Volt egy álmom

Day 889, 15:05 • Published in Hungary Hungary • by montaigne

Volt egy álmom, hogy egyszer önmagam korlátait túllépve még többet tehessek hazámért.

Volt egy kevés pénzem, ami semmire sem volt elegendő. Na és? Találnom kellett egy célt, ami csak háromszorosan haladja meg lehetőségeimet.

Volt egy álmom, hogy Pécs, ahol még sosem jártam IRL megszabadul a horvát elnyomás alól.

Azt álmodtam, hogy elindítok egy felkelést. És azt, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy sikerre is vigyem.

Pénzt koldultam. Szoptam, nyaltam, gombot varrtam. Sokan segítettek, még egyszer köszönet érte. 1 Goldokból, fél Goldokból, névtelen hősök kuporgatott pénzéből és nem utolsó sorban az állam segítségével, de meglett a pénz.

Szerettem volna Győrt felszabadítani, de ekkorát nem tudok álmodni. Pécs is szép.



A második akadály: meggyőzni a katonai vezetőket, hogy van értelme RW-re költeni a drága pénzt, még akkor is ha bebukjuk, mert sebzést fog elvonni. Hittek bennem. Köszönöm Tricium, köszöm Sorihun és akik még bátorítottak.

Majd utazás: IRL is Zágrábba mentem éppen.




(ez tegnap estefele készült)

Ha már elindult a csata, sikerre kellene vinni. Mit tehet az ember, ha túlerővel szemben kell küzednie? Cselhez folyamodik. Bevetettem a Zoli-féle trükköt. Telekürtöltem a horvát sajtót azzal, hogy erőből lenyomjuk a falat, úgyhogy jobb lesz, ha keményen harcolnak. Meg azt is megírtam, hogy olcsón mérik a medált, nyugodtan harcoljanak itt.

Kb 22 órán keresztül a horvátok úgy elkerülték a csatateret, mintha lepratelep lett volna.

Egy időn túl már több embernek is feltűnt az eseménytelenség. Néhány horvát belepiszkált, de semmi sem történt, hát továbbmentek.

Kilincseltem a hadügynél, hogy tessék majd ránézni erre a csatára, de almamater úgy vágott ki a szobából, hogy szinte nyakam szegtem. Kemény fiú, a dolgát végzi, engem meg illetéktelenül behatoló horvát kémnek vélt. Gondolom. Lehet, hogy az IP címemet nézte valahogy, ami valóban horvát, ugyanis IRL Zágrábban vagyok. Ez van. Maradtam a kételyeimmel.

A szerb barátaimnál kilincseltem tovább, győzködtem őket, hogy ezt a semmi kis falat tuti le lehet ütni. Hümmögtek, elhajtottak, aztán kiderült, hogy nagyon is megtetszett nekik ez a barátságos kis fal és rendesen betáraztak.



A magyar oldalon is ment a szervezkedés. Sőt, ott ment igazán. Titokban. Csendben. Nagyon sokan voltunk. Vége előtt 1 perccel a 138.000-es falnak nekiugrottunk és porrá vertük. Civil szemmel annyit lehetett látni, hogy ez egy olyan csata, ahol 23 óra 59 perc alatt SEMMI nem történt. De az utolsó 1 perc e-életem legszebb pillanata volt.

Köszönöm Bajtársak!


To international readers

This is the story of the RW in Southern Transdanubia. English version will follow soon.