Szociális programom
B. Mester
Az a megtiszteltetés ért, hogy Mitsou beválasztott engem a Szociális Minisztérium csapatába.
Fontos!!!
Ahhoz, hogy a terveimet meg is tudjam valósítani, Mitsounak előbb meg kell nyernie a választásokat. Minden kedves olvasómat szeretném megkérni, hogy a két nap múlva esedékes elnökválasztáson Szavazzon Mitsoura!
Ebben a hónapban elsősorban a két meglévő programomat szeretném folytatni és népszerűsíteni.
Ezek közül az egyik a Kezdők Támogatása. A Kezdők Támogatása keretein belül támogatást osztunk az újoncoknak. A támogatást a gazdagabb játékosok szponzorálják és az én újságom bevételének egy része is a kasszába kerül. A következő kiosztandó támogatás és a kassza ide kettintva megtekinthető. Ezt a programomat szeretném kiterjeszteni, mégpedig úgy, hogy a kezdő üzenetbe (amit a játékosok megkapnak a regisztráció után) szeretném, ha meg lenne említve ez a programom. Ezen kívül szeretném, ha a tapasztaltabb játékosok tanácsaikkal is segítenék az újoncokat. Ennek érdekében szeretnék létrehozni egy körlevelet, aminek a pályázatom támogatói és a támogatást igénylők és én lennénk tagjai. (Természetesen nem kötelezően).
A másik programom a Writers Challenge between Alliances, ami egy újságíró program. A szövetségek újságírói fognak versenyezni egymással, a nyertes szövetség tagjai elég nagy nyereményre számíthatnak (köszönhetően a külföldi támogatóknak). Ez a pályázat nemzetközi és angol nyelvű. Ennek a pályázatnak szeretném megszervezni a magyarországi változatát (remélhetőleg állami pénzből). Bár erre lehet, hogy nem kerül sor, csak a jövő hónapban.
Aki tud angolul és kedve támadt újságot írni, az a Writers Challenge between Alliancesről további információkat itt talál.
Szerintem egy hónapra elég is lesz ennyi, de ha belefér még valami, kitalálok valamit.
A következő hónapban ne felejts el szavazni Mitsoura!
Köszönöm
Comments
o7
Mitsou a kardosok embere lett, kardos kormányt fog alakítani olyan kétes figurákkal mint a szintén kardos szimpatizáns Nintsen. Te is kardos vagy, az ő nótájukat fújod másod lukból.
-
Én biztos nem szavazok Mitsoura.
Ha lett volna benne egy kis tartás, akkor nem áll össze a kardosokkal és megméretteti magát, az ármánykodó politikai háttér nélkül is mint MKKP jelölt. Akár egy kardos jelölttel szemben is.
De őt már bedarálták a tieid. Már ígértek neki és ő elfogadta.
A rendszeretek része lett. Hogy szemi vagy jaca sorsában fog osztozni azt még nem tudhatjuk.
Mitsou nem (teljesen) KARDos. Olyan kormánya van, amiben kardos és ellenzék egyaránt szerepel. Te dolgod kire szavazol, de most Mitsoun kívül nincs versenyképes jelölt
Akkor olvass után,a hogy lett része a kardos gépezetnek és annak is, hogy már korábban megígérték neki az elnökséget, csak bizonyos okok miatt elhalasztották.
Tudok róla. De te is nézd meg Mitsou kormánylistáját. Köztük mennyi A KARDos? Kb. 50%
Ez szerint nem mondhatjuk ki egyértelműen, hogy Mitsou KARDos
Mitsou lehet, hogy nem Kardos, lehet, hogy nem ért egyet a Karddal, nem tudom mi a véleménye az ingame politikáról, vagy hogy van-e egyáltalán. Ami ebben a kormányban számít az a külügyi csapat névsora. Van a Kardban pár ember, akik eldöntik, hogy mi van, a többiek csak jönnek mennek, ahogy a helyzet hozza, de nincs igazi beleszólásuk a dolgokba.
Bolond lyukból bolond szél fúj. Ideje lenne már a helyén kezelni ezt a primitív szociopatát, és mellőzni a műveletlen, tenyérbemászó stílusát.
Látod itt megtárgyalhatjuk azt hogyan lettél a kardosok házibohóca pár jutalomfalatért.
1. Amikor nyilvános TO-t hirdettem ellenük, beléptél te is a kardba pár fullajtároddal (többsége addig ismeretlen karakter) és mind elnökjelöltek lettek, hogy a rám eső szavazatokat megosszátok
2. Szemivel aki szintén kardos elnök volt, míg el nem bántak vele te barátkoztál, állítólagos erős jobboldali beállítottságod ellenére. Odáig mentél, hogy ellenem indultál elnöknek azzal a kampánnyal, hogy te nem adsz be román NE-t.
Aztán mikor szemi alól kezdett kicsúszni a hatalom, igen csúnya módon kezdted szapulni és kritizálni, hiszen már nem volt hasznos számodra, más felé kellett nyaljál, azok felé akik szemivel szembe fordultak.
3. Elnökségem idején, már az első napon kezdted a tiszti körlevélben a gáncsoskodást. Szerettem volna ha kiraknak, mert már akkor tudtam hogy a románok füle vagy. Az irántam táplált gyűlöleted erősebb volt mint nemzeted iránti lojalitásod. Persze ez csak egy játék és nem számít ha egy magamfajta helyett inkább a tejtestvéreiddel kooperálsz.
