Első hét - Honnan is indulunk
Djedpool
Kedves Olvasók!
eMagyarországi történetem még a kezdetekkor indult. Akkoriban is a vállalkozást szerettem jobban, mint a harcot. Persze tudtam, hogy országomnak szüksége van arra, hogy üssek, ha ütni kell, és mentem is.
Hosszú évekig aludtam álmomat, a játék szinte teljesen átalakult a kezdetekhez képest.
Most újra itt vagyok. Szempy ajánlotta, hogy kezdjem újra, de a megmaradt vagyonomat, összegyűjtött pontokat nem szerettem volna bukni, és emiatt még egy email fiókot nem akartam csinálni.
A lényeg, hogy újra országom segítségére szeretnék lenni. Csatlakoztam a Székely Légióhoz, igyekszem a napi parancsot teljesíteni.
Emellett viszont szeretnék vállalkozó lenni, és ily módon segítségére lenni országomnak.
Az alap kajagyáron kívül van egy Q2 fegyvergyár, és immáron a házakat is elkezdtük építeni egy alkalmazottammal. Tudom, hogy a piac telített, de a "játék" ezen része jobban vonz, mint bármi.
Cikkekkel hetente szeretnék jelentkezni, összefoglalva a változásokat, esetleg kérdéseket feltenni(mert bizony akad bőven).
A támogatásokat, amennyiben kapok, ebbe az irányba terelve fogom felhasznélni, és előre is köszönöm minden polgártársamnak.
A heti kérdés:
Szempytől megtudtam, hogy házcégben csak alkalmazott dolgozhat. Emellett azt látom, hogy a q2 fegyvercégben is ketten dolgozhatnának, így fel is adtam 2 álláshirdetést, de csak a házcégben tudom dolgoztatni az alkalmazottat, pedig betelt mindkét állás.
Mit csinálok rosszul?
Tisztelettel:
baggio22
Comments
1.: gratulálok, én is 4 év szünet után folytattam a játékot
2.: a cégeknél az alkalmazottak oszlopban látod a halványszürke ikonokat (munkás lehetőség), ott valószínűleg neked a házakhoz van berakva a munkás (elmenti az előző napi beállítást a rendszer)
holnap szedd ki a munkásokat a házgyárból, és rakd át egy másik cégbe
Köszi!
Közben asszem meglett, hogy amiben én magam dolgozok, ott nem lehet alkalmazott?
nem!
menedzserként mindenhol dolgozhatsz egyszer (kivéve ház, háznyersanyag)
és minden cégben dolgoztathatsz, ha van elég munkásod...
egyébként nem ez a probléma? (van elég műszakod? a leírásod alapján 2 munkásod van, azaz napi 2 műszakot tudsz ledolgoztatni (kivéve, ha túlóráznak)
2 munkásom van, és sajna csak egyet tudok dolgoztatni. Úgy veszem észre, hogy csak annak az egynek megy fizu is. Nem értem mit rontok el.
Akkor az egyik nem dolgozik, írj neki levelet, vagy vegyél fel a helyére mást.
Honnan tudhatom meg hogy melyik nem dolgozott?
Elvileg kellene látnod, nem tudom. Írj levelet mondjuk DoomyB0ynak. Azért őt mondom, mert őt látom itt alul kommentelni. Amúgy a cégezés nem igazán éri meg. Q1 és Q2 gyárakat vegyél, meg ahhoz alapanyagtermelőket, de mindenben csak te dolgozz. Utána a Q7 tankgyárra gyűjtsél, meg fejlessz edzőtermet és eddz.
🙂
Köszi!
Szempy nem mondta, hogy Q2 fegyvercégben NE DOLGOZTASS!!! mert tönkremész?! 🙂
Nem jutottunk ilyen mélységekig, de köszönöm a tanácsot!
A q2 fegyocegben az is veszteseges ha te dolgozol! Q2 jajagyar kellett volna de abba is csak te dolgozzal
A következő havi fejlesztés oda fog menni. köszönöm a tanácsot.
"Szempy ajánlotta, hogy kezdjem újra"
azt is mondta, hogy alá regisztrálj?
és azt, hogy Q2 fegyvergyárban munkással termelni veszteséges?
a napi harci-csomag igénylésről mesélt?
és az esti sorakozóról?
louis7 folyamatos támogatásáról?
kormány-kvízekről
10 másik folyamatban levő osztás bármelyikéről?
minden 'igen' válasz 1, minden 'nem' válasz 0 pontot ér.
0 pont: elmegy
1 pont: sejtettem
2-7 pont: elmegy
8+ pont: kérj Hupáktól segítséget
Mondjuk hogy kb 4 pont. A csomagokat amikor úgy érzem megigényelem, de mint mondtam, nekem a harc csak plusz, nem izgat annyira, mint egyeseket. No offense, csak egyszerűen más tetszik ebben a játékban.
"ha adnak, fogadd el, ha ütnek, szaladj el"
Ha adnak ,fogadd el
kajára akkor is szükséged lehet.
fegyverre akkor is szükséged lehet, ha más nem, a DO-hoz
Azt nézed, hogy 2009-ben regisztrált 🙂
A többiről meg majd mesélünk neki "házon belül" 😉
Köszi! Részben emiatt is indult az újság🙂
2008 fele én is voltam erepes kb. fél évet. A jó ég tudja csak' hogy akkoriban milyen névvel voltam regelve. 🙂
VSE
Szia
Hasonló cipőben járunk.
A "cégezés" a vonzóbb nekem is, pont ahogy leírtad.
Én 2010 környékén játszottam kb 3 hónapot, most pedig újraregisztráltam.
Szinte valamennyi "céges" hibát én is elkövettem, de egyenlőre nem adom fel próbálkozom és kérdezek és van aki válaszol. (Igen, sokszor Szempy)
Az osztásokról valóban nem sokat tudok, de az is igaz, hogy nem szeretek a chat szobákban írogatni, kunyerálni meg aztán végképp nem akarok. Lehet így lassabb lesz, de legalább érteni fogom mi miért van.
Dett😇
sok sikert !
Köszönöm a tanácsokat, és a támogatásokat!