Join the new world

A szelek maradnak, fújnak, a hó már a tavaszi pusztát is belepi, bár lassan olvad. Nyakunkon viszont a feltámadás ünnepe. Kicsi országunk e törpe korban viszont fújja egyre a régi nótákat poros köntösben.

Szép a húsvét, lehet a legszebb ünnep, ha a feltámadást és megdicsőülést ünnepeljük rajta. De a legszomorúbb marad, ha csak a szenvedés és a halál marad belőle osztályrészül. Halni pedig lehet egymással, egymás előtt és egyedül is, élni lehet halott nemzetben, és halni az élőben, vagy az élőért.

Bajusz pödrések közepette ajánlom a széles e-magyar közösség figyelmébe az alábbiak tanulságát, ismétlésként az ismerőnek, elmélkedni más idetévedőknek.



Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
messzi út porából köpönyeget veszünk…
Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
Véreim! Véreim! Országútak népe!
Sokszázéves Nagypénteknek
soha sem lesz vége?
Egyik napon Tamás vagyunk,
másik napon Júdás vagyunk,
kakasszónál Péter vagyunk.
Átokverte, szerencsétlen
nagypéntekes nemzet vagyunk.
Golgotáról Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh'se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ hala😛
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.
Te kerülsz föl? Bujdosom én.
Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
Egynek közülünk az útja
mindég kivisz idegenbe.
Bizony, jól mondja a nóta,
hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
messzi nagy útakra megyünk.
Messzi nagy útak porából
bizony, köpönyeget veszünk.
S ebben a nagy köpönyegben,
sok-sok súlyos köpönyegben
bizony pajtás, mondom Néke😛
rendre, rendre mind elveszünk.

Wass Albert: Nagypénteki sirató, 1947

Kívánom mindenkinek a feltámadás örömét, e-világban és a földi világban is!

Ceterum censeo:
Éljetek a Nemzetért, éljetek a Honért, éljetek, harcoljatok, építsetek!