Join the new world

"Szálljon égbe a Felvidék jajszava,
S legyen újra Pozsony, mi most Bratislava!
Erdélynek rab népe ne legyen többé bús,
Ismét Kolozsvár lesz, ami most még Klúzs!
Bácskában teremjen magyar kukorica
Főhelye Szabadka, nem is Subotica!
Bánátban is üt majd a megvál óra,
S újra Temesvár lesz, mi most Timisóra!"



"A címzett ismeretlen" című, 1935-ben készült zenés filmvígjáték (írta Bús Fekete László és Székely István, rendezte Gaál Béla) egyik első jelenetében a Magyarországon először járó negédes osztrák ifjú (Ernst Heinz Häussermann) csinos postáskisasszonnyal (Ágai Irén) találkozik a vonaton. Teri egy balatonföldvári szállóba kíséri a portásnak készülő Tonit, aki magyartudását próbálgatván – mintegy barátkozásképpen – az 1912-es kiadású, a Magyarország földrajzával foglalkozó fejezetet: „Magyarország magas hegyektől, a Kárpátoktól van körülvéve. [...] Társországa Horvát-Szlavonország. Legnagyobb tava a Balaton-tó, és hozzá tartozik még az Adriai-tenger egy kis része is Fiume kikötővárossal.” Teri halvány mosollyal az égre néz és fölsóhajt: „So war’s, so wird’s sein!” – Így volt, így lesz!



"Alig ért véget Jacques Duval darabjának, a Francia szobalánynak első felvonása -a közönség már indult kifelé a foyerba-, amikor egyszerre újra szétcsapódott a függöny, mindenki sarkon fordult és a színpadra pillantott. A rivalda fényében Somlay Artúr alakja jelent meg. Templomi csend lett, s a művész megindult hangon jelentette be a közönségnek, hogy a Magyar Felvidék újra egyesült az anyaországgal. Mint az imádságot, sorolta el Somlay Artúr a Magyarországhoz visszatérő városok neveit, s leírhatatlan jelenetek következtek. A közönség percekig tombolva ünnepelt, ismeretlen zsöllye-és páholyszomszédok szorongatták egymás kezét"- tudósít a Pesti Napló 1938. november 3.-i száma.



Hűen illusztrálja ez a két momentum a két világháború közötti Magyarország irredenta kultuszának magas szintű manifesztálódását. A magyarságra leírhatatlan fájdalmat zúdított a trianoni békediktátum. A határon kívül rekedt magyarság millióinak sanyarú sorsa, a menekültek és az elszakított nemzetrészeken maradók szenvedései, megaláztatásai, a velük szembeni fokozódó atrocitások kollektíve és individuálisan is szembefordították a magyarságot a gyűlölt szerződéssel.

A hazafias emlékművektől a "Nem, nem, soha!" feliratú szódásszifonon át az irredenta frizuráig valósággal elárasztották a megcsonkított ország lakóit az emlékeztető rítus hétköznapi tárgyai.A "Mindent vissza!", a "Nem, nem soha!", a "Csonka Magyarország-nem ország, egész Magyarország-mennyország!" és hasonló szlogenek a hétköznapi élet részeivé váltak. Szinte nem tűnt el úgy nap, hogy iskolákban, ünnepségeken vagy gyűléseken ne hangzott volna el Trianon-ellenes szólam.

Az iskolai oktatásban maximálisan érvényesült Nagy-Magyarország területi integritásának szelleme. Az irredenta rituális elemek az iskolai nevelés szerves komponensévé váltak, Kornis Gyula szavaival: megteremtették az irredentizmus leghatékonyabb pedagógiáját. Móricz Zsigmond krisztusi öt sebére hajazva állapítja meg például egy tankönyv: "(...) négy nagy nemzeti tragédia előzte meg Trianont: Augsburg, Muhi, Mohács és Világos. A nemzetet mindegyiknél a végpusztulás fenyegette, de mindegyikből volt feltámadás."

