Ukrán-magyar béke: szavazz igennel!
Tomi_ur
😎
Az Évszázad Kormánya sajnos nem kezeli súlyának megfelelően a hónap (legalább is szerintem) legfontosabb törvényjavaslatát. Átpörgetve a sajtót, sem a hadügy, sem a külügy, sem az alelnök nem írt egy sort sem arról, hogy miért van jelentősége az ukrán-magyar békének, és miért kell azt megszavazni, leszámítva Doggett eléggé karcsú indokolását a kongresszus honlapján. Arról már nem is beszélve, hogy a lakosság tájékoztatása is elmaradt.
Úgy gondolom, leginkább ennek (vagyis a teljes információhiánynak) tudható be, hogy mintegy 6 órával a szavazás lezárulta előtt mindössze 18 képviselő szavazott, s a szavazás állása döntetlen (9-9). Néhány dolgot, nevezetesen a békekötés előnyeit ezért tisztázni kell.
A békekötés katonai szempontú előnyeit az alábbiakban foglalnám össze.
Ugyan Ukrajna jelenleg katonai értelemben nem jelent fenyegetést Magyarországnak (hála a kisebb ukrán katonai potenciálnak, rengeteg magyar MPP-knek, valamint a kedvező ukrán politikai környezetnek), ez azonban könnyen megváltozhat. Fontos körülmény, hogy 2010. március 24-én lejár a Szlovákiával kötött megnemtámadási szerződés, így Szlovákiát már semmilyen nemzetközi megállapodás nem korlátozza abban, hogy Lengyelországot egy régiócserével a határainkhoz juttassa, akár több régiónk egyszerre való megtámadását is biztosítva. Mivel jelen idő szerint Horvátország 6 (román, amerikai, görög, svéd, spanyol és finn), Románia pedig 3 (horvát, kanadai, norvég) aktivált MPP-vel tudna minket támadni, Lengyelországgal egyidejűleg, nem hiányzik senkinek sem az, hogy egy EDEN-párti, elmebeteg új ukrán elnök blokkolási célzattal az említett országokkal egyidejűleg esetleg ránk törjön akár Northern Hungary, akár Northern Great Plain régióban.
Nem mellesleg stratégiailag sem indokolt a háború fenntartása Ukrajnával, jelenleg még hosszú távú célként sem jelölt meg a kormány olyan programot, amelyben Ukrajna érintett lenne. A bizonytalan nem-árt-ha-van-háborúnk koncepció pedig, tekintettel a békekötés konkrét pozitív hozadékaira, káros és értelmetlen.
Ukrajnával, mint esetleges szövetségessel a hátunk mögött pedig egy kisebb középhatalom támogatását nyerhetjük el: Ukrajna jelenleg minden további nélkül 300.000 sebzést hoz egy nap, amely csaták sorsát döntheti el.
A békekötés politikai előnyei
Az ukrán-magyar béke kölcsönös gazdasági előnyeire részletesebben nem térnék ki, egy kb. 4.500 fős, legalább 1.100 aktív játékossal bíró ország (amely IRL több, mint 46 millió lakossal rendelkezik) kiaknázatlan piacán való megjelenés lehetőségeit majd a gazdasági szakemberek elvégzik. Politikai szempontból viszont annál részletesebben hívnám fel a figyelmet egy-két dologra. A békekötés az ukrán-magyar közeledés egyértelmű jele lenne, s lezárhatnánk egy kölcsönös gyanakvásra, félreértésekre és sértődöttségre alapuló korszakot. Ezzel egyidejűleg ki tudnánk fogni a szelet az EDEN vitorlájából, megszüntetve Ukrajnában a Magyarországgal szembeni paranoia alapját. Ezzel Ukrajnát magától Romániától, illetve az EDEN-től távolítanánk el, s erősítenénk azokat a törekvéseket, amelyek Ukrajna helyét az Entente-ban képzelik el. Fontos rámutatni arra, hogy a PHOENIX és az Entente érdekei jelenleg azonosak (hasonlóképp, ahogy az EDEN-é és a Sol-é): egyrészt az EDEN megszállás megszüntetése az Entente-tagállam Franciaországban, másrészt az EDEN-fenyegetettség csökkentése Európában (gondolok itt Olaszország Spanyolország és Lengyelország általi, valamint Ukrajna Lengyelország általi fenyegetettségére). Más szavakkal, az Ukrajnában jelenleg hatalmon lévő Magyarország- illetve Entente-barát politikai erők olyan szintű megerősödését hozhatja a jelenlegi békekötés, amely alapjaiban változtathatja meg Európában az erőviszonyokat.
