Eltörlés Rádió – esti híradó

Day 4,796, 10:46 Published in Hungary Hungary by Tomi_ur
Hadügyi hírek

Este lett és reggel, eltörlésünk 13. napja.

A Pécsett indított újabb felkelésünket a macedónok 2021. január 5-én leverték.


Magyar katonanő macedón megszállókra vadászik a tönkölybúzában

Ugyanezen a napon, 2021. január 5-én Románia átvette Szerbiától Nyugat-Dunántúl régiót, amit korábban még Macedónia engedett át neki. Ebben a régióban folyik jelenleg felszabadító harcunk Románia ellen , kevés sikerrel.

Belpolitika

Az elmúlt két hétben a közbeszédet az országtörlés és a CODE-hoz való viszony uralta, és többé-kevésbé ez vált a 2021. január 5-ei elnökválasztás olyan központi elemévé, amelyre az elnökjelöltek felfűzték a programjukat.

A CODE-ból való kilépés leghangosabb szószólójává fsb1000 vált, aki megválasztása esetére elhagyná a szövetséget, és ebből a célból – támogató pártok híján – 2020. december 31-én választási pártot is alapított. Mivel azonban ezt megkésve tette meg, a CODEXIT-be belépő tagok pedig 2 napig csak társult tag státust kaphattak, teljes jogú párttagságot nem, ők a pártok rangsora során a létszám szempontjából nem voltak figyelembe vehetők. Minderre tekintettel a CODEXIT elnökjelölő párttá nem válhatott.

Az az ellentmondás még feloldásra vár, hogy fsb1000, aki az ún. „puccsistáknak” a demokratikus államhatalom elleni támadást rója fel, miért tartja demokratikusnak azt, hogy az utolsó demokratikusan megválasztott kongresszus néhány hetes, 2020. decemberi döntését mellőzi, amellyel a kongresszus 77,5 százalékos többséggel, ellenszavazat nélkül a CODE-ban maradás mellett szavazott.

Dunedan formálisan ugyan nem lépne ki a CODE-ból, bojkottálná viszont a szövetségi hadműveletekben való részvételt. A CODE-ból való kilépésről sem döntene a kongresszus nélkül.

Heroine17 nem hagyná maga mögött a CODE-ot, úgy látja, hogy teljesen mindegy, a szövetségben vagyunk-e vagy függetlenek, az Asteria eltörölve tart minket.

Az Uralkodó CODE-dal kapcsolatos terveit mi, halandók nem ismerhetjük, de fel sem tudnánk fogni.




Az mindamellett egyik jelölt programjából sem derült ki, hogy a jelöltek mit látnak a CODE-Magyarország viszony konkrét problémájának (azon túlmenően, hogy az Asteriával szemben vesztésre állunk), és legfőképpen, hogy mi lenne erre a problémára a konkrét m e g o l d á s. Ennek oka lehet a szövetségbeli történésekről való kormányzati tájékoztatás totális hiánya is.

Azt fsb1000 programja jelzi leginkább, hogy paradigmaváltásra van szükség, és nem csak a CODE-dal összefüggésben, mert új ötletek, új elgondolások híján a játék megfeneklett. És még ha a 15 fős CODEXIT nem is lehet fokmérő ebben a kérdésben, a játékot irányító klikkel szembeni elégedetlenséget már inkább jelzi, hogy ugyan heroine17 a top5 párt közül 3-nak a támogatásával megnyerte a választást, de Dr.ago14 2020. decemberi 58 százalékos és 2020. novemberi 49 százalékos eredményével szemben csupán mintegy 41 százalékkal.

Nem tudni, mikor száll le a szavazók többsége a döglött lóról, vélhetően addig nem, amíg nem termelődik ki egy, a másikkal való civakodáson túl egyébre is képes új politikusréteg. Mindenesetre nem ebbe irányba mutat az, hogy a választások után Lüszi az ellenzék megosztásával vádolta meg HUpákot, mert indulni mert az elnökválasztáson. Mindezt azok után, hogy az MHP elindította a mostani elnökválasztáson a 3,7 százaléknyi voksot bezsebelő Hockeypackot, aki a társadalmi életbe annyira beágyazott játékos, hogy az elmúlt 11 évben még egyetlen újságcikket sem adott ki.

Gazdaság

A teljes ország betagozódása a Macedón Birodalomba magával hozta a folyamatos edzőháborúk és területcserék megszűnését, amelyek eddig a zavartalan termelés útjában álltak. A magyar vállalkozók számára így a folyamatos megszállás és a magas bónuszok egyfajta stabil vállalkozói környezetet is jelentenek jelenleg. Gyáraink ontják a fegyvereket, élelmiszerüzemeink a kenyeret, így nem csoda, hogy a piacon lévő nagy mennyiségű áru azt eredményezte, hogy a kenyérárak a megszállás előttinek kb. a felére estek, s a Q7 fegyvereket is 100,- Ft körüli áron kínálják.

Sporthírek

A magyar szájkarate kvalifikációs verseny során fekete öv fokozatban wwenigma és Dacicus Maximus osztott első helyezést ért el. Nagy meglepetésre egy ifjú reménység, reduit szerezte meg a versenyszámban a bronzérmet, szakmai körökben nagy jövőt jósolnak neki.


Wuwu melegít a Maxi Dákóval való összecsapás előtt

Az országos bújócskaversenyt Dr.ago14 nyerte, így ő képviseli hazánkat a „Ki bírja ki tovább a CODE-ban?” elnevezésű nemzetközi tornán.

A kötött fogású hadvezetésben Wasssdorong szerzett hazánknak olimpiai kvótát.

Kultúra

Vadaskertbenvok díjesélyes legújabb animéjét a karanténra tekintettel zártkörben mutatják be a szkopjei filmfesztiválon.

Elérhető programnak tűnik viszont a Magus79 guanószobraiból rendezett kiállítás, amely a budapesti Rädda barnen utcai általános iskola aulájában tekinthető meg minden hétköznap 10 és 16 óra között.

Tartalmas játékot!

Üdv,

Tomi_ur

North Carolina, Románia, 4796. nap 10:45 erep idő szerint (2021. január 6. 19:45)