Az elnyomás árnyékában I.
A Diplomata
Az én történetem 2 évvel a kommunizmus bukása után kezdődik...
Egy 10 ezer lakossal rendelkező, teljesen magyar emberek lakta városban születtem felvidéken. A városháza tetején még egy hatalmas, vasból készült vörös csillag díszelgett és a főtéren még megvoltam a lerombolt Lenin szobor maradványai is. Ebben az időben mindenki, aki itt lakott, itt született, szlovák állampolgárságot kapott - így én is.
Már egész fiatalon megéreztem, hogy itt mi vagyunk a kisebbség. Szlovák nyelvű óvodába kerültem magyar gyerek létemre, mivel más nem volt. Az óvónők Közép-Szlovákiából, Rimaszombat környékéről származtak. Egyáltalán nem tudtak magyarul, így nekik is nehéz dolguk volt. Így tanultam meg még egy nyelvet szinte anyanyelvi szinten. Ekkor a felvidék 85%-a, Szlovákiának pedig 46%-a magyar volt.
Megjegyzés: Ez csak egy próba. Ha tetszik az olvasóimnak folytatom, ha nem, akkor mással próbálkozok.
Comments
Kevés értő fülre találsz itt.
.
Akik a játékban tényezők (erő + kapcsolati tőke + fékfarmok), azoknak ez semmit jelent.
Konkrétan leszarják Kárpátalja elvesztését és 3-4 éve semmit nem tesznek az erdélyi régiók visszaszerzésért.
Gyűjtőnevük alja-elit, kardosok, stb, de még a te pártodban is vannak ilyenek.
.
Mire vársz? Miért vagy még itt?
Ilyen cikkek miatt több lenézést és megvetést kapsz majd, mint elismerést.
És jó eséllyel törlik is.
Hát elszomorító. Mikor kezdtem, még másnak tűnt a játék...
Én is ritkán járok fel, de most ez az fsb komment szinte arra ment ki, hogy hagyd abba. Én sose tapasztaltam az általa felsoroltakat. Nyugodt lehetsz sok olyan játékos van akit érdekel ez a dolog. Nem értem fsbnek ezt a kirohanását.
Ha 1 ember fogja olvasni a cikkjeimet, akkor írom!
fsb el fogja, és mindig megírja majd, hogy menj már innen 😃
B*zmeg Te F*szkalap!
Én két kormány tagja voltam, mindkét kormány a jetik ellen viselt háborút! Amikor kormánytag voltál, mikor ütöttetek oda bármelyiknek is? Le lehet szállni lassan az alja elitről, meg a Kardosokról, aztán meg kellene nyomni azt a fos gombot a pofázás helyett!
Amikor GM voltam, akkor kardosok által elvesztett régiókat szereztük vissza. Úgy hogy a kardos kormánytól üres kasszát kaptunk.
.
Erről ennyit.
Rossz kifogás! Milyen régiókat? A kamu osztrák területeket? Románok ellen mikor nyomtok gombot?
várom a folytatást
25
25
Így tovább!
Tetszik. De ne lepődj meg, ha lesznek vernyákolók. Sőt töröltetni is fogják a cikket alighanem, merthogy "nem kapcsolódik témájában a játékhoz". És azt ilyen témáknál nagyon komolyan veszik.
az erephez nem köthető, de saját szerzeményeket nem biztos, hogy törlik
lásd montaigne cikkei
[removed]
Hajrá !
Nehogy feladd !!
Én biztos elolvasom – érdekesen indul; roppant kiváncsi vagyok miképp élted med az elnyomatást.
Igyekezz arra figyelni, hogy vannak jópáran, akiknek felüdülés lesz a mechanikus kattingatás közben színvonalas és tanulságos történeteket olvasni. A nyafogányok meg lenyelhetik a füleiket...
Várom a folytatást !!!
+1
Csak így tovább végig a sárgaköves úton, DE ha tudod tegyél bele erephez kapcsolódó, erepehez kapcsolható dolgot is.
gané románok
Még írjál!
Nem fogják törölni, mert akkor valakinek szólni fog a pofája!
Én is várom a folytatást.
Kitartás, magyar testvér!
Hajrá!
Gyerünk, folytasd. FSB-vel ne foglalkozz, ő csak egy jól képzett troll.
Jo.
25 és jöhet a folytatás.
25
Várjuk a folytatást.
na, eltelt egy nap - a cikket nem törölték. vagy egy rakás vote, megvan a 25 is.
szerintem jöhet majd a következő.
Jó lesz ez.
A végére meg írd oda hogy "Üss a Hadügyi közlöny szerint", és akkor kapcsolódik valamilyen szinten a játékhoz.
grat, így tovább, f@$zb1000-re meg ne hallgass, kicsit megkeseredett már...
Engem érdekel...nagyon is.
Várom a folytatást.
Kitartás, magyar testvér!
Kitartást és ne add fel!
Ha másban nem, az újságírásban itt megtalálhatod magad! De csak akkor csináld, ha tényleg élvezed! 😉
Az endorse beszél, fsb csak ugat.
Folytassad!
A tudod kid ugatott, mikor rühes sertésekkel hágatták
rühes.. nice touch 🙂
gyógyítható. a lepra nem. Az már csak csontlisztbe megy.
Most már vonyítozol is. 😃
Ez valami tájszó?
.
Olvasd el mit írtam az első hsz-ben ismét.
Hátha megérted.
Nem ugatás volt az, hanem egy szomorú vélemény az itteni játékos állományról.
Szomorkás az írásod, de sajnos a szomorú valóságot mutatja be. Jó volna egy blogot nyitnod kis pátriádban, s kitárni magyar kezed a honfitársaidhoz.
nagyon jó vagy.