Medálgyűjtők és a kettős mérce [258]
hokn87
Lényegében azt szeretném bemutatni, hogy CSAK addig lehet valakinek saját véleménye, tehet amit szeretne, ameddig az másokat nem sért, kivéve, HA számunkra is kedvező a végkifejlet.
A játék oda-vissza működik, mert
-amikor valakinek jó, akkor a másik fog rinyálni,
-HA felcseréljük a szerepeket, akkor CSAK annyi változás lesz, hogy más fog örülni és más hisztizni,
-közben meg a helyzet változatlanul ugyanaz (egyszer elítéljük, egyszer élvezzük),
-mert bármikor előfordulhat, hogy amit "szabadon" csinálunk/mondunk valakinek nem fog tetszeni.
HOL VAN AZ IGAZSÁG?
KETTŐS MÉRCE
A kettős mérce különféle alapelvekből levezetett szabályok alkalmazását jelenti olyan esetekre, melyek lényegében megegyeznek egymással.[1] A fogalmat gyakran olyan előnyökre alkalmazzák, melyet az egyik fél a másikkal szemben élvez.[2] Kettős mércéről akkor beszélünk, ha két vagy több embert, helyzetet vagy eseményt másképp értékelünk, bár ugyanolyan értékelést érdemelnének.[3] Margaret Eichler, a The Double Standar
😛A Feminist Critique of Feminist Social Science, így írja le a kettős mércét: „két, egymással megegyező dolgot más szabvány alapján mérünk.”[4]
Forrás: Kettős mérce (wikipedia.org)
Amikor elkezdtem írni a cikket még CSAK 2 bites ([0],[1]) megközelítésben gondolkoztam. Aztán bele akartam szőni a genderelméletet is (enélkül is kusza lesz), végül itt kötöttem ki, mert jobban leírja a problémát, mint az elsőre gondoltam.
+ személyes sérelmem a "valóvilágban" is a kettős mérce létezése. A legtöbb családi perpatvar is azért robban ki nálunk, mert máshogy vonatkoznak egyes családtagokra ugyanazon szabályok, hallatlanul azonos helyzetekben.
Medálgyűjtés, ahogy én látom
Tiszta sz*pás medált gyűjteni légiben és IV-ben. Szinte lehetetlen többet összeszedni, HA:
-nincs elég erőd
-nincs elég energiád
-nincs elég csokid
-nem vagy hajlandó fizetni a játékért (ezt mindenki maga dönti el)
-nincs Stinger-ed
-nincs végtelen nagy bombád
-esemény van és mindenki túltápolt
-stb.
Szerencsés vagyok
Van 1-2 csata ahova betévedek napközbe és eltolom az energiám. Aztán látom, hogy szintet léptem és azt is beletolom. HA van csoki vagy valami buffoló, akkor azt is felhasználom. Ebből szokott esni 1-2 medál, jobb esetben.
"Esemény utáni tabletta"
Aranyért szoktam csomagot venni (erre gyűjtök):
-legutóbb 1000+ aranyból
-azelőtt 2000+ aranyból
Mindkét esemény alatt kitermelték a befektetést.
A nagy bombával hajnalban heti egyszer levadászom a lejáró csatákat IV-es szinten. Átlagban 10-20 bomba között már nyerő szokott lenni egy-egy csata, elvétve 1-3 is elég, DE amikor sok bombám volt, akkor 30+-os csatákba is bepofátlankodtam. Ezeket egészítik ki a Stinger-es légi csaták (HA nem nyomom őket bele egy menetbe, ahol farmolom a fejlődést és a Top Aviatorságot)
Eredményesség
-átlagos héten 1-2 medál jön össze saját erőből (kivétel, HA valahonnan lesz buff)
-esemény utáni hetekben 30+ medál is kijön, ha van elég nagy bombám és Stinger-em
-az utolsó esemény alatt csoda volt, hogy összejött a 20db, amire szükség volt (mindenki cápázott és tele is volt, mint a délibusz)
A logika halála és CSAK ÉN nyerhetek
Sokáig szerettem volna azt hinni, hogy a logika minden felett áll, DE ezzel saját magamat is becsaptam (szerintem sokan éreznek hasonlóan). Hiába hozná a legoptimálisabb eredményeket a józan paraszti ész használata mindig meg lehet találni azt az utat, amivel a lehető legtöbb ember lábára rá lehet taposni.
