Kongresszusi beszámoló 2.

Day 4,326, 07:06 Published in Hungary Hungary by GTopi
ELŐZMÉNYEK

Mint ahogy azt előző cikkemben is írtam, Kongresszusi képviselő lettem a Repülősök Pártjának színeiben. Akkor beszámoltam az első két hét - nem különösebben izgalmas - eseményeiről. Talán még kisebb érdeklődésre számíthattam volna, ha egyeseknek nem mindenről mindig ugyanaz jutna eszébe hónapok óta!



Nem, nem akartam a puccsal foglalkozni, és most sem teszem.


Az egy pillantásra látszik ugyan, hogy nem tartozom a tankok, fizetős játékosok közé, így ők egy legyintéssel elintéznek. De a másik oldalról is kapok, ha nem szidom őket fröcsögve: "repülős majom" vagyok, aki "nem nyal eléggé" és "szánalmas" az igyekezetem, hogy kibékítsem a két oldalt. Így nem is törekszem erre, hiszen az Erep játékosok mindössze néhány százalékának szórakozása ez, a többséget riasztja, és szeretne már végre olyan irányt látni, amiért érdemes nap mint nap feljönni ide.






De lássuk néhány szóban a kongresszust.


A nagy port kavart Horvát TW ismét napirendre került, igaz, most avval az érveléssel, hogy a horvát fél kéri taktikai okokból. Ez a javaslat ezért 32:1 arányban meg lett szavazva.

Ezek után az elnök kérte, hogy legyen Litvánia főellenségnek nyilvánítva, de legyen szavazattartás. Mivel a szavazási idő lejárata előtt egy órával szólt, hogy szavazzuk le, így a kongresszusnak alig több, mint negyede szavazott csak (kb. hasonló aránnyal a Repülősök is). (Amúgy a Kongresszus és azon belül a Repülősök aktivitása is egyaránt 80% felett van.)

Gazdasági miniszterünk javaslatára a Ház ÁFÁ-jának csökkentését 5-ről 4%-ra 33:2 arányban megszavaztuk. Reméljük a döntés majd hozzájárul a gazdaság élénkítéséhez!

Fentieken kívül volt még 7x400000 HUF kiutalás az eMNB orgra. Ha valaki kíváncsi a kiadásokra megnézheti a Gazdasági Közlönyben illetve az államkassza bevételei-kiadásai nyilvánosak a https://www.erepublik.com/hu/country/economy/Hungary oldalon.



A JÖVŐ


Én személy szerint úgy döntöttem, a következő hónapban is szeretnék indulni a kongresszusi székért.

Talán ez egy olyan lehetőség, ahol tudok tenni a közösségért, befolyásolni a fejlődési irányt, jobbá tenni a játékélményt mindenki számára. Viszont ehhez segítségre van szükségem a játékostársaktól: ki milyen célt lát a játékban, milyen törvényjavaslatokat nyújtsunk be (pl. minimálbér emelése - van-e értelme?), vagy mi legyen a stratégia: biztonságos TW-ket játsszunk közepes de biztos bónuszokkal, vagy kockáztassunk éles háborúkban?

Ötleteket várok kommentben, de akár PM-ben is leírhatjátok!

Köszönettel: GTopi