Eligazítást kérek!

Day 3,100, 03:59 Published in Hungary Hungary by OvuvuevuevueEnyetuenwuevueOsas

Dicső vitéz bajtársim!

Félvigyorral olvasám az napokban Csata hőse témában íródott czikkeket.
Egyrészt nékem két vagy három havonta, ha összejön annyi tartalék, hogy egy ilyen érmet elvigyek, és ilyenkor legkevésbé sem érdekel, hogy épp ki van első helyen, legfeljebb az, hogy mennyivel, aztán ha leütnek, leütnek, ha meg nem, hát nem, inkább az verseny maga érdekes, mintsem az érem.
Ezen okok miatt úgy gondolám, hogy csak akkor fogok ütni, ha annak valóban tétje van (honvédelmi háború vagy az démokratikusnak nevezett "rend" megbontása dicső uralkodónk trónra emeléséért). Azonban az jelenkori események elgondolkoztattak: ez egy oly' ügy lenne, melyért érdemes lenne ütni. Mégis úgy látom, hogy cseppnyi erőm erre édeskevés, az események lánczolatát pedig nemigen értem.

Az kérdés hát veterán bajtársinkhoz következőképp szólana (mely talán sorstársim okulására is szolgál): egy hozzám hasonlatos gyenge erejű vitéz miképpen és mikor tud hazájának hasznára válni?
Mindennap dolgozom, adózom, kereskedek mint egy örmény, azonban kétségek marczangolnak, vajh' ez elég-e.

Bölcs útmutatásitokat epekedve várom, dicső veterán bajtársim!

Idvezlettel az hátországbúl,
törökverő Oláh Geczi