a rank nem no, de az is mindegy, esetleg valamikor lesznek a romanok olyan rendesek, hogy megengednek egy edzoharcot ugy neha-neha.
@eMberiznk: Szerintd Petrescut és a román vezetést mennyire érdekli, hogy aljas vagy nem az amit csináltak. Röhögnek a markukba. Azzal sokat nem érünk, hogy mindig megállapitjuk, hogy a románok mekkora sunyik. Ez pont olyan mint RL-ban, mikor az ENSZ elitél egy államot mert agresszor. A kérdés az, hogy KIT ÉRDEKEL?? És ki nem szarja le az ENSZ döntéseit?
Azzal mi sem fogunk érni semmit, hogy kommentekben megbeszéljük, hogy a TO az egy elitélendő dolog. De valahogy válaszolni kell az effajta agresszióra.
Az ilyen wilsoni idealizmus, sosem volt eredményes sem a valóságban és most a játékban sem lesz az.
szlovákiával már egyszer megégtünk, ahogy hallottam... arra ugranak a románok... kismartont visszacsatoljuk, nem fog fájni🙂
Szerintem ez hibas dontes volt! Igy nem vagyunk semmivel sem kulonbek mint a Romanok. Nekem ugy tunik, hogy ez egy sikertelen TO volt, mivel a kongreszus kevesebb mint fele a mienk.
Beszelni kellene a nemetekkel, mert ok is pont ugyanezt akarjak.
http://www.erepublik.com/en/article/austro-germany-742230/1/20
Rendben, akkor legyen burgenland, az umúgy is a mienk. Zsírozzuk le az osztrákokkal, hogy nem terjeszkedünk, hanem egy nyitott frontvonalra van szükségünk a fejődéshez. Quicksilver a tárgyalásokat le lehet folytatni még ma? Holnap meglesz a szavazás, holnap után pedig semmi nem áll útjában a gyors fejlődésnek.
Érdekes... Van igazság benne!
De ebben az esetben, nem Osztrák-Magyar Monarchiának kellene nevezni az államot, hanem Magyar-Osztrák Únió, hisz monarchia királyságot jelöl. Magyar-Osztrák pedig a dominanciát jelöli, s a népesség tekintetében elsőbbségünk megkérdőjelezhetetlen!
A szükség nagy úr...