Az ember alapvetően csoportos lénynek hazudja magát, ameddig a csoport érdekei megegyeznek a sajátjával. Amikor a két érdek már nem egyezik, akkor a sajátját helyezi előtérbe pl.
-nem kell 120 guriga WC papír, mégis megvettük
-nem kell új telefon, mégis megvesszük
-nem kell több kaja, mégis 3x fordulunk a svédasztalnál
-stb.
A medálok gyűjtése is pont egy ilyen dilemma.
-HA minket védenek az íratlan szabályok, akkor nagy a mosoly.
-HA ellenünk vannak, akkor a szabály a hülye és amúgy meg le sincs írva + sírás-rívás.
Medálgyűjtők és a kettős mérce
Ez a cikk ihletett meg:Tolvajok rendszerezése fajták szerint. Olvasgattam a kommenteket is és arra jutottam, hogy én is írok valamit.
A csoportosítás során az tűnt fel, hogy hiába lett több csoport lényegében kettős osztásról beszélhetünk:
1) megnyertem a medált = örülök + beszólok, annak akitől elvettem
2) nem nyertem meg a medált = nem örülök, leszarom, sírok, megsértődtem, rinyálok is + beszólok annak, aki elvette tőlem
Itt lép képbe a kettős mérce, mert a történelmet mindig a győztesek/erősebbek írják. "ElégNagyKutyaVagy" ezért mindenki tudni fogja, HA
-medált nyertél (elvetted valakitől "jogosan", CSAK te mentél rá stb.)
-medált buktál (elvette valaki tőled "jogtalanul", NEM CSAK te mentél rá stb.)
Lényegében minden felületen kihirdeted a sikereid/sérelmeid, DE CSAK a bukott medálok érdekelnek igazán és megpróbálod minden fronot a földbe döngölni azt, aki elkövette ellened ezt a szentségtörést (amit egyébként te is megteszel másokkal, DE azt nem így tálalod vagy senki sem tud róla).
Egyszerű a képlet: minél hangosabban üvölteni és veszekedést szítani, mert nem is a medál a lényeg, hanem a figyelem.
Ugyanezt megcsinálhatod akkor is, HA "NemVagyElégNagyKutya", viszont ebben az esetben kevesen fognak tudni róla, még kevesebben fognak támogatni, ha te vagy szenvedő fél. HA lenne médiavisszhangja, akkor sem okozna érdemi változást, sőt még téged aláznának meg, hogy miért mész oda önszántadból a pofonért.
A dilemmám a következő: lehet egyáltalán medált lopni?
1)A rendszer szerint a medált az kapja, aki a legtöbbet üti, ezért sose történik lopás.
2) Az íratlan szabályok és a norma szerint vannak olyan esetek, amikor nem szabad többet ütni, mint aki medálra hajt és már feliratkozott a lista elejére.
Az első pont egyértelmű, mert minden játékos tisztában van a matekkal, legalább annyira, hogy tudja azt, mikor nagyobb egy szám a másiknál. A kettes pont esetén honnan tudhatjuk mik az íratlan szabályok és mit diktál a norma?
-Az első ütő jogosult a medálra?
-Mekkorát kell minimum ütni?
-Létezik az 1 órás szabály?
-Más nemzetek csatája esetén kinek a normái szerint kell eljárni?
-Ha nem működik jól egy nemzet, akkor is hagyatkozzunk az íratlan szabályokra és a normákra?
-stb.
Gyakorlatilag nincs olyan szabály, ami azt eredményezné, hogy medált lehet lopni. A normák és íratlan szabályok meg megbízhatatlanok. Ez a kettő együtt a legkedveltebb magyar szokást erősíti: panaszkodjunk és szidjuk azt, aki jobban tudja érvényesíteni az akaratát, DE érdemben semmit ne tegyünk, hogy ez változzon (nehogymá' dolgozni kelljen, illetve HA lesz átlátható rendszer, akkor ez engem is szabályozni fog, mert pont ugyanezt teszem).
A felmerült még egy-két kérdés
-Biztos, hogy szükség van arra, hogy ezen menjen a harc? IGEN? NEM?
