A kínai-magyar viszony IRL háttere Heilongjiang tekintetében
Tomi_ur
😎
Üdvözletem!
Az elmúlt hónapokban Kínával folytatott tárgyalások csak részben hoztak eredményt, kapcsolataink nem mondhatók felhőtlennek. Azt mindazonáltal eredményként könyvelhetjük el, hogy Heilongjiang tartományt, hazánk 2009. augusztus 4-én megszerzett high vas lelőhelyét azóta sem veszítettük el. A kínai-magyar tárgyalások sikertelenségének oka részben játékbeli-stratégiai, részben IRL körülményekre vezethető vissza. Ezen IRL körülményekről szól majd e cikk.
Mindenekelőtt azonban két félreértést kell tisztázni. Egyrészt eKínában IRL kínai játékosok is játszanak, részben az anyaországból, részben azon kívülről. Másrészt az eRepublik nem tiltott játék Kínában, jóllehet a kínai kormány nem támogatja az ilyen típusú játékot, ennél ugyanis rengeteg, úgymond „barátságosabb” internetes játék is hozzáférhető Kínában. A kínai kormány tehát nem tiltja a játékot. Azonban, tekintettel arra, hogy a játék viszonylag széles szabadságot ad cikkek megjelentetésére, a játékosoknak lehetőségük van arra, hogy „illegális” tartalmat tegyenek közzé, amelyet a Kínai Népköztársaságban blokkolnak, leginkább a „Nagy Tűzfal” nevű eszköz segítségével. Az tehát, hogy eKínában IRL kínai játékosok nincsenek, illetve, hogy az eRepublik Kínából el sem érhető, pusztán városi legenda.
Térjünk azonban vissza az eredeti témához, és vizsgáljuk meg azokat az IRL okokat, amelyek miatt eRepublikban a kínai játékosok mintegy 90 %-a még mindig megszállóként tekint a magyarokra. A 19. században Nagy-Britannia az első és második ópiumháború után Kínára kényszerített békeegyezmények következtében megszerezte Hong Kong térségét, illetve több kisebb szigetet, majd egy 1898-as szerződéssel 99 évre bérbe vette a ma Hong Kongként ismert területet. Hong Kong 1997-ben tért vissza Kínához, mindazonáltal a területnek különleges státusa van a Kínai Népköztársaságban. A kínaiak többsége szerint azonban történelmük e része nemzeti szégyenfolt: volt idő, amikor a hong kongi parkokban „Kínaiaknak és kutyáknak a belépés tilos” feliratú táblákat helyeztek el.
Hasonló eset történt a második világháborút megelőzően, illetve a második világháborúban. 1936-ban Japán megtámadta Észak-Kínát, hatalmas területeket foglalva el, majd Mandzsukuó néven japán bábállamot hozott létre. A japánok által elfoglalt terület tulajdonképpen Heilongjiang, Liaoning és Jilin tartományok területével volt azonos, amelyet a kínaiak „Dong San Sheng”, azaz „A három keleti tartomány” néven illettek. Dong San Sheng elvesztése a kínaiaknak nemzetük egyik legnagyobb megalázása volt, amelynél talán csak a nankingi mészárlás volt nagyobb.
Heilongjiang birtoklása, illetve megszerzése bárki által tehát a kínaiakat reflexszerűen a kínai történelem előbb említett sötét korszakára fogja emlékeztetni. A magyar külpolitika lehetőségei Heilongjiang tekintetében tehát IRL okoknál fogva már eleve korlátozottak, illetve minden esetleges tárgyalást illetve egyeztetést a régió sorsáról annak fényében kell folytatni, hogy a kínaiaknak ez egy különösen érzékeny pont.
Read. Comment. Respect.
A legjobbakat!
Tomi_ur
Comments
Ez nagyon jó cikk! vote
vote, erdekes es tartalmas cikk
jóvote
érdekes, köszi az infót 🙂
jó-vote
voted
Szerintem a Tienanmen tér is ott van a fekete események között bár ha ez a rendszer marad, annak teljes megismeréséhez kell még 100 évet várni. Amúgy vote.
