2010.január.11. - Kongresszusi Ülés

Day 783, 13:46 Published in Hungary Belgium by Alexandross


Tisztelt Polgárok, a kongresszusi ülés legfontosabb eseményei következnek :


Első napirendi pont : Több ember kezdeményézéseről van szó, én csak kongresszusi képviselőként összefoglalom a projekt eddigi állását, egyben a beszélgetések alapján kongresszusi vitára bocsájtom a témát. Tehát kérek mindenkit, hogy építő jellegű javaslatokkal álljon elő, fejtse ki véleményét róla, hogy szerinte, hogy lenne ez jó.

Az ország több informatikai szakértője (WalakyMas, Sanya1😎 állásfoglalása alapján a szoftver kivitelezhető teljes mértékben (sőt előzetes verzió már készült is). A vitát tehát arról kell lefolytatni, hogy pontosan, hogy is kerüljön megvalósításra.

Az alap elképzelés az, hogy minden felhasználó aki telepít egy grease monkey scriptet a böngészője alá, amikor a Market Place-t használja láthat egy kis jelzést minden termék mellett. A jelzés alapján megállapítható szemre rögtön, ha egy termék magyar termék, így lehetővé válik, hogy ne a nálunk megtelepedett külföldi, pláne ellenséges országok által alapított cégek termékét vásároljuk, ezzel erősítve a magyar gazdaság működését, a pénzkiáramlást pedig gátoljuk.

Többszöri átbeszélés alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a legcélszerűbb lenne, ha nem cégeket, hanem ORG-okat lehet felvetetni, akkreditáltatni egy adatbázisba. Az akkreditációt néhány ember végezhetné, előre lefektetett elvek alapján. Az orghoz tartozó cégek a későbbiekben mindig magyar cégek lennének. Ez azért jobb megoldás, mint magukat a cégeket regisztrálni, mert a cégeket adhatják vehetik, sokkal nehézkesebb lenne követni. Ha egy org-ról megállapítjuk, hogy magyar a tulajdonosa, akkor a hozzá tartozó cégek alapvetően magyar cégek. Tehát alaphelyzetben egy org-ot akkreditáltatni lehet magyarnak, ha minden benne működő cég megfelel bizonyos szabott feltételeknek.

Amire nincs konkrét elképzelés még, hogy mik legyenek ezek a feltételek. Pl.:

- X %-ban magyar alkalmazottak kell, hogy dolgozzanak benne
- eMagyar állampolgár legyen az org tulajdonosa (ezt, hogy bizonyíthatja, hogy tényleg az övé az org?)
- késztermék cég esetén csak magyar nyersanyagot használhat a termék előállításához, kivétel nálunk el nem érhető nyersanyag, vagy ezek se legyenek kivételek, hisz külföldön is működhet akkreditált magyar facég pl. és akkor tőle kell vegyen, de ez nem ellenőrízhető teljes biztonsággal, a donate-eket azonban checkolhatja automatikus program, hogy ha donate-el kap nyersanyagot külföldi nem akkreditált cégtől az kizárhatja ebből a körből, azonban a piaci vásárlást nem lehet ellenőrizni


A másik dolog amiben nincs egyetértés egyelőre: több fajta címke is legyen, vagy csak egy. Montaigne és Pvd javaslata például, hogy legyen "magyar termék" és "kiváló magyar termék". Az utóbbinál bizonyított, hogy 100%-ban magyar, tehát csak magyar nyersanyag (csak magyar munkás).

Természetesen fekete lista is lehetne, a bizonyítottan külföldi cégek akiktől nem kívánatos, hogy a hazaiak vásároljanak egy negatív bélyeget kapnának a listán, így könnyeben elkerülhető lenne a tőlük történő vásárlás.

További lényeges információ, hogy a tervezett Grease Monkey fejlesztéseket összelehet fogni egy programcsomagba, tehát a jövőben a Napi parancs és ez a script egyben kerülhetne telepítésre, hogy ne kelljen 100 külön programot felraknia mindenkinek, így szélesebb körhet eljuthat. A távolabbi jövőben további fejlesztéseket követően ez amolyan eMagyar script csomag lehet, egyéb hasznos kiegészítőkkel.

A kongresszusi vita során lezajló beszélgetés alapján reméljük egy kiforrottabb koncepciót sikerül kidolgozni aminek a mentén már elkezdődhet a munka. Azért került a került a kongresszus elé a téma továbbá, hogy amennyiben megvalósul végül, jobb lenne ha teljes állami támogatást is kapna a projekt (közlönyökben szerepeltetés elsősorban), ne csak egy magánkezdeményezés legyen ami esetleg nehezebben kap teret széles körben.

Benyújtotta : Kampec[KARD]


Második napirendi pont : Ajánljuk a képviselőknek, hogy amíg a kongresszus pénznyomtatásról szavaz (24 órás periódus), új adományozási (Donate) javaslatot csak az elnök kérésére indítsunk.

Indoklás: a napi adóbevétel kiutalása a kongresszus org számára működő és alapvetően helyes gyakorlat. Míg napi bevételeink kb. 20000 HUF nagyságrendűek, a nyomtatás értéke ezt lényegesen meghaladhatja - elképzelhető olyan eset, hogy a kisebb pénzre tudnánk várni, a nagyobb viszont azonnal kellene, vagy pedig egy régió-swapot vagy taktikai visszavonulást el kell halasztani a várhatóan nagyobb veszteség miatt.

Benyújtotta : Nalaja[KARD]


Harmadik napirendi pont : Az eMagyar Kongresszus kérje fel a kormányt, hogy kezdje el a békekötési tárgyalásokat Szlovákiával.


Benyújtotta : lgabor72[KARD]


Negyedik napirendi pont :Az eMagyar Kongresszus kérje fel a kormányt, hogy tárja elé (ha titkos, akkor a kongresszus elnöke és alelnökei elé) az okokat, ami miatt szövetségkötési szavazásra NEM javaslatot adott be a kormány (ami el is döntötte a szavazást).


Benyújtotta : lgabor72[KARD]


Egyenlőre ennyi , Kedves Olvasóim

Alexandross,
GépSzabadság



http://nemben.extra.hu/counter/counter.php" />