-Biztos, hogy sose vettél még el másoktól indokolatlanul medált? NEEEMMM, DE.
-Biztos, hogy neked van mindig igazad? IGEN. NEM. TALÁN.
-Szeretsz panaszkodni BÁRMIN IS? IGEN. (tuti magyar vagy)
-Mennyit ér egy medál? Kevesebbet, mint amit acsarkodással együtt rászánsz.
-HA már szemét voltál mással, akkor miért tetézed? MERT CSAK. MIÉRT NE?
-HA nem szándékos volt, akkor érdemes kárpótlást adni? NEM KÖTELEZŐ, DE szép gesztus.
-HA szándékos volt, akkor érdemes kárpótlást adni? MINEK? MÁR ÚGYIS FELK*RTAD.
-stb.
Szumma
1) Mindenki IS csinálja és SENKI SEM.
2) Az erősebb kutya b*szik.
3) Szükség lenne az íratlan szabályok egységesítésre, DE azzal megszűnne a feketézés lehetősége. (a szabályok nem fognak változni az biztos)
4) Sokan szeretnének változást, DE tenni érte nem szeretnének (én se, mert CSAK megélhetési medálgyűjtő vagyok).
5) Mindenki azt szereti, ha neki van igaza, neki kedveznek és azt csinál, amit akar.
Cicik
Comments
Jó hosszú....a cikk is....
AZ 😃
Közösségi játékban a közösség (is) alakít ki szabályokat. Hagyományok születnek. Bevett gyakorlatok. Igazodás, idomulás, alkalmazkodás, tanulás, szocializálódás. Fenntartva a rugalmasság, a kivételek és az egyén szabadságának meglétét.
Lehet-e medált lopni?
Lehet.
Autót is lehet lopni. Vagy ott is azé, aki épp utoljára feltöri, elviszi? "Azé a nő, aki megműveli."
Vicc.
Aluljáróban órákat árul az ipse. Jön a kolléga, nézegeti az egyiket, majd elrohan vele. Erre az árus:
- Rohadjon meg, hát nem elvitte beszerzési áron?
bocs, de ez meg milyen pelda?
az auto a te tulajdonod, a medal nem
Számomra amint megjelenik a bal felső sarokban, a hero ablakban valakinek az avatarja, onnantól ő tulajdonolja a hero pozíciót, hiszen ő jelenik ott meg. És igen, elvehető tőle onnan bal felülről, "ellopható" ez a pozi (legalábbis másfél - 2 órán belül), ahogy bárkitől ellopható az autója is.
Csak aztán számoljon a következményekkel.
Az eRendőrség (vagy eTolvajkeregetők) nem alszanak ám! 🙂
Mert vannak olyan hülyék, akikkel szemben nem 5-10 goldot fog nyerni, hanem akár ezreket veszteni később. MUHAHA.
A herot meg kell védeni. Ez alap. Mindig légy résen a kör végén.
szerintem ez igy hulyeseg
amig nincs vege a kornek, nincs BH sem, csal legtobbet sebzo, vagy max BH jelolt, vagy ilyesmi
abban a pillanatban leszel BH, amikor zarul a kor (es tied a legnagyobb sebzes)
mint az e-bay-en
licitalsz valamire, 2 napig "tied" a cucc, orulsz hogy ez mar a tied es milyen jo hogy ennyiert megszerezted, majd az utolso pillanatban jon egy magasabb ajanlat es mas viszi a vagyott termeket
egy pillanatra sem volt tied a holmi, hiaba volt 2 napig a te ajanlatod a legmagasabb
aki tobbet ajanl, aze a csillogo holmi
Nem tudom, nem szoktam licitálni ebay-en.
Ott is ki kell fizetni a licitálás "árát" előre, és ha nem sikerül, akkor bukta a befektetett pénz? És korlátos, mennyi cuccra licitálhatsz egy hét alatt?
ez most szalmabab, nem?
az hogy itt olyan rendszer van hogy elore csengeted az arat, az nem valtoztat azon, hogy csak utolso pillanatban talal gazdara a termek
Licitálási rendszereknek is van több fajtája.
1) A legismertebb az, aminél a legnagyobb összeget bemondó nyer és CSAK neki kell kifizetni a licitet. Ezeknél az a cél, hogy a lehető legnagyobb profitot termeljen az eladónak.
