[SC] Becsületünk a hűség?

Day 1,921, 02:20 Published in Hungary Hungary by IV. HUpakolas



Sokan sokfélét írták már a NAP-ról és Istencsaszarról az elmúlt két napban. Megmondon őszintén ekkora felháborodást nem láttam mobra elnöksége óta amikor szintén hasonló körülmények között került megkötésre a béke a románokkal. Akkor is rengeteg szidalmazás érte a HMSz kormányt és az elnököt amire nem túl okosan az akkori rezsim sértett módon hasonlóan reagált. A mostani helyzet abban más, hogy ICS megpróbálja a legelvetemültebb kommentelőnek is elmagyarázni a NAP jogosságát.

Mai cikkem témája nem a NAP jogosságának vagy jogtalanságának a megvitatása, hanem annak káros hatása a magyar katonak harci kedvére.

A probléma adott. Van egy szerződés amit ICS már egyszer meg akart kötni és be is jelentette, hogy meg fogja kötni. A szerződés megkötésével véleményem szerint többen egyetértenek. Azzal viszont néhány kivételtől eltekintve senki nem ért egyet, hogy nem ilyen feltételekkel kellett volna ezt tető alá hozni.

Mitől más a mostani forrongás mint a többi. Először is a méretei miatt. Most nem egy-két jól ismert ellenzéki beszólásairól van szó mint általában, hanem a lakosság egészére kiterjedő elégedetlenségi hullámról. Nem is emlékszem mikor volt utoljára, amikor egy esemény ennyi cikket eredményezett volna. A tegnapi napon az első 3 oldal a sajtóban csak a NAP-al kapcsolatos irás volt. Nem egy közülük mint szeku (elit parancsnok) irása hatalmas kommentwart eredményezett. A másik különbség a résztvevők voltak. A leghűségesebbnek és legmegbizhatóbbnak mondott századok mint a Görgei, a Horthy, a ZTE, a Gárda, a Kinizsi és Turul több tagja is olyan megnyilvánulásokat engedett meg magának amit eddig nem nagyon láthattunk. Azt már megszoktuk, hogy az Elit irregbe megy meg külföldre. Azt is megszoktuk, hogy egyes századok zsarolják a kormányt, lázadoznak, irregbe mennek stb. De az előbb emlitett századokra eddig ez nem volt jellemző. Szerintem ez a legnagyobb vesztesége a NAP-nak. Nem a hadisarc, vagy a szimbolikus régiók esetleg az elütött csokik, hanem a sereg moráljának megroppanása.

Több alkalommal figyelmeztettem ICS-t, hogy ne becsülje le a NAP-ra adott reakciókat. Lehet népszerűtlen döntéseket hozni amelyek szükségesek. De számítani kell arra, hogy ennek folyományaként elveszítjük a játékosok bizalmát és ezzel együtt a parancskövetései szándékát. Több kijelentést is láttam játékosok részéről, hogy ezután elmegy BHz-ni, nem üt többet parancs szerint vagy szándékosan a parancs ellen fog ütni.

Mivel lehetett volna megakadályozni ezt a helyzetet? Kommunikációval. Nem győzőm magamat ismételni, hogy a legkönnyebben úgy nyerhetjük meg a játékosok támogatását ha tájékoztatjuk őket mindenről. Nem a szerződés megkötése után hanem még a tárgyalások előtt vagy alatt. A titkolózás az első próbálkozásnál sem vezetett jóra, ennek ellenére ICS úgy döntött másodjára sem ad ki tájákoztatást. Szerintem ez az egyetlen hiba amit felróhatunk neki. Azzal pedig senki nem segit ha jeticsikázik, meg követeli a lemondását. Nem egy tett alapján kell értkélni egy játékost. És úgy gondolom ICS értékes tagja ennek a közösségnek már hosszú ideje.

Véleményem szerint az elnöknek igenis népszerűnek kell lennie. A kormányt lehet szidni, a HM-et is lehet szidni még Ernstet is lehet szidni, de az elnökot aki az országot egy hónapig képviseli nem szabad ellehetetleníteni mert onnantól kezdve képtelen az ország vezetésére. Láttuk ezt Akitlosznál anno. Kérem tehát a kormányt,hogy tartózkodjon az olyan megnyilvánulásoktól amelyekkel csak olajat öntenek a tűzre. Még van 12 nap ebből a ciklusból és valahogy vissza kell nyerni az emberek bizalmát különben nemcsak ICS-nek lesz rossz hanem az egész országnak.

A reguláris seregnek pedig azt tanácsolom, hogy hagyományaihoz híven szolgálja az országot és ne engedje, hogy folt essen a becsületén.