e Magyar Kormány: NE, továbbiak, helyesbítések.

Day 1,359, 19:45 Published in Hungary Hungary by eMagyar Kormany

Tisztel Polgárok!

Ez ma a második cikkem, mert az első végénél sikeresen újra indult a gépem és eltűnt.

Na még egyszer nekirugaszkodom. Úgy vélem most jött el az idő, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, mert többen vagy csak tudatlanságból, vagy egyszerű félretájékozottságból, Isten mentsen, hogy trollkodásból írnak nem helyén való dolgokat.

NE: Nem volt kérdés be lesz-e adva, csak az, hogy mikor? Tisztában voltunk ennek következményeivel, de langyos vízben ülni nem a mi, és az én kenyerem. DE! A kongresszus az előtt beadta, mint ahogy megkérdezett volna. Be is mentem a szobába és elmondtam, hogy ennek fordítva illene működnie, nem így. Megkérdezni az elnököt, hogy alkalmas-e az időpont Elő van-e készítve, a kormány készen van-e rá, ONE-n belül le van-e tisztázva stb. Az lett volna a minimum, hogy 1-2 nappal később.
Kormány átvétel lehetetlen volt a folyamatos csirkézés miatt. Hajnali 6 órára sikerült átvennem a kormányorgokat, megváltoztatva a jelszavakat, email címeket. Ezen kívül rengeteg feladata van az elején egy kormánynak, pláne ha újítani akar dolgokon. Ez sem megy az egyik napról a másikra, pláne ha hátulról rugdossák az ember fenekét a horvátok, majd 2 nap múlva esetlegesen a románok. Na hogy ez ne történhessen meg illetve, hogy kezelhetőbb legyen, ehhez kellett volna az az 1-2 nap. De küldi van. A népnek ez számít. Megmondom őszintén nekem az ország érdeke előrébb tartandó, de a küldit így is lehet teljesíteni. DE! RW és Ne küldi. Mikor az NE-t kellett volna ütni, boldog boldogtalan RW-t ütött, mikor végre lecsengett az RW, indult az NE csata NWC-ban. Körülbelül 20x biztos kiírtam, ne mindent bele egyszerre, mert lesz követkeő kör. Aki leveri magát 4 oráig kb használhatatlan. Nah a magyar nép megfogadta az ukázt 78% ig felverte a kötelet. Az RW meg éppen csordogált. A többi eredményt tudjuk NWC első köreiben. Értem én a lelkesedést, és hála ég, hogy van, de ha ti elvártok valamit egy kormánytól akkor kicsit adnotok is kell a kérésére, vice-versa alapon. Köszönöm, ha igy lesz. Mi csaka javatokat akarjuk szolgálni, de könnyebb, ha nem szembe szélbe kell állandóan 🙂
Nagy baj nem történt, kicsit megakadtunk, kapunk egy 2 frontos háborút horvát csatát hozni kell, és utána már jön a segítség is és mehetünk az eltervezett úton, még ha ropmer egyszerre 2 atm et is kifoszt.

Az ütőképes alakulathoz kell még ember, aki 2500/felett sebez/q5 pm rám kérném, de jó irányban tendálódik, az irreggel tegnap nap folyamán beszéltünk és úgy gondolom amit ígértem, maradéktalanul teljesítettem és fogom is. Aki nem jön oda azon nem tudok segíteni. Borembukk elsősorban rád értem. > pm és elmondom.

Pulse rendszer sosem ment, ufr meg már nem megy. Uram bocsássa meg egy nap nem ment zsold ezek után a nehézségek árán. De engem senki nem kérdezett meg személyesen az okáról. Cikk alatti kommentekben olvastam mindent, de lehet biztosabb az információ az hagyján, de hogy kulturáltabb is, ha engem kérdezel, kérdeznek meg. Az biztos. Minden nap chaten #fogadoora 19:00:19:30-ig bárkinek szívesen válaszolok. Tehát irreg támogatás rendszer felépült, tegnap ki is küldtük. Aki irreg szp vagy szph és nem tud valamit keressen meg személyesen. A pulse szinte egészben kész, csak a tulajdonost nem érem el ötödik napja. Varázsló meg nem vagyok még sajnos.

Száz szónak is egy a vége mondták őseink. Jó lenne, ha kicsit türelmet gyakorolnának páran és előtérbe helyeznék a hazájukat, nem pedig az egyénes, önös céljukat! Nincs veszve semmi, van egy kis izgalom, erre vártunk sokunk szerintem. Akkor fogjuk meg annak szekérnek a rúdját gyerekek üljenek fel mi meg toljuk át a horvát határon!!!!






Előre magyarok!

maradok tisztelettel: sorihun
eMagyarország elnöke