2) Van olyan változat is, amikor minden licitált összeget levon a rendszer, DE CSAK a legnagyobbat ajánló kapja meg a terméket/szolgáltatást, viszont ez az ár jóval kisebb mint a piaci ár. A többiek befizetései fedezik a rendszert biztosító cég kiadásait és profitját. A licitálók tisztában vannak azzal, hogy vagy bukják a termék eredeti árának töredékét vagy olcsóbban jutnak hozzá = ezt a rizikót vállalják, mert ugye kockázat nélkül nem lehet nagyot nyerni.
FONTOS! Több változat is létezik, viszont most ez a kettő, ami szükséges a magyarázathoz.
Lefordítva a mi helyzetünkre, aki nem nyeri meg a medált, az fizet az eRepublik üzemeltetési költségeit. 5-10 arany vásárlása olcsóbb, viszont a napi 10-es limit miatt máshonnan kell beszerezni ezt, HA nem akarunk fizetni érte. Tehát vagy másokkal versenyzünk (kapitalizmus) érte és kockáztatjuk az erőforrást vagy fizetünk érte ropogós valódi pénzzel (kapitalizmus más színnel). Lényegében azon megy a vita, hogy csalás/lopás az, ha megküzdünk valamiért, ami mindenki számára elérhető egy szabályrendszer szerint. [ez az eRep szabályrendszere]
A másik oldalt az ETIKA képviseli a normákkal és az íratlan szabályokkal. Ahogy már korábban is írtam ezek rugalmassága adja a kiskapuk lehetőségét, amit a kettős mérce miatt másokra szeretnénk alkalmazni, magunkra nem.
Szumma: lenézhetjük a rendszert, mondhatjuk, hogy jobbak vagyunk, DE álszentség, HA mi is aktív tagjai vagyunk a "medállopásnak".
Két részre kell szedni, ahogy a cikkben is írtam.
1) A játék szerint a nagyobb szám nyer. Te 100-nál megállsz, én rámondok 101-et = nyertem >>> nem lopás
2) Etika - norma és íratlan szabályok (sehol sincsenek leírva, régiek lehet tudják, újak és újabbak meg nem) = nincs pontosan definiálva országon belül se, más országnál meg biztos, hogy máshogy lesz >>> "lopás", akár az is lehet
A példák tényleg nem jók, mert a medál akkor lesz a tulajdonon, HA megszerzed, CSAK utána lehet tőled lopni, addig max. a rendszertől vagy "lopni" 😉
Ha boltban megrakod a bevásárlókocsit és fizetés előtt valaki kiveszi a csirkefarhátat, mert már elfogyott a pultban, az lopás? Nem volt a tiéd, még nem fizetted ki, mégis komoly vita lenne belőle. Egy darab nyomorult 5 goldos csirkefarhátból!
😃
Valami hasonló, igen, annyi különbséggel, hogy a hero pozíciót igenis kifizetted már, hiszen semmivel sem kell többet fizetned már a "pénztárnál", azaz a kör lezárásának pillanatában érte. Ha akkor is a tied, akkor 0 Ft pénztári pluszkifizetéssel lesz a tied.
Tehát inkább az a helyesebb, ha a pénztártól való távozás után veszi ki valaki a bolt utolsó csirkefarhátát, de még magában a bolt területén belül. Az már lopás?
A fuelt, az energiát nem kapod vissza ugye. Az elveszett már.
itt a lenyeg hogy nem volt a tied, se a csirkefarhat, sem a medal
az hogy mar "penzt" adtal ki a medal remenyeben a te kockazatod, hisz nem tudod mennyibe kerul az a medal
a medal ara a kor vegen derul ki, a csirkefarhat meg arsapkas 🙂
Sok mindenben egyezik a véleményünk, de ez a szitu akkor most kivétel.
Szerintem amiért már fizettél, annak tulajdonlásához igenis jogod van, mindegy, hogy ez a pillanat a fizetés után még a boltban van, vagy már éppen hazaértél vele a saját otthonodba. Szerintem ha a fizetés után veszi el tőled a cuccot valaki, de még azt nem vitted haza, az ugyanúgy lopás, mintha az otthonodban venné el tőled.
