Join the new world

Bocs, ha kicsit hosszúra sikeredett, de így kerek a történet. Iszonyat szerencsém volt!
ha mégsem bírnád elolvasni készült felvétel a bevetésről http://www.youtube.com/watch?v=MkgxLnUFYiU

A domboldal tetején csodálatos kilátás tárul a szemünk elé. Az ég világos kék színű háttérrel festi meg a szórványosan elszórt bárányfelhőket. Tisztán látszik a völgyben fekvő kis település, de még a több kilométerre lévő szomszédos sziklás hegyorom is. De sajnos nincs idő a nézelődésre.


A cél épület durván 100 méterre helyezkedik el tőlünk dél-keleti irányban. A rálátás nem tiszta, mert fák és bokrok rengetege öleli körbe az indulási pontot. Az alakulat egyik része („A” csapat) az épület észak nyugati oldalán lévő fedezékek felé a másik („B”), pedig a terület keleti oldalán futó domboldal felé veszi útját. Egy Steyr Aug A2-essel a hátamon és egy AK-47-essel a kezemben követtem a keleti oldali behatoló csapatot. Mindenki igazodik a megbeszéltek szerinti megközelítéshez. Remek érzés fog el, hogy két fegyverrel közlekedek. A kezemben vitt Kalasnyikov amúgy is a kedvenceim köz tartozik.


A frissen nyírt fűben gyors léptekkel is meglepőn csendesen tudok haladni. A területen több kisebb faház segíti, hogy észrevétlenek maradjunk. Az egyik ház sarkához érve észre vettünk, hogy egy kis lejtő vezet azon árokhoz, ahol takarásban tud maradni kis osztagunk. Az „A” egység itt egy pár méternyi távolságra eltávolodott egymástól. Én C-t pár másodperccel lemaradva követtem a lejtőn lefelé. Tekintetem a lábam előtti talajra szögezem, ahol a 20-30 centiméteres aljnövényzetben lépdelem át a lehullott ágak alkotta akadályokat. Az útba eső szúrós bokrok egyikünknek sem okoznak nehézségeket. A kisebb kerülőt tevő „A” csapat egy része az emelkedő dél-nyugati részén jött fel, ahol a létesítmény ebédlő felöli első bejárata könnyen megközelíthető. M képviselte az első embert és egy fekete taktikai pajzzsal védte a saját és a mögötte lévő emberek testi épségét.


Az épület felé tekintve sajnálattal láttam, hogy a „B” csapatban szolgált társaim egy része felemelt fegyverrel halad a halott zóna irányába. Tudtam, hogy a tetőablakokból jövő lövések szedték az első áldozatokat. A támadó csapat nagyobb létszámmal büszkélkedhetett, de sok esetben az építmény nyújtotta fedezékek mögötti védők vannak előnyben. A kezemben lévő fegyver súlyát egyre nehezebbnek éreztem. Muszáj lesz pár BB-t ellőni, hátha a lelkem is megkönnyebbül. A Kalasnyikov tűzkapcsolójára helyeztem a nagy újam. Kattanó hang jelezte, hogy megakadt az első pozícióban, amelyet AB felirat díszített. Pár sorozatot elengedtem a felső ablakok irányába, de az erős szél pontatlanná tette lövéseim. Megpróbálok M közelében maradni, hogy kérésére, visszaszolgáltassam a fegyverét és együtt induljunk tovább.


A pajzsot hordó csapat jobb oldalán lapultunk meg C-vel egy kis domb mögött, durván 50 méterre az épülettől. Szemünk elé egy tisztás tárult, amelyen természetes és mesterséges fedezék sem volt észrevehető.

A szituáció elég reménytelennek bizonyult, ezért C-nek átadtam az AK-t és egy nagyobb kerülővel próbáltam az épület észak-nyugati oldalára jutni. A dombok és bokrok továbbra is jó szolgálatot tettek a rejtőzködésben. Egy kisebb bozótos mellett lyukadtam ki. Megigazítottam a lecsúszott térdvédőket és megpróbáltam tájékozódni. Felmértem a sík terepet adta lehetőségeket, továbbá az épületben lévő mozgást. Az ebédlő feletti kupolában nem volt tetőtér így a fentről jövő lövésekre nem kell számítanom. Folyton csak az járt az eszemben, hogy lényegesen lecsökken a kockázat, ha beérek az épületbe. Rohamléptekkel elindultam az építmény irányába.

