[Top100]Harmincöt

Day 1,681, 04:06 Published in Hungary Hungary by 655321

Tekintettel arra, hogy ismét beindult a masszív adatszolgáltatás, és néhány hete már rendkívül részletes adatok érhetők el aVie honlapján, a top 100 mellékletünk utolsó kiadását olvashatja a hűséges olvasó. A záró számban az elmúlt kb. 4 hónap (1558. és 1680. nap közötti időszak) izgalmasabb fejleményeit igyekszem bemutatni, ismét kiemelve, hogy a lista nem tökéletes, mert olyan bábuk is bekerülhettek, melyeket ma már nem magyar kéz irányít, ill. biztosan tudható, hogy egyes magyarok által irányított bábuk hiányoznak, így pl. Ruhal is. Szokás szerint, a top 100 a 100 legmagasabb erővel rendelkező, általam magyarnak vélelmezett bábut tartalmazza.

Igazán nagy változások a ranglistán nem voltak, ami talán érhető, ha azt vesszük, hogy a lista elején a hardcore erepesek tanyáznak. Összesen tizenketten csúsztak ki az első százból az elmúlt négy hónap során. Közülük ketten már halottak (Ymdar és Griffmadar), ketten pedig ügyetlenül fékeltek (Rige101 és Jasku). Az első tízben még kisebb a változás, innen Shaok és LV-426 szorult ki.

A teljes top 100 erősorrendjének változása a képre kattintva érhető el (erősorrend fül).

Valamivel jelentősebb változás volt a magyar állampolgársággal rendelkezők számában. Számuk 48-ról 65-re emelkedett, de ez nyilvánvalóan a hazafi medál bevezetésének köszönhető. Ha már a hazafi medálnál tartunk, a magyar állampolgársággal rendelkezők, Decsi Danit leszámítva, mind hatalmas hazafinak bizonyultak.

A képre kattintva mind a 65 magyar állampolgárságú top 100-as hazafi-sebzése elérhető (TP D1680 fül).

Ennél talán érdekesebb lehet, hogy ki milyen arányban harcol hazai csatákban. Ha összehasonlítjuk az 1628. és 1680. nap közötti 7 hét sebzéseinek alakulását, egészen hatalmas arányokat kaphatunk. A dologhoz hozzátartozik, hogy ha tehetem, igyekszem hazai csatában harcolni, mert büszke vagyok a hazafiságomra, meg azok a plusz aranyak sem ártanak, amiket így be lehet gyűjteni. A lényeg, hogy szinte mindig ellenőrzöm a hazai csatákat, és ha kb. 30-40 percen belül indul új mini, azt megvárom, és abban ütök. Ehhez képest az 50 százalékommal, amit én nagyon magasnak gondoltam, mindössze 46. vagyok a 65-ből!

A teljes lista eléréshez kattints a képre (TP% fül)!

Vajon ki mennyit harcolt az elmúlt négy hónapban? Sokat. A legtöbbet természetesen Attila14, aki 4,6 milliót átlagolt naponta, de még a második legrosszabb (a lista 99. helyére elegendő) teljesítményt felmutató Morden is 1 millió fölött van.

A képre kattintva a teljes sebzésranglista elérhető (sebzés fül).

Megpróbáltam azt is számszerűsíteni, hogy naponta átlagosan ki hányszor harcolt. Napi szinten az étellel pótolható wellness-veszteség 2400, amiből mindenképpen lejön 50 a négy edzésre és a minimum egy munkára. Vagyis ha valaki maximálisan kihasználja a lehetőségeket, naponta 235-ször kattinthat a Fight gombra tankolás nélkül. Számomra elég megdöbbentő, hogy tizenheten is vannak, akik ennél magasabb napi átlagot hoznak. Sőt, heten vannak olyanok, akik még a napi megszerezhető egy energiaszelet felhasználása után is átlagosan tankolónak minősülnek.
Honnan tudom, hogy ki hányszor harcolt naponta? Sehonnan. A táblázatban látható értékek becslés eredményei. Megnéztem, hogy mekkora sebzésre volt képes valaki az 1558. napon, majd az 1680. napon, a kettőt átlagoltam, és ezzel osztottam az időszak alatt bevitt összsebzést. A küldetések, ill. a nem egyenletesen bevitt sebzés miatt az eredmény nyilván torzított.

Ha a teljes lista érdekel, kattints a képre (napiharc fül)!

Jöjjön egy kis béhá statisztika! Na, szerinted ki gyűjtötte a legtöbb béhát az elmúlt négy hónapban? Nem, nem Fekete sereges, és nem is Elites. Még csak nem is Imre Norbert, az abszolút csúcstartó a béhák számát tekintve. A legjobb Three-headed monkey lett, aki napi átlagban 1,9 béhát szerez.

A top 100 aljabéházóinak listája a képre kattintva érhető el (BH változás fül).

Utolsó táblázatomban azt néztem meg, hogy átlagosan kinek mennyi sebzése esik egy béhá medálra. A legjobbak nagyjából 1,5 millió sebzésenként szereznek egy béhát, míg az olyan amatőrök, mint pl. Attila14, képesek 20 millió fölött sebezni, míg végre leesik nekik egy medál.

A teljes lista a képre kattintva nyílik meg (sebzés-BH fül).

Talán érdekes az is, hogy míg négy hónapja mindössze három háború istenük volt a magyaroknak, jelenleg csak huszonhatan vannak a top 100-ban, akik még nem érték el ezt a rangot.

Ja, és hogy miért harmincöt a cikk címe? A top 100 tagjai közül ennyinek található a bemutatkozásában béhára való utalás, megjegyzés, azzal kapcsolatos fenyegetőzés.