De egy másik példa, hogy rendelsz egy webáruháztól, kifizeted online a terméket, és ezután a webáruház azt mondja, hogy bocs, de volt aki többet kínált érte, és inkább neki adta oda az árut (a te pénzedet meg eltette), mert később kiderült számára, hogy az a termék nagyobb árért is eladható, tehát valójában nem fizetted meg a teljes árát. De ez nem lopás a webáruház részéről, hiszen te még nem kaptad meg a terméket, soha nem is volt a birtokodban, csupán fizettél érte, és ez a "te kockázatod" volt, más többet adott érte.
a webaruhazban van ASZF, meg vonatkozik rajuk ilyen-olyan szabalyzas, meg ki tudja mi ami kimondja, hogy ha kifizetted akkor a tied, ahogy a boltban is
es itt is vannak szabalyok, amik viszont azt mondjak ki, hogy a kor vegeig legtobbet fizeto lesz a tulajdonos
ezt tudod amikor elkezded a jatekot (de legkesobb az elso medalcsatadnal megtanulod 🙂 ), tudod mit vallalsz amikor penzt adsz ki aabban a remenyben, hogy _talan_ tied lesz a holmi
Igen, pont erről szól a vita, hogy a közösségnek muszáj, hogy legyen egy minden esetre kiterjedő "ÁSZF-je", ahol szabályozni kell mindent is, papíron leírva, paragrafusokba szedve, hogy miként élj, hogy a közösség számára hasznos, jó ember legyél, vagy megy ez esetleg ezek nélkül is, csupán saját megítélésből.
megfeneklettunk 🙂
szerintem a szabalyok adottak, te pedig ujakat szeretnel (vagy valami szabalykent mukodo kozmegegyezest)
Szerintem is megfeneklettünk.
Én "ÁSZF" nélkül is úgy ütök, hogy csak olyat teszek (normális emberrel szemben), amit ha velem szemben tesznek se okoz problémát számomra.
Ha meg kapok "szívességet", igyekszem törleszteni. Mindegy milyen előjelű. 🙂
Megint kicsit sántít a példa, mert lényegében nem egyszer történt már olyan, hogy egymás kosarából kivettünk valamit komolyabb következmény nélkül. Nem etikus, nem szép dolog, kitolunk a másikkal, viszont a bolt lesz*rja, hogy ki veszi meg, CSAK fizessék ki.
Ha megeszünk egy kiflit/banánt/csokit az üzleten belül és nem húzzuk le fizetésnél, akkor az lopás, mert kárt okoztunk és senki sem fizette meg a cégnek, így ez tényleg lopás.
ÁSZF egy írott szabályrendszer, amivel az eRep rendelkezik (legtöbb sebzés = medál). A normákat és az íratlan szabályokat (etikus szempontok alapján) nem szokás leírni. Viszont valahogy mégis meg kellene tenni, DE akkor már nem lesz sem íratlan, sem norma, hanem az ÁSZF része.
Ha mindent feszesen szabályozunk, akkor hagyunk bármilyen egyéni döntést kivirágozni?
Hol van a határ a kapitalizmus elvei és az etikus gondolkodás között?
Ha másnak szabad, akkor nekem is? Ha más beszólhat, akkor én is? VAGY NEM?
Egyéni vagy közösségi a játék? ...
Jelen hasonlatban a bolt elégedetten nyugtázza, hogy valaki kiveszi a kosaramból az utolsó csirke farhát csomagocskát, kifizeti az árát és még 10 forintot, nekem viszont nem adja vissza az árát, mert, ugyan, mégis miért tenné, kasszától való távozás után reklamációnak helye nincs. Ebben a modellben a bolt (plato), kiröhög engem mint ügyfelet.
A BH végülis nem lopás, hanem túllicitálás. Éppen csak a vesztesnek is ki kell fizetnie a licitet.
A vesztestől a hasznot veszi el valaki. Az a haszon - KVÁZI - már az övé volt.
Az akaratomon kívül kvázi-valamimet elvenni - ez lopás?
Szigorúan véve a BH egy verseny.
Az egymástól elveszegetéssel, a nagyobb sebzésekkel ellopjuk a sikert, a játékélményt, a szándékot, hogy erre a sz*rra beloginoljak holnap is.
Tessék elkeseríteni a románt, szerbet, macit, bolgárt, ukránt, amerikait, meg a többit.