Sokan az ukránoktól várják az első lépést, nevezetesen az EDEN-től való határozottabb elhatárolódást, nehezményezve azt, hogy Ukrajna két vasat tart egyszerre a tűzben. Nem térnék ki most arra, hogy kinek és miért kellene ezt megtennie, néhány határozott és egyértelmű, a legutóbbi időkben Magyarország illetve a PHOENIX irányába tett ukrán lépést azért rögzíteni kell:
- a moraviai RW-ben az EDEN-barát szlovákoknak való segítségnyújtást az ukrán kormány megtagadta (helyette inkább tréningezni küldték a sereget Malajziába);
- Ukrajna segítséget nyújtott a franciaországi RW-hullám idején Franciaországnak, jelentős lengyel erőket elvonva;
- számos EDEN-MPP-t hagytak kifutni, és nem hosszabbították meg újra (így a görög és a horvát MPP-ket).
A politikai beidegződéseken, múltbéli valós vagy vélt sérelmeken, az azokon való agyaláson tehát túl kell lépni, mert nem vezetnek sehova. Az ukrán-magyar béke kiváló alkalom egy közös jövő megalapozására, amiből mind Magyarország, mind a PHOENIX, mind az Entente csak profitálhat.
Kérem tehát a T. Kongresszusi tagokat, hogy szavazzanak igennel az ukrán-magyar békére.
Köszönöm.
Üdvözlettel,
Tomi_ur
Ajánló:
Magánvélemény by Istencsaszar
United Murlockija by Murlockij
Headless Chicken by Nalaja
Future sound of eRep by outisz
Vas Népe by vasmegye
Comments
Nagy Vote. A képviselőurak meg vegyék elő az eszüket is amikor szavaznak ne csak a berögződött régi reflexekkel nyomogasság a gombot (Podolia messze van, az ukránok egykori árulásának emlékét is belepte már a por ha valaki az miatt nyomogatta nemet, ideje lenne már a jelenre koncentrálni)
Vote (:
Én igennel szavaztam.
a PHOENIX irányába tett ukrán lépést azért rögzíteni kell:
- Ukrajna segítséget nyújtott a franciaországi RW-hullám idején Franciaországnak, jelentős lengyel erőket elvonva;"
Ez nem pont így van. Nem Phoenix irányába léptek, hanem egyszerűen Franciaország és Ukrajna egy szövetségben van. Az Ententeban. És a szövetségesüket segítették.
Franciaországot Magyarországon sokan szeretik úgy feltüntetni mintha a Phoenix szövetség része lenne, de ez egyszerűen nem igaz.
Hanem csak nagy gondban voltak, vannak a spanyol invázió miatt, ezért aztán szükségben minden segítség jól jön nekik.
Csak a pontosság kedvéért.
Nah ez kellett..
Már épp érdeklődtem, hogy kire kellene szavazni, de most már tudom🙂
És az Oroszo. elleni ukrán támadással mi a helyzet? (nem számonkérés, csak kérdés a részemről)
Igennel szavaztam.
egy ilyen tartalmu tajekoztatas mar reg kellet volna...a kongresszusi kepviselok szamara...lehetoleg a beke javaslat benyujtasa elott....a kongresszus honlapjan legalabb
igy most mar en is nyugodt szivvel szavazhatok IGENel
Vote! Szégyen hogy ilyen bizonytalan a szavazàs àllàsa.
13-12.