„Soha olyan megrázó gyűlése nem volt a magyar nemzet törvényhozó testületének, mint a mai, amelyen a nemzetgyűlésnek, - a pillanat kényszerítő nyomása alatt, - tudomásul kellett venni a történelem legnagyobb igazságtalanságát, amelyet a trianoni bölcsek 'békeszerződésnek' neveztek el. Az Országházban komor ünnepé-lyességgel folyt le a gyűlés. Olyan volt az összkép, mint egy temetés, amelyen mindenki elsírja a bánatát és az élethez való rendíthetetlen ragaszkodás tiltakozik az elmúlás gondolata ellen. A képviselőházban csaknem teljes számmal s csaknem valamennyien fekete ruhában jelentek meg. (...) ” (Budapesti Hírlap, 1920. november 14.)||

Az iskolai ünnepségek lebonyolításának visszatérő eleme volt a revansista írások és zenei művek ismertetése, de 1920 karácsonyán például gyűjtést szerveztek az iskolákban a Területvédő Liga javára. Herczeg Ferenc, a Revizionista Liga elnöke mellett az irredentizmus kevésbé illusztris személyiségei is megfordultak az iskolákban.



A Trianon-ellenes hangulat részét képezte a hétköznapi életben használatos kellékek irredenta szimbólumokkal való ellátása - Kneisl Márton például az 1940-es évek elején "revízió" márkanéven hozta forgalomba az első magyar kétdobrendszerű sokszorosítógépet. A Magyar Légiforgalmi Részvénytársaság szlogenje pedig a következő volt: "Magasból akarja látni Erdélyt? Repülőgépről teheti!"

A "Nem, nem, soha!" feliratú szódásszifon mellett létezett irredenta hamutál, a történelmi Magyarország kontúrjával ellátott díszdoboz, kirakójáték, "Szerezzük vissza Nagy-Magyarországot!" társasjáték, kártyapakli, lottójáték, Trianon-ellenes ceruza, írófüzet, gyertyatartó, asztali óra, revíziós pengő, falvédő és megannyi praktikus kellék.



Hatalmas kampányuk volt a Magyarország védelmére kelt külföldi politikusoknak és közéleti személyiségeinek. A legismertebb talán Lord Rothermere, aki 1927. június 21-én, a Daily Mail című orgánumban publikálta híres, "Magyarország helye a Nap alatt" (Hungary's place in the sun) című írását. "Két fiam esett el a háborúban, - mondotta az egyik nyilatkozatában. - Nemes ideálokért áldozták fel az életüket, nem azért, hogy egy dicső nemzettel igazságtalanul bánjanak."

Kevésbé ismert a "spanyol Rothermere", Don Antonio Sancho spanyol főpap, akiről a Kis Újság 1929. május 26-i száma emlékezik meg. "Don Antonio Sancho pálmai nagyprépost (canonino magistrol), az ízig-vérig katolikus Spanyolország egyik legkiválóbb egyházi férfija, D. Ringer Lili zongoraművésznő felvilágosításainak hatása alatt szívvel és lélekkel a magyar igazság szolgálatába szegődött. Amikor pedig tanulmányai alapján meggyőződött róla, milyen szörnyű igazságtalanság jutott az ártatlan magyar népnek osztályrészül, akkor elhatározta, hogy páratlan népszerűségét, szavának rendkívüli súlyát, értékes összeköttetéseit a trianoni igazságtalanság elleni hathatós küzdelemre fogja felhasználni."-kürtölte világgá a lap a nagy hírt.

Öröm az ürömben: a Trianonnal kapcsolatos vicceknek is nagy keletjük volt a korszakban. Íme, az egyik vicc:

"A román tanfelügyelő iskolalátogatóban jár egyik udvarhelyi iskolában. Váratlanul érkezik, és amikor belép, a táblán a következő felírás fogadja: "Talpra magyar!" Dühbe gurul, s ráordít a gyerekekre, mondják meg azonnal, ki írta azt a táblára. A gyerekek makacsul hallgatnak. Erre ravaszkodni kezd a tanfelügyelő és húsz lejt ígér annak a gyereknek, amelyik megmondja, ki írta a táblára a "Talpra magyart"! A pénzt ki is teszi. Feláll az egyik székely gyerek s megkérdi:

-Hát aztán biztos, hogy odaadja az úr azt a pénzt?

-Biztos hát!

-Hát akkor tartsa ide, hogy én is fogjam egyik felét. Akkor megmondom.

A tanfelügyelő odanyújtja a húsz lejest, a nebuló kikapja a kezéből, szippant egyet, és nagy bátran kivágja:

-Petőfi Sándor írta!"

Vagy egy másik: "Erdélyben, mióta oláh megszállás alá került, a különféle lelkibajok közül a három legsúlyosabbat így definiálják: Ha valaki lop, az -kleptománia. Ha valaki gyújtogat, az -pirománia. Ha valaki lop, gyújtogat, hazudik, öl és rabol, az- Nagyrománia! "