Join the new world

Batthyány végső elhatározása a reformellenzék Kossuth által továbbfejlesztett politikai áramlatához való csatlakozásról feltehetően Széchenyi 1842 novemberében elhangzott akadémiai beszéde hatására alakult ki, melyben az ellenzéket vádolta a nemzetiségi mozgalmak felerősödéséért. Ekkor politikai értelemben végleg szakított Széchenyivel, egyszersmind aktivizálódott a közéletben. 1843 januárjában magához hívta az ellenzéki főrendeket, és Széchenyi akadémiai beszédéről tanácskozott velük. A későbbiekben az ellenzéki politikusok (már nem csak a mágnások) rendszeresen kikérték tanácsát, Kossuth Lajos például megmutatta neki a közelgő országgyűlésen elérendő döntő reform, a háziadó közteherviselési alapra helyezése ügyében írt vezércikkét. Batthyány hozzálátott a főrendi ellenzéki pártklub, a kis-kaszinó újjászervezéséhez.

Mindemellett rendkívül aktívan dolgozott az Iparegyesület érdekében, melynek 1842 júniusa óta elnöke volt (egymaga kilencven új részvényest, túlnyomó többségükben arisztokratákat bírt rá a csatlakozásra). Ezen kívül is rendkívül aktívan kivette a részét a társadalmi egyesületek és részvénytársaságok működtetéséből – számos egyletnek volt elnöke, illetve vezetőségi tagja. Példaként megemlíthető a Jégverés ellen Kölcsönösen Biztosító Magyar Egyesület, a Magyar Kereskedelmi Társaság, a Pesti Cukorfinomító Gyár-egyesület vagy a Gyáralapító Társaság. Az egyesületi mozgalomban való részvétel hozzájárult ahhoz, hogy mind szorosabb politikai együttműködést alakított ki Kossuthtal.

Amikor 1843 júniusában sor került az országgyűlés megnyitására, Batthyány újra a főrendi ellenzék vezetőjeként lépett fel, és annak ellenére lépett elő Teleki László és Eötvös József mellett a mágnásellenzék egyik vezérszónokává, hogy még mindig nem beszélt elég jól magyarul. Másfél év alatt több mint kétszáz alkalommal szólalt fel, csaknem minden főrendi ülésen jelen volt, emellett nagy aktivitást fejtett ki az üléstermen kívül is. Ide sorolhatjuk kis-kaszinóbeli tevékenységét, illetve az alsótáblai követekkel folytatott állandó tanácskozásokat. Nem sokkal az ülésszak kezdete után tiltakozott az ülésterem olyan átrendezése ellen, amely szűkebb teret biztosított volna a hallgatóságnak, majd önhatalmúlag felnyittatta a nézőket a tanácskozóktól elválasztó korlátokat. Igyekezett „pártvezéri” szerepét legalább félhivatalosan elfogadtatni a nádorral – erre már az előző országgyűlésen is törekedett –, ennek érdekében rendszeresen tett nyilatkozatokat „pártja” nevében. Az ülésekről tudósító újság indítása és ezen keresztül általában a szabad sajtó mellett érvelt. A büntetőtörvénykönyv büntetésvégrehajtással foglalkozó részével kapcsolatban is felszólalt. A kereskedelem terén ideiglenes megoldásként a jelenlegi vámok rögzítését, távlatilag vámszerződés kötését szorgalmazta a két birodalomfél között. Határozottan fellépet a fiumei vasútterv mellett.

Számtalan alkalommal, és a legkülönbözőbb témák kapcsán, rendkívül élesen támadta a kormányzatot. A vallásügy terén a kormány álláspontját a spanyolok németalföldi gyakorlatához hasonlította, és kijelentette, hogy a jelenlegi vezetéstől nem reméli a kérdés megoldását. „Nem szeretek kérni attól, ki adni sem nem tud, sem nem akar.” A városok belső életének megreformálása ügyében is felszólalt. Végcélnak azt tekintette, hogy azok a megyékkel „aránylagos” politikai jogokban részesüljenek, ne legyenek „a kormánynak szolgái s a hatalomnak vak eszközei s az önkénynek csupa automatjai”. Az ellenzék javaslatait e téren nem fogadták el, ezért ő is ellenezte a városok országgyűlési szavazatainak bővítését. Napirendre nem került, de folyamatosan hangoztatta a miniszteri felelősség bevezetésének fontosságát. „Ha egyáltaljában szellemileg akarunk haladni, nem fogjuk nélkülözhetni előbb-utóbb egy pozitív ellenőrködés és felelősségnek felállítását.”

Az országgyűlés utolsó napján hosszabb beszédben szögezte le jövendő politikája hitvallását: „mi engem illet: bennem a kormány iránti bizodalom soha nem élt: tehát meg sem szűnhetett, és soha nem kételkedtem azon, hogy az ausztriai systema hálátlan, hogy Kaunitznak eszméje és elvei mindig uralkodnak fejedelmünk körül […] barometrumom azon viselete a kormánynak, amelyet az ausztriai örökös tartományok irányában követ. Míg ott a dolgoknak mostani rendszere fenn fog állni, addig meg lehetünk győzödve – mikint a dolognak természetes fekvése szerint lehetetlenségnek látszik, hogy a kormány bona fide előmozdíthassa nemzetünknek constitutionális fejlődését.” Batthyány volt az első, aki ilyenformán az egész birodalom bírálatára igényt tartott, és alig burkoltan az alkotmányosság bevezetését szorgalmazta az örökös tartományokban is. Az alapvető különbséget Széchenyi politikájához képest az jelentette, hogy érdekütközés esetén nem igazodni kívánt a birodalomhoz, hanem átalakítani azt.



Az országgyűlés bezárása után Batthyány visszatért az egyesületi életbe, egyebek mellett tevékeny részese volt a Védegylet megalakításának. Emellett azonban a szigorúan vett politikai küzdőtéren is rendkívüli aktivitást mutatott. 1845 márciusában például részt vett a kormány Horvátországban követett alkotmányellenes eljárása ellen tiltakozó Pest megyei gyűlésen, majd a feliratot Bécsbe szállító küldöttségben. Az 1845-ös esztendőtől kezdve az elsődleges cél az ellenzék egységének megteremtése és a programalkotás volt. Az év végén Batthyány vezetésével, Deák, Szentkirályi Móric és Kossuth részvételével megalakult az ellenzék vezetését koordináló bizottság. Ekkor történt meg első alkalommal, hogy Batthyány formálisan is az ellenzéki mozgalom élére került. Ebben az időszakban óriási munkát végzett: 1846 közepén az ellenzéki sajtóanyagokat előkészítő bizottság vezetőjévé választották – a sokszorosítás érdekében kőnyomatos sajtót szerzett. 1846 végén tanácskozásra hívta össze az ellenzéki politikusokat. 1847 januárjában indítványozta a Pesti és a Nemzeti Kör egyesülését. Februárban Kehidán Deákkal tárgyalt az ellenzék programjáról.

1847. március 15-én országos ellenzéki konferenciát rendeztek, melyen Batthyány elnökölt, és ő írta alá a párt által kibocsátott körlevelet. A tanácskozáson a követendő politika alapelveit tizenöt pontban foglalták össze, és június 6–7-re kitűzték az Ellenzéki Nyilatkozat megalkotásának határidejét. Batthyány elnöke lett a programkidolgozó bizottságnak és a vezetést alkotó permanens deputációnak is. 1847 tavaszán és nyarán az itáliai, osztrák és cseh ellenzékkel is felvette a kapcsolatot, egyeztetett velük.