Ahogy közeledtem éreztem, hogy az adrenalin folyamatosan szétárad a testemben. A fegyver csöve egyfolytában a bejárat felé nézett, de tekintetem azon pontok között ugrált, ahonnan lövésre számítottam. Az ebédlő észak-nyugati főbejáratán keresztül akadály nélkül bejutottam. A szemközti falhoz siettem, amelyen egy tálca kiadó ablak volt látható. A falhoz simultam és fegyveremmel az ablakon lassan betekintettem. A fal másik oldalán észre vettem az első védőt. Háttal ált nekem és csak fél méteres távolság volt kettőnk között. Nem akartam megvárni, míg felfedi kilétem, így a fegyverem hármas osztású lángrejtőjét a ball vállához nyomtam és halkan odasúgtam:
- Megvagy!
Megvártam amíg hangtalanul elsétál és felvettem az ő pozícióját. Körbetekintés és a gondolatban bekövetkezett tiszta helyiség kijelentése után már haladtam is tovább. A belső helyiségből két ajtó vezetett egy folyosóra, amely a többi szobát összeköti. A bal oldalira fókuszáltam fegyverem és tekintetem, de abban a pillanatban a szemem sarkában feltűnt a jobb oldali ajtóban a második védő. Letérdelt az ajtó sarkában és felém fordította fegyverét. Egy pillanatra azt hittem, hogy bekövetkezett a vég! Gyorsan a bal oldali ajtó felé vettem az irányt és a sarokról már a fegyver irányzékán keresztül néztem. Ő továbbra is a bejárati ajtót figyelte. Jó pár másodperc telt el mire észrevette, hogy nem a csapattársai közé tartozok.
- Azt hittem velünk vagy! Mondta.
Nem akartam beszélgetésbe bonyolódni, mert sok esetben elárulja hangom a pozíciómat. Csak a feladatra koncentráltam, de legfőképp arra, hogy a következő célpontot is meglepjem. Jók voltak az esélyeim, hogy eddig sikerült viszonylag láthatatlan maradnom. A folyosóról nyíló szobák letisztázása következett. Sorrendben: bal hátsó szoba tiszta, jobb középső szoba tiszta, bal középső kijárati ajtó rendben. Próbáltam zajtalanul haladni, de ugyanakkor gyorsan is, mert a folyosó elég kritikus pont, főleg úgy, hogy nem volt társam, akivel fedezhetjük egymás hátát. A jobb oldali lépcső feljáró következett. A feljáró a folyosóról és az étkező felől is megközelíthető volt. A folyosóról nézve észrevehetővé vált a következő védőt. Az ebédlő oldalfalánál vette fel térdelő pozícióját.

Fegyverem célra emeltem. Rám nézett, de tekintetét azzal a lendülettel már vissza is fordította a saját felelőségi területére. A francba! Nincs időm sem integetni, sem várni! Egy rövid sorozatot engedtem a lábára. Csak 2-3 töltény hagyta el a csövet. A találat után már nem volt kétsége hovatartozásom illetően. A lépcső a legkritikusabb pont, de még várhat. Az alsó szint tisztázása fontosabb nehogy hátulról engem is meglepjenek. A folyosó végi két szobában nem találtam senkit.

A lépcsőt kikerülve visszatértem a nagy étkezőbe. Már csak a két mosdó van hátra. A sötétebbel kezdtem. Nagyon lassú léptekkel haladtam, mert remek rejtekhelynek bizonyul. A padló tele volt mindenféle hulladék darabokkal. Lépteim hallhatóvá váltak. A mutató újammal megböktem a fegyverlámpa zölden foszforeszkáló kapcsolóját és a sötétség szempillantás alatt szertefoszlott. Szerencsémre egyik helyiségben sem ütköztem ellenállásba. Az alsó szintet teljes mértékben az ellenőrzésem alá vontam, irány a felső! A lépcsőn felfelé haladva nem néztem a lábam elé csak felfelé.

