[Pety for President] Elnökjelölti program 2015.11.05.
Pety
Kedves polgárok!
Először is, azzal kezdeném a cikkem, hogy indulásom fő oka az volt, hogy egyszerűen nem igazán volt egy komolyabb jelölt sem, hála istennek ez megváltozott azóta, így lesz miből választanotok holnap.
Másodszor pedig köszönöm Nevenincsis-nek és az MLPnek a támogatásukat, remélem nem bánják meg a dolgot.
És akkor térjünk rá a lényegi részre:
Programom vázlatosan:
-Fő elemként a spórolást emelném ki. Sajnos a görög és horvát fiaskó után nagyon nem állunk fényesen, ami azért erősen behatárolja a mozgásterünket is. :/
Tehát a következő ciklusra az államkassza gyarapítását illetve az elvesztett régiók visszaszerzését tűzném ki fő célul.
-Minimum terv a hónapra, hogy a szlovák régiók visszakerüljenek a kezünkbe, ehhez szükség van Tajvan Thaiföld hazaküldésére és az ukrán diktátornak is megköszönjük a munkáját majd, de ha nem tiltakozik nagyon, akkor leváltjuk egy magyar személyre.
-Maximum terv pedig a görögök hazaküldése lenne, de ez igencsak nehéz feladat lesz a tartalékaink ismeretében. :/
-Ezeken kívül tervezném a szocmin-oktmin összevonását és lehetőleg magánadományokból finanszíroznám a programokat.
-Illetve spórolás címszóval néhány felesleges MPPt ideiglenesen kifuttatnék.
Röviden tehát egy kicsit eseménytelen, gyűjtögető hónapot terveznék, de sajnos az utóbbi hadjáratok után másra nem nagyon van lehetőségünk.
Kormányom( frissül folyamatosan és kicsit még képlékeny):
alelnök: Imbuszkulcs22
hadügy miniszter:
segítők: forabonban, Tibigrafix
gazdasági miniszter: T0rony
szociális-oktatási miniszter: phoenix9876
egyetemi rektor: iamkplus
külügy miniszter:
Pety
MKSZ pártelnök
elnökjelölt
Comments
[Pety for President] Elnökjelölti program 2015.11.05.
www.erepublik.com/hu/article/-pety-for-president-eln-kjel-lti-program-2015-11-05--2562108/1
Vote+Shout
sok sikert
neked is!
Pár kivetnivalót találok a cikkben!
1: Nem Tajvan, hanem Thaiföld van a szlovák régiókon.
2: Igen szerényés a kormánylistád.
Ennek ellenére sok sikert kívánok, szavazatom a tied!
Illetve azt kérdezném még, hogy mely MPP-ket futtatnád ki?
románt, törököt, görögöt, horvátot.
Ez már 4, lesz itt spórolás 🙂
basszus, tajvan jogos 😃
és igen, egyelőre, még várom a visszajelzéseket, de legalább nem ugy indulok elnöknek, hogy tudom h nem leszek aktiv 😉
van pár totál felesleges MPP, ahonnan segitséget semmit se várhatunk, segíteni szinte biztos, h nem fogunk... na ezeket, részletes listát nem írok egyelőre, főleg, h ha úgy alakul a kongát is bevonom a döntésbe, h pontosan melyek jussanak erre a sorsra (pl holland, francia...stb)
Értem köszönöm a választ 🙂
Annyit még, hogy 3 napot voltam offline, pont akkor ütött be a szar, így alakult, mentegetőzni nem fogok.
Neked sok sikert, a szavazatom a tiéd, mint már írtam is o>
a hollandok segitettek a roman puccsban nekünk vedekezni...
Hamarabb is megirhattad volna hogy komolyan indulsz ám 😃
más sem sieti el a dolgot 😃
Már páran megelőztek.
Ráadásul a korai, cikkekben gazdag kampány jópárszor meghozza gyümölcsét...
kisborok:
szemi elöttem max annyit irt, h indul (kb 3sor), utánam kormánynévsor, program még nincs most sem
K+ elöttem irt cikket, amiben leirta, h 2-nak indult
többi jelölt meg nehezen vehető komolyan
Hát hajrá.
random jeticsicska sokadnick komment
Köszi!
Köszi!
Rád szavazok, csak azért is! 🙂
HUpak most ezt Te nem tudhatod mit jelent, Ők meg értik. Remélem.
...és tényleg Rád szavaztam.
Az ukrán diktátornak fel lehet ajánlani párszáz cc-t, h csak adja át a parancsnokságot, különben elveszitek erővel. Nyilván megerősödhet, de ha spórolsz mondjuk 150k cc-t az államnak, akkor elég jól jártunk. 😉
Nekem van pár megjegyzésem a cikkhez.
