Kongresszusi közlöny 2020 február 4. [Újra kiadott]
eMagyar Kongresszus
Előszó: Első verzióban a saját újságomban adtam ki, közben azonban megkaptam a belepési adatokat, ezt köszönöm ismételten. A cikket szerettem volna itt is kiadni, mégis csak így hivatalos. Nem írtam hozzá dolgokat, csak a már elavultakat kiszedtem. Jövő héten jön a következő, itt is jöhetnek az új észrevételek. - k.balint -
Köszöntök minden epolgárt.
Eltelt az első 10 napja a februári kongresszusi ciklusnak, 40 képviselő kapott helyet a parlamentben. Megvolt az ezt követő házelnök, illetve alelnök választás, amin a képviselők 62,5%-a részt vett, és amely során én lettem a házelnöknek megválasztva, az elmúlt hónapokat vezető szemi pedig alelnöknek.
Ami az elmúlt hónapok után szép lassan megfogalmazódott bennem, hogy kell egy egységes házszabály, amit a házelnök következetesen betart. Az elmúlt napokban a képviselők több javaslatot is írtak, ami szerintük hiányzott a tervezetből, így mondhatom azt, hogy közös munkánk eredménye a beérkezett szavazatok 100%-os támogatottságával elfogadott házszabály .
Ezt minden epolgár számára elérhetővé tesszük: https://docs.google.com/document/d/1MCNTmYYGgBgeVG4CK2Xc3PdXF33IwkmYK69Cd_qAKco/edit
Ahogy észrevettem már az elmúlt napokban, úgy tűnik, hogy elindulhat a kongresszus és a bentlévő közösség egy sokkal jobb, és előrehaladóbb irányba, aminek végeredményeképp legalább a kongából eltűnhetnek a nem odavaló dolgok. De ezt majd az idő megcáfolja vagy beigazolja. Rendszerességéről szólva, nagyjából heti 1 elég szerintem, azalatt mindent összelehet foglalni, és még szerintem az az a szint, ami a játékosok számára sem zavaró mennyiség.
Ennyi az első közlöny tartalmi része, köszönöm mindenkinek, aki látta az értelmet a házszabály megújításában, és örülök, ha végül egy mindenki számára elfogadott, remélhetőleg hosszú életű szabályzat készült. Ez innentől kezdve minden közlöny végén be lesz linkelve, hogy bárki bármikor megnézhesse a legfrissebb változatot.
k.balint
Kongresszus házelnök
Az eParlament házszabályzata: https://docs.google.com/document/d/1MCNTmYYGgBgeVG4CK2Xc3PdXF33IwkmYK69Cd_qAKco/edit
2020. február 4.
Comments
Szpem ez...
https://olkt.hu/wp-content/uploads/2018/03/K%C3%A9pkiv%C3%A1g%C3%A1s-12.png
v2
Semmitérő gittegylet egy rakás puccsistával, akik élén egy "újrakezdő" fékecske, no meg egy asterialapító, román MPP-vel házaló román szemét van..
[removed]