A Repülősök bizalmat szavaznak Dragonak

Day 4,761, 00:02 Published in Hungary Hungary by Legi Jo Mindhalalig


Kedves Barátaink!

A Repülősök Pártját megkereste a jelenlegi elnök, Drago azzal a kéréssel, hogy a következő elnökválasztáson támogassuk őt.

Mivel Drago részt vett két évvel ezelőtt a puccsban, így a párt vezetősége úgy döntött, hogy szavazást ír ki a kérdésről a pártfalon.

Végül majdnem a párttagság fele nyilvánított véleményt, 23 ember támogatta, hogy támogassuk Drago indulását, 5 ember ellene szavazott, 1 pedig tartózkodott.

Megtehettük volna, hogy simán csak bejelöljük az eredmény után Drago-t, de tisztában vagyunk ennek a döntésnek a szimbolikus jelentőségével.

Sőt nem csupán tisztában vagyunk, hanem ki is szeretnénk hangsúlyozni.

Több mint két évvel vagyunk a puccs után, amely egy Repülős Elnökség idején indult a demokratikus választási eredmény megsemmisítésére, ez nem olyan dolog, amit könnyen el lehet felejteni.
De - főleg két év távlatából - túl kell lépni rajta.

Mert bár bocsánatot sose kértek a puccsisták, de azok a törésvonalak, amelyek akkor társadalmunkat igen erősen megosztották, mára már elhalványultak, és ebben nem csupán a játék alakulásának, hanem az egykori puccsisták mentalitásának változásának is fontos szerepe van.

Bár ma is vannak viták, ezek nem annyira öldöklők, és sokkal kevésbé személyeskedők. Ez talán mindkét akkori oldal érdeme. Akkor az egyik legnagyobb vitát a cégesek helyzete, és az ő lenézésük okozta, a török TW, amely sok, ott tevékenykedő céges életét nehezítette meg.

A mostani kormány (és elődei) ellenben kitalált, és felépített egy rendszert, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a haditechnikai okokból szükséges TW-ket megtartsuk, és egyúttal a cégesek folyamatos termelésének lehetőségét se zavarjuk.
Ennek elrendezéséhez állami forrást, és tanácsadást is biztosított a kormány, amelyet részben egykori puccsisták vezetnek.
Ezt a mentalitás változást mindenképpen értékelni kell.

A másik nagy vitatéma akkor a repülős harci formát választó játékosok és a “tankok” között volt. Mára a tankok is ütnek repülős csatákban, ez az ellentét tehát a játéktechnikában feloldódott.

Nyilván lehetne a mostaninál is jobb a kommunikáció, lehetne a mostaninál is kevesebb pökhendi megszólalás, lehetne kulturáltabb a kongresszusi körlevél.

De mi azt gondoljuk, hogy az a tény, hogy támogatjuk egy ilyen sikeres hónap után Drago-t elnöknek, az egy olyan szimbolikus lépés, amely talán tudja kicsit tovább szűkiteni az árkokat, és amellyel azt szeretnénk, hogy méginkább enyhüljön az egykori szembenállás a játékban.

Mi arra kérjük az egykor a puccsban résztvevőket, és az ellene harcolókat is, hogy próbáljunk nagyobb bizalommal és higgadtsággal fordulni egymás felé, a saját közösségünk felé, tegyük félre a régi sérelmeket most, kritizáljunk ha kell, de ez a kritika ne a személyeskedés, hanem a valódi hibák felé irányuljon, építő szándékkal.

Ezt kérjük mindannyiótoktól, álljatok az egykori árok bármelyik oldalán is.

Szavazzatok Dr.ago14-re december 5-én az elnökválasztáson!

Üdvözlettel

Repülősök Pártjának vezetősége