- Miért írod azt, hogy horvát és görög fiaskó? Én nem látom a fiaskót a történetben. A német bónuszokat átmenetileg elvesztettük ez igaz, de a szituációban simán benne volt egy eltörlés is, na az lett volna a fiaskó. Ezzel a megfogalmazással azt a látszatot kelted, mintha a honvédelemre elköltött pénzek fölöslegesen lettek volna kidobva az ablakon. Szerintem az, hogy megvédtük az országot és erre ráment a pénzünk java nem fiaskó, hanem egy siker, aminek megvolt a ára.
- Ez az MPP kifuttatás minden második hónapban előkerül valamelyik jelöltnél. Csak tudnám, hogy miért? Ez egy vakvágány. Mennyit spórol az állam, ha kifuttat mondjuk 6 MPP-t (többet úgysem lehet, hogy az ne menjen a védelmi képességeink rovására)? 60 ezer pénzt, ami még az egynapi adóbevétel összegét sem éri el és egy éles csatában másfél perc alatt elég CO-ban. És ezért a minimális összegecskéért szórakozunk és utasítunk el olyan országokat, akik diplomáciailag és katonailag is támogatnak, ha kérjük. (például a holland ilyen, amit fentebb nevesítettél)
Az MPP egyértelműen nem gazdasági kérdés, de akkor számoljunk eszerint. Egy MPP gazdaságilag akkor éri meg, ha a hónap során több sebzést kapunk onnan, mintha a megkötésére szánt 10 k-t CO-ra raktuk volna ki. Mondjuk ha ezt a 10 k-t 60-as CO formájában D2-re kirakjuk, ami nem egy komoly CO egyébként, akkor abból potenciálisan 166,6 millió sebzést tudunk "megvenni". Budapest első ostrománál egyetlen holland csávó az egyik epik körben 500 millió körül ütött.
És ez azért fontos, mert epik csatákban pontosan azért tudtunk jobb eséllyel nyerni a horvátok (és majd esetleg a görögök ellen is) mert nagyobb potenciális sebzést ér el az MPP-szettünk és ez epiknél jelenik meg élesen, vagy komoly CO-nál, de arra nincs pénz.
Egyébként a francia MPP-t nem fogod tudni kifuttatni, maximum a ciklusod utolsó napjára, mert éppen ma kötötte meg a kongresszus.
Az MKSZ-t nem érinti a politikai pártok válsága, a színvonal az utóbbi 2 évben változatlan.
Inkább 1 év, kb akkor léptem ki 😃
De azért a KARD-ról is lehetne ódákat zengeni ugye?
És akkor a stratégiai kérdésekről egy szót sem beszéltünk, ami hatalmas hiba. Például a francia MPP-t több ország, pl mi is kispóroltuk korábban. Aztán amikor sorra érkeztek az ellenséges országok oda, többen AS-el, esélyünk sem volt megfogni, mert gyenge volt az MPP-szett és az odaérkezésük a mi geopolitikai helyzetünket rontotta. Aztán például a horvátokat csak gigantikus CO-zással és milliók elköltésével tudták onnan leszedni a szlovének. Nem lett volna egyszerűbb megkötni az MPP-t és nagyságrendekkel kisebb összegből megfogni az AS-t?
Most ez csak egy konkrét példa.
utolag olyan könnyü okosnak lenni, miért nem akkor mondtad ezeket? 🙂
vagy épp aliothnak miért nem magyaráztad el, h totál felesleges az angol hadjárat?
Elmagyaráztam. A kormányzati csatornákon is és újságcikkek alatt kommentben is folyamatosan jeleztem, hogy nem jó, ha hagyjuk az ellenségeket a közelünkben osztálytalálkozót tartani. Ezzel összefüggésben javasoltam az angol helyett egy spanyol hadjáratot, majd részben ezzel összefüggésben egy NE-t dél-korea ellen. Az Mpp spórolós hülyeség ellen meg mindig, minden alkalommal felszólaltam, bárki vetette is fel.
Az mondjuk nem túl reális, h majd MPP-vel megmentjük a franciákat... Mm olcsóbb, ha nem kell utazni, de ismerjük, h mennyit hajlamos az ellen egy csatára költeni.
hagyd ez nem fontos tény! 😃
a franciák nem harmatgyengék alapbol és mindig csak egy picin multak a csaták, amit simán ellensulyozott volna pár MPP
hajráf!
Hajrá!
Éljen!
hiányolom a triviális szaporító és indulatszavakat XD