Majmok ülnek a kongàban?
Kár, hogy a tájékoztatás (a gazd. min. elszámolásához hasonlóan) csak akkor jön, amikor "komolyra fordul" a helyzet. :/
Egyébként a más ország elnöke által benyújtott békejavaslatokra azért szavaznak mindig kevesebben, mert erről nem küld a rendszer alert-et a képviselőknek. (Ez is egy érdekes erep feature 😛)
Ez a tendencia nem csak nálunk figyelhető meg, hanem az egész világon. Elég csak a legutóbbi magyar-szerb békejavaslatot említeni: http://www.erepublik.com/en/Serbia/law/28461" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/Serbia/law/2[..]28461
@Jarlaxle: az Oroszország elleni ukrán támadás egy account-feltörés eredménye lehetett. Az ukrán elnököt fel is függesztették egy időre. Az esetet kivizsgálták, az ukrán elnök tempbanjét megszüntették, az aktivált MPP-ket törölték.
@Akitlosz: mint ahogy írtam, az Entente és a PHOENIX mint szövetségi rendszerek (ergo annak tagjai is) természetes szövetségesei egymásnak, mert ezt diktálja a nemzetközi helyzet. És ez sokáig így is lesz.
A hozzászólásodat amúgy nem teljesen értem. Aki Lengyelország ellen üt, az a PHOENIX mellett üt, legyen akár Magyarországról, akár Kínából, akár Romániából, akár Ukrajnából.
tajekozkatas manapsag luxus, csak utolag, ha balhe van, vagy valaki felemeli a szavat...
Ukrajna már nem román bábállam? Mennyi ukrán állampolgárságú román van?
redwhitegreen
@Tomi_ur: Köszi az infót. Pár hónapja az országoknál lévő Military fül alatt lévő active wars nekem kevésbé átláthatóbb mint előtte. Csak azt látom, ahol épp konkrét csata van, a csata nélküli háborúban levőséget nem, ezeket keresgessem ki az a világ összeséből. Előtte sokkal jobb, egyértelműbb volt.
vote!
jó kis tájékoztató anyag
Hát igen, elég szívás, hogy ha nincs róla alert, akkor a képviselők nem szavaznak olyan "lelkesen", és ráadásul utána se néznek mire kéne szavazni.
Főleg, hogy kongresszhonlapon is van debate area már napok óta, ugyanis az ukránok késlekedtek...
Jól látom, hogy az ukrán elnök pénzt kér a békéért? Miért? ez nem szokás...
3.14 = pí = állandó 😉
RWG-nek ajánlom az ereptools.net Census elemzéseit. Ott meg lehet nézni az állampolgársági mozgásokat is. Saját becslésem szerint kb 200 ukrán állampolgárságú román lehet, már hosszú ideje nem meghatározók.
Bocs a spamert de fontos
http://www.erepublik.com/en/article/olcs-q1-h-z-elad-k-z-rdek--1262192/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/olcs[..]1/20
Votot neki!!!
Talán megérett rá az idő.
De nem azért mert az itt felsorolt érvek számomra olyan meggyőzőek lennének.
Ugye nem hiszitek azt, hogy nem regisztrált oda többszáz új román karakter, és őket ugye csöppet sem érdekli eUkrajna sorsa, csak az hogy eRománia biztonságban maradjon, tehát ha kell, simán hajlandóak beütni bennünket.
Pusztán csak azért érdekes a békekötés, mert egy blokklehetőséggel kevesebb, és immár sem eMagyarországnak sem eRomániának nincs többé elég ereje a saját és csak a saját pecsenyéjét sütögetni.
És várhatóan ez a V2-ben sem fog megváltozni. Minden kiemelten fontos szövetséges országnak megvan a vasa immár, ezért Podoliában nincs dolgunk többé.
Az árulás ugye meg nem politikai kategória, ha százszor elárulnak bennünket, de százegyszere is van értelme újra próbálkoznunk akkor azt ugye meg kell tennünk ugyebár.
Vagy mégse?