Igen, te voltál az (egyik) aki a hátam megett próbált a románokkal alkudozni, nem a románoktól tudom, mert velük én nem tárgyalok, de volt aki meghozta a hírt.
Még elnök sem voltam, de már lehetett látni ki hol áll a sakktáblán. És kinek érdeke a román háború.
fsb most én is elismerem, hogy (részben) igazad van. Nintsen mindig azon az oldalon áll, amelyik épp nagyobb hatalmú.
És megint megy a bohózat, és megint képes vagy többezer karaktert bepötyögni a hazugságaidal. Linket bezzeg nem tudsz mutatni, főleg a román barátkozásról nem. Primitív egy módszer ez, berántani a másikat a sárba. Hazugságokkal. Csak egy példa: te azután hirdettél nyilvános TO-t, hogy miután Class átnevezte az MKKP-t, mi átmentünk bosszútrollkodni, de persze utána telesírtad a sajtót, mert sírni tudsz, ahhoz értesz. Elképesztő a pofátlanságod, a csúsztatásaid, és a hazugságaid. De ez vagy te. Egy piti kis műveletlen frusztrált szociopata.
Nem úgy volt ahogy állítod, hiszen jóval előtte meghirdettem a TO-zást. Olvass utána az cikkeimben, mielőtt valótlant állítasz.
.
Egyébként meg nem vagy szavahihető és semmit sem csinálsz végig rendesen. Idézlek a játékabbahagyó cikkedből:
.
"Ezt a cikket csak és kizárólag azért írom, hogy ha esetleg visszakujtorognék, a pofám alá lehessen nyomni, hogy nem tartod a szavad, takarodj. Meg hogy motiváció legyen arra nézve, hogy soha többé ne logoljak be."
.
Na.. most oda van nyomva sokadszorra,.
Tudtam, hogy ez lesz a következő hozzászólásod. Egyszerű vagy, mint a faék. Tudod mi a te bajod? Hogy inkonzisztens vagy. Olyan, mint a dzsungel parazita növényei. Nem tudnak egyedül kijutni a fényre, ezért támaszték kell nekik, akiknek a törzsükön felmászhatnak. Ilyen vagy te is, mert magadtól képtelen vagy bármire. Ahhoz túl kevés vagy. Elfogysz. Kell valaki. Rengeteg ilyen kari volt már az erepes ámokfutásod idején, de velem pórul jártál: megfogtál, és nem engedlek. De szükséged van rám, mert nélkülem, és az IRL pénzzel kikentséged nélkül csak egy szürke veréb vagy. Kell, hogy besározz valakit, mert önmagadban eldőlsz, mert nincs meg a törzs, mert ahhoz szellemileg kevés vagy
Mondja az aki szociopatakkal fog egyutt kkormanyozni. Inkabb 1000 fsb mint 1 CF.
Mellébeszélsz.
Engem jellemzel, miközben én tényeket soroltam a jellemtelen tetteidből szemezgetve.
Ernst, megtisztelsz!
Tudod Dacicus Maximus, azzal, hogy "Inkabb 1000 fsb mint 1 CF. " írtad, ezzel Te most a lelkem az égbe magasztaltad.
Köszönet érte. Ez nekem nagyon sokat jelent!!44!4!
Látom Ernő nem csak a fütyikéd rövid, hanem a memóriád is, hisz voltam kormányon más szociopatákkal is, nem is olyan régen.
És a pofám leszakad fsb, amikor a hülyeségeidet tényeknek állítod be. Ehhez pofa kell és jellemtelenség.
Ez mar a legalja. Kozben meg szekunak rinyalsz a szemelyeskedes miatt.? 2 lejert osszeallsz akarkivel. Az amoba hozzad kepest marvanylap.
Ja. Legalja. Persze. Ha ember kell neked, akkor meg ugorjak. Legyen szó hadügyi dolgokról vagy a KARD kiejtéséről. Jól van Ernő, megjegyeztem.
Egy sokadnickes féker a hozzá hasonló sokadnickes fékereknek adna közpénzt.
Ismét.
Igazi aljas bicskás tolvajtempó.
Eheslo,
Még mindig nem vagyok sokadnickes. A kezdőknek nem állami pénzt, hanem a nagyobbak pénzét és a saját pénzem osztom. Az újságíróversenyen állami pénzt osztok, de nem fékeknek. Szerinted kinek lenne kedve fékekkel újságot írni?
Nincsenek kezdők.
Magadfajta csalók, fékerek, sokadnickek vannak.
Akik lopnak mint a szarka, pont ilyen szánalmas akciókkal.
Ha kételkedsz az akciókban, elküldhetem a könyvelést.
Azzal a mondatoddal, hogy ,,Nincsenek kezdők." azt akarod mondani, hogy te sem voltál kezdő, hanem fék vagy?
Mocskos kis kamugep vagy. Fedd fel magad.
A te féked vagyok. Már a salyát fékjeidet sem ismered fel?
Sajat Sajat Sajat Sajat Sajat
direkt volt
Tényleg rövid a memóriád is! Nem ismered fel ezeket a kínos nyelvtani hibákat. Pedig olyan egyediek!
Te meg nem ismered fel az ujrakezdo sunyi mocskokat.
Mondjuk te sem, de látszik, el se olvasod amit írok. Mindegy is. Találgass tovább, ki lehet ő.
===== innen indul az igazi comment-war ====
eddig tartott a bemelegítés 🙂
1.