Jobb érzés magyar játékélményét rontani?
Egyébként, csak a téma miatt, nem nektek címezve.
Vicces látni olyanoktól ezt az "azé a BH, aki többet üt" szólamot, akik tele szájjal puccsistáznak évek óta. Nofene. Akkor mégis a játék természetes része elb*szni másik magyar játékát? Csak akkor csúnya dolog, ha nem "mi" csináljuk? 🙂
De. Puccsal kihasználni az erőfölényt pont ugyanolyan, mint azért a nyomorult x goldért kihasználni az erőfölényt. Nem szép dolog, habár az igaz, hogy a játék engedi. Mennyi mindent enged a játék, ami "csak akkor" elfogadható, amikor nem velünk teszik. 🙂
"Vacakacc
Valami hasonló, igen, annyi különbséggel, hogy a hero pozíciót igenis kifizetted már, hiszen semmivel sem kell többet fizetned már a "pénztárnál", azaz a kör lezárásának pillanatában érte. Ha akkor is a tied, akkor 0 Ft pénztári pluszkifizetéssel lesz a tied.
Tehát inkább az a helyesebb, ha a pénztártól való távozás után veszi ki valaki a bolt utolsó csirkefarhátát, de még magában a bolt területén belül. Az már lopás?
A fuelt, az energiát nem kapod vissza ugye. Az elveszett már."
+1
Rohadtul dettó szó szerint ugyanezt akartam írni.
Taleum
Gentlemanoknál nincs biznic közben ár/kondíció változás.
Itt van.
Éppen ezért nem kell szépíteni, a konkurenciát nem kell ilyen szabályokhoz kötni.
SAJNOS.
Pedig lehetne. Magyarok legalább eljuthatnának oda, hogy nem b*sznak ki a másik magyarral, csak, mert megtehetik, vagy küldetéstudatosak.
Hasonló helyzet, mint amikor felveszed a fizetésedet, közben hiperinfláció van, amit a bolt le is követ, tehát, mire a mirelitektől a kasszához érsz, a zsebedben lévő fizetésed változatlan, az ár viszont 20-szoros.
Egészen a kasszáig tudtad, mennyibe kerül a termék? Igen.
A kasszánál annyiba került? Nem. 🙂
Ez a példa tetszik, csak itt a helyzet az, hogy tele van még a bolt farhátakkal, de valaki mégis a te kocsidból veszi ki. Több idő lenne, ha elmenne érte, helyette a tiédet veszi ki, mert te éppen nem figyelsz. A bolt szempontjából nem lopás, nem nézi az őr, hogy honnan vetted el a farhátat, csak veled van kicseszve értelmetlenül, te "mehetsz vissza" másikért.
huszonot o7
Hamarosan atléped a300 szintet onnastól már könnyebben fogsz medalozni!!
De vannak időszakok amikor szinte gyerek jaték és nincsen konkurencia, kicsit gondolkodj sok ember fejével és máris megvannak a szokások az RL életben ide is kihatnak. !!
Sok sikert csak ne add fel sohasem , jó Játékot mindenkinek 🙂. 😉. !!!!
Érdekes lesz a 300-as szint, amit lehet el sem fogok érni. Kicsit tele lett a t*k*m a játékkal, mert kezd addiktív lenni 😃 Részben mazochista is vagyok, ezért is maradok.
Kitapasztaltam már, hogy mikor és hogyan lehet medálra vadászni - főleg éjszaka és pár nagy bomba se hátrány. Időszakosan meg szoktam szedni magam.
Fel nem fogom adni, DE kis szüneteltetés előfordulhat.
Köszönöm és én is kívánok mindenkinek élvezetes játékot.
25
hu, nem semmi szöveg fal amit írtál, igyál egy sört inkább 😄
picit bele olvastam. Sok sikert a medálokhoz
Csini a lány 🙂
Megtörtént 😃
Nem vagyok annyira rápörögve, de azért jól esik egy-két medál.