Hmm...érdekes téma!
Jó cikk
Vote, hiánypótló. Sok félreérést eloszlat, és lám Kínáról is megtudtunk valamit.
nagyon érdekes, vote
Ja, az egész világ egy politikailag érzékeny G-pont.
Azt szeretném kérdezni a Kínai nép jeles képviselőitől, hogy pl Tibet, vagy Ujgur (Xianjing) kevésbé lenne érzékeny?
Esetleg Peking? Shanghaj?
Nanking?
Hong-kong?
Szóval az a képlet, hogy nekik még így is van 1 vas régiójuk. Kittiét szépszerével úgysem fogjuk visszaadni. Erővel meg egyelőre nem tudták elvenni.
Talán azt mondanám a kínaiaknak, hogy nekünk Kínában nincsenek további terveink, és ha egyszer majd jön egy erős Indiai, Amcsi, ne adj Isten Tajwani baby boom, akkor még akár jól is foghat a jelenlétünk. Pont azért, mert nekünk elég annyi, amennyi van.
ezt jó tudni!
Jó cikk.
Jó cikk, voted.
Azt a felírást a boxerlázadás után helyezték el🙂
Laló
irl meg övék a józsefvárosi piac, szóval 1:1
Vote
Sok sikert a puhításban
A tárgyalások olyannyira eredményesek voltak, hogy eddig egyszer volt reális lehetőségük arra, hogy elszedjék Heilongjiangot, és mindössze egyszer támadtak meg.
Belső-Mongólia északi-északkeleti része is a Mandzsukuo része volt, csak kiegészítésképpen.
Úgy tűnik, a kínai nép is önérzetes...
Alec Knight: LOL!
Nagy vote! Kiváló cikk!
leszarom a kínaiakat hellokitty a miénk és kész. ez egy játék. ha akarják vegyék el..
ennél nagyobb baromságokat nehezen írhattál volna
@Media Mark:
Ennél nagyobb "okosság" neked nehezebben juthatott volna eszedbe....
Macaot kifelejtetted 😃 A 2. Las Vegas 😛
Vote!
Magyarország neve 2 okból cseng ismerősen és negatívan Kínában.
1 A boxer lázadás: a felkelést leverő egyik nyugati hatalom ugyanis ekkor már hivatalos nevében is viselte kis hazánkat.
2 Magyarország kínai neve(ének is) első tagjának jelentése "hun", így logikusan a régi "baráti néppel" azonosítanak minket.
Egyébként nyilván fingjuk sincs ki fiai-borjai vagyunk, amikor egy lényegtelenebb tartományuk kevéssé ismert kisebbsége is több tagot számlál, és nagyobb múltra tekint vissza mint bármelyik jelenlegi európai nemzetállam.
Egyszerűen sérti a büszkeségüket, hogy idegenek bitorolják a játékban a területüket. Nekünk se volt az, pedig mi nem vagyunk éppenséggel IRL szuperhatalom.
montaigne, csak annyi a gond, hogy a PHOENIX-nek nem elég Heilongjiang. Liaoninget is ki szeretnék bérelni (egész pontosan a szerbek), anélkül nincs megállapodás. A kínaiak meg max. Heilongjiang hiányát viselnék el, a már megszerzett high iron régióról nem fognak lemondani pénzért.
Amúgy remek cikk, és a kommentek is színvonala is sokkal magasabb mint a korábbi Kínával kapcsolatos cikkek alatt. (Sehol egy nincsenek is kínaiak a játékban hsz.😁
vote! nagyon jó cikk
Amellett, hogy ez egy nagyon jó kitekintést nyújtó cikk, nem tudom, hogy miért kellenének még pluszban különösebb indokok ahhoz, hogy egy ország a sajátjának akarja tudni az eredeti tartományait.
Az első bekezdés pedig úgy értelmezhető, mintha a tárgyalások eredményeként könyvelhetnénk el azt, hogy Hellokitty még a miénk, ennek pedig nem sok köze van a valósághoz.
sub + vote
Nagyon jó cikk.
ez jo cikk volt vote 😃