A feljáró egy tetőtéri szobába vezetett. Ebből a helyiségből két szoba és egy a tető gerincével párhuzamosan futó kis folyosó nyílt. A folyosó bal oldalán lévő helyiségben csak pár táska hevert. A folyosó sarkán takarásban megálltam, hogy felkészüljek a benyomulásra. Gyorsnak kell lennem, mert biztosító társ hiánya nélkül nagy a kockázat egy olyan helyen, ahol sok irányba kell figyelni. Ráadásul azt sem tudom hány védő maradt hátra. Nagy levegő és magamban elkezdtem a visszaszámlálást…három…kettő…de abban a pillanatban beszélgetés szűrődött ki a folyosó végéről. Megtorpantam! Pár szóból sikerült kiszűrni, hogy három beszélgető fél van.
- Megyünk le szétnézni!
- Rendben!

Visszahátráltam a táskákat őrző szobába. Közeledtek a léptek, én pedig a falhoz tapadtam. A szoba előtt feltűnt az első ember. Nekem háttal haladt a lépcső irányába. Gondolatok tömkelege haladt át az agyamon. Most elkapom! Nem, nem lehet, mi lesz a másodikkal, aki követi? Rosszul járnék! Idegesen markoltam a fegyverem első markolatát. A fekete kesztyűbe bújtatott kezem izzadását is éreztem. Mintha megállt volna az idő. Irtó hosszúra nyúlt az az egy másodperc mire mindkettő tiszta célpontot nyújtott. Az élen lévő első ember már szembe fordult velem, mikor a lépcső legfelső fokára lépett. Most!
- Megvagytok! A legnagyobb baj az volt, hogy hangosan mondtam ki.

Mindketten megmeredtek a nem várt helyzettől, de nem teketóriázhattam, mert még hátra van a legutolsó, ráadásul biztos vagyok benne, hogy a hallotta a hangom és tisztában van vele, hogy a közelében vagyok. Hirtelen gyors forduló ejtettem meg a helyiségből a folyosóra és dinamikusan haladtam beljebb. A leghátsó szobából egy körvonal rajzolódott ki. Most már biztos voltam a pozíciójában. Nem foglalkoztam a középső szobák letisztázásával. Gyorsan, gyorsan! A szobába belépve egy hosszabb sorozat indítottam a sarok irányába. A lövés közben folyamatosan mozgásban maradtam. Pillanatok alatt láthatóvá vált az ellenfél és a fegyverét sem emelte rám. Felemelt kézzel kaptam meg a találat visszajelzését.
Együtt elindultunk a lépcsőn lefelé.

Utolsóként hagytam el az épületet, legalábbis akkor még azt hittem. Azonnal sarkon fordultam, mikor kiderült, hogy még két ellenfél tartózkodik a létesítményben. Ismét az ebédlő főbejáratát ejtettem útba. Csak most tűnt feltűnt, hogy a kupola formájú tető alatt gerendák kusza hada díszíti a mennyezetet. Az épület hátsó részén lévő szobákat már átkutattam így bizonyos voltam benne, hogy nem jó helyen keresgélek. Már csak az épület elülső része volt kérdéses terület.

Elhagytam az ebédlőt és az észak-keleti oldalon a falhoz tapadva haladtam előre. A fegyveremen lévő red-dot piros pontja a legutolsó ablak irányába nézett. Akár mennyire is próbáltam óvatosan haladni, a talpam alá kerülő üveg szilánkok ropogása megtörte a csendet. Az ablakhoz érve óvatosan behajolva szeletekre bontottam a szoba belsejét, hogy csökkentsem a látóterületem és a váratlan dolgok kockázatát. Az ablak belső oldalán feltűnt egy álló ember sziluettje. Csak a válla és karja volt látható.

Ő még nem vett észre így újra volt egy kis időm gondolkodni. Merre lehet a második? Valószínű ő is itt tartózkodik, mert az épület összes helyiségét átkutattam már. Mind egy, nincs idő sok töprengésre és egy határozott mozdulattal befordultam az ablakon. Az első keresett személy az ablaktól egy méterre ált. Félig az ablak takarásban maradtam, hogy vész esetén legyen fedezék, ahová visszavonulhatok. Abban a pillanatban láthatóvá vált a második ember is. A szoba bejáratánál tartózkodott az ajtóban. Abban a pillanatban már őrá szegeztem, a fegyverem. Mindkettőjüknek le volt eresztve a fegyvere, pedig azt hittem számítanak rám az üvegcserepek ropogásából adódóan. Ismét szerencsém volt!

Bocs, ha kicsit hosszúra sikeredett, de így kerek a történet. Iszonyat szerencsém volt!
ha mégsem bírnád elolvasni készült felvétel a bevetésről http://www.youtube.com/watch?v=MkgxLnUFYiU