Jó kis MILF 😉
Az "azé a medál, aki többet üt" elv csak éles harcban állja meg a helyét. Egy tréning háborúban sem az egyénnek, sem az államnak nem érdeke, hogy verseny alakuljon ki, és a polgárai kivéreztessék egymást. Az a tw, ahol túl akarod ütni egy polgártársad, meg sem született volna, ha mindenki így gondolkodna róla. A tw egy állam által szervezett pénzosztás, ahol kultúráltan ki is várhatod a sorodat, meg félre is lökhetsz valakit, hogy előbb odajuss. Csak ez azon túl, hogy paraszt, még butaság is, hiszen van belőle bőven. Ráadásul a feleslegesen elütött wellness miatt meg van károsítva a leütött polgártárs, közvetve az egész országnak csökken a globális erőforrása akkor, amikor egy olyan rendes, kitárazós hero harc alakul ki.
-Az "azé a medál, aki többet üt" elv csak éles harcban állja meg a helyét. >>> ez nem elv, így működik az eRep, ahol nincs megkülönböztetve éles vagy nem éles csata, mert CSAK CSATA van (ezért választottam szét a cikkben is = EZ SZABÁLY)
-Amit írsz teljesen jogos, HA a normák és józan paraszti ész szerint gondolkodsz (íratlan szabályok - ez a másik bontás a cikkben). Nincs értelme más leütni, DE ... az élet minden területéről lehet példát hozni, amikor valaki nem jár el etikusan pl. gólvonalon beleérsz abba a labdába, ami már magától is begurult volna, CSAK azért, hogy te legyél a gólszerző; megveszel 120 guriga WC papírt és nem hagysz a többieknek stb.
-TW esetén nem CSAK a medál probléma jelentkezik, mert az viszi a pénzt, aki pont jókor van ott (én sokszor belefutok abba, hogy ütnék egy kis pénzért, DE már nagyobb a 😵
-én sem pártolom a "lopást", DE pontosan azt se tudom milyen lopni 😃 kis hal vagyok, ezért okoskodok CSAK = viszont egy biztos, hogy lesz véleményem, mindig IS
-a kettős mérce fogalma b*szta ki nálam a biztosítékot 😃 HA te csinálod, akkor verseny, HA ő csinálja, akkor csaló/lopós g*ci 😃
Végtelenségig lehet a témát boncolgatni.
A fő problémának azt látom, hogy
1) egy-egy pontra rácuppan valaki
2) kifejti a véleményét
3) valaki egyetért, valaki nem és így elmegy több szálon a beszélgetés
4) mindenki kihozza a saját igazát, "érvekkel" alátámasztva
5) mindenki boldog lesz valamelyik részigazsággal
6) eltűnik a vita/beszélgetés
7) minden marad a régiben
😎 időszakosan vissza-vissza tér a téma és újra kezdődik minden az egyes ponttal
Iratkozzatok fel, kell az 1.000-es média mogul szint 😉
- "nincs megkülönböztetve éles vagy nem éles csata, CSAK CSATA van". Technikailag persze igazad van, de gyakorlatilag nem értek egyet 🙂 A hero medálok adják a megszerezhető goldok nagy részét, amiket össznépileg be kell gyűjtsünk, a legkevesebb wellness ráfordítással a lehető legtöbbet. Tehát pont ellentétesen működnek, mint az éles csaták, amiktől meg kell tudnunk különböztetni. Szerencsére minden fórumon, napjában többször olvasható erről info, uh úgy gondolom, a nagy többség képben van.
- már rég feliratkoztam az újságodra 🙂
Kettőnk véleménye lehet különböző.
Én a szabályok alatt CSAK az eRep játékmechanikáját értem és nem vonom bele az etika fogalmát. TE inkább etikusság szempontjából vizsgálod, ami természetesen szintén egy jó megközelítés.
A legnagyobb baj az, hogy nincs annyi csata, hogy mindenkinek jusson elegendő, ezért lenne ildomos figyelni legalább a honfitársakra. Ne egymás erőforrását csökkentsünk - viszont ez UTÓPIA.
Mindenki hozta régebről vagy generálta/kitalálta a problémáit, ami miatt jogosultnak érzi magát arra, hogy övé legyen a medál és bárkit is leüssön. Nekem szerencsém van, mert ritkán vagyok olyan helyzetbe, hogy bárkit is le kellene ütnöm, DE ha mégis, akkor hajnalban valamelyik másik nemzet állampolgárát pécézem ki.
Észrevétel: aranyat valódi pénzből is lehet venni 😉