Nagy erő, nagy felelősség

Day 4,223, 09:19 Published in Hungary Hungary by taleum

I.

A korábban a témában cikkezők sikereit látva én is felbuzu…, bocsánat, felbuzdultam.

Soha nem kedveltem a habzó szájjal, ész nélkül anyázó embereket. Fogalmazzunk úgy, hogy nem tartom őket nagyra. Mindegy, hogy arról beszélünk, aki gyakran szidott engem és az MUmat is, vagy bármelyik másikról, egyiket sem tartom sokra.

Valószínűleg ők sem engem, de ezt a cikket én írom, így most nincs szavuk. 🙂

Néhány hónapja azonban fordult velem egyet a világ. Azok, akiket eddig értelmesebbnek gondoltam, mélyebbre süllyedtek, mint akiket mindig is kinevettem értelmi képességeik miatt.1

H0np0lgar elnöksége és impicselése alatt eltört bennem valami. Az akkor ellenzékbe szorultak egy része olyan mélységeket ért el, amit fel nem foghatok. Attól kezdve elveszítettek engem, mint szavazót.2 Nem vagyok hajlandó ilyesmihez asszisztálni. Épp az emelte ki a csapatot, hogy nem hagyta magát lerántani és nem kezdett el a sárban birkózni.

Azt hittem ezzel vége is, de akkor jött egy puccs3. Egyszerűen lesújtó volt látni, hogy eMo kiemelkedő karakterei4 egy hisztis kisgyerek szintjére süllyedtek, aki azt sem bírja elviselni, ha egy hónapig nem az övé a hatalom. Nemhogy felemelt fejjel, sehogy sem. Szánalmas és elszomorító.

Egy tanknak lobogó fáklyának kellene lennie az éjszakában, egy példaképnek, ami utat mutat a gyengébbeknek. Akik büszkék lehetnek rá és mögé tudnak állni, miközben jó érzéssel mondják: nekünk is van egy LG72-nk. Ezzel szemben most égőnek találják azt, ha egy pártban vagy MUban vannak velük.

P.S.:
Mellesleg valószínűleg lenullázták a KARD-ot is, ami egy hasznos és élénken politizáló párt volt, támogatókkal. Ezek után sokáig nem kell számolgatni a szavazatokat. Jó időre átadták a hatalmat a habzószájúaknak. Aki pedig eddig nem tartozott fixen egyik szavazótáborhoz sem, az most ellenük fog szavazni. Főleg, hogy még mindig van a puccs oldalán ütő taguk.

1Igen, egy nagyképű köcsög vagyok.
2Ez valószínűleg senkit nem érdekel igazán.
3A csata ma már nem elérhető. Ticketeltem, majd meglátjuk… ( https://www.erepublik.com/en/military/battlefield-new/191856 )
4A résztvevők egy része igenis jó játékos.