Nyílt levél a puccsistáknak és a demokráciavédőknek
kacsintomaglya
Sziasztok,
Szerintem itt az idő egymás felé kezet nyújtani és nagyon mélyre elásni a korábbi nézeteltéréseket. A puccsisták megpróbálták átvenni a hatalmat, nem sikerült nekik, de az ár, amit mindkét oldal fizetett ezért, óriási.
Demokráciavédők! Örülhetünk, mert eMagyarország államformája továbbra is köztársaság, de nem ujjonghat felhőtlenül a szívünk, mert egy árok tovább mélyült. A megosztottság SOHA nem vezetett egy nép felemelkedéséhez, gondoljátok hát végig, hogy két fél ország ad ki egy egészet.
Puccsisták! eMagyarországnak szüksége van az erőtökre, eMagyarországnak szüksége van rátok, a gondolataitokra, véleményeitekre. Ne zárkózzatok el a konstruktív párbeszédtől!
Jó hosszú, de megéri végigolvasni MINDENKINEK Menenius Agrippa meséjét, tökéletesen idevág:
A szomszéd népekkel vívott harcokban Róma a légiók vitézsége folytán számos győzelmet aratott. De a külső harcok mellett belsők is emésztették. A patríciusok és plebejusok közt a viszály szinte állandósult. A vagyon felemelte a patríciusokat, a szegénység lesüllyesztette a plebejusokat. A római társadalom két nagy rétege szembekerült egymással. Akié a vagyon, azé a hatalom, a jog - hirdették a patríciusok. Hiába vállalták a plebejusok a munka és a katonáskodás terheit, hiába adósodtak el, a patríciusok hallani sem akartak arról, hogy a plebejusoknak is legyenek jogaik. Elégedjenek meg a kötelességekkel - vallották gőgösen mindaddig, míg egyszer a plebejusok alaposan rájuk nem ijesztettek.
Történt ugyanis, hogy Valerius Volusus diktátor - győztesen hazatérve a szabinokkal vívott háborúból - a szenátusban az eladósodottaknak fogta pártját. Nemhiába hogy testvére volt Publicolának, a népszeretőnek. Javaslatot tett, hogyan lehetne segíteni az adósság miatt fogságban tartott, bebörtönzött embereken, kik rabszolgaként éltek, és családjuk földönfutóvá lett.
De hiába szónokolt, hiába minden érv, rábeszélés, a kapzsi atyák minden javaslatát elutasították. Erre Valerius haragra gyúlva így szólt:
- Nem tetszik nektek, hogy egyetértést akarok? Az istenekre mondom, nemsokára eljön az idő, hogy nagyon megbánjátok! Ami engem illet, tudjátok meg, hogy nem vagyok hajlandó polgártársaimat azzal hitegetni, hogy megsegítem őket, ha ez a ti ellenállástokon megtörik, és diktátor sem leszek tovább hiába. A külső ellenség és a belső széthúzás tette szükségessé ezt a kivételes megbízást. Falainkon kívül megteremtettük a békét, de a belső széthúzást, úgy látszik, nem tudjuk megszüntetni. Véleményem szerint a nép igazságosan lázong, de én ezt a lázongást már csak magánemberként fogom megélni, nem pedig diktátorként. A diktátori méltóságról ezennel lemondok! Ezzel lelépett a szónoki emelvényről, és eltávozott a kúria épületéből.
A fórumon, Róma főterén összegyűlt elégedetlen néptömeg tudta, hogy Valerius miatta fáradozott, és csak azért kényszerült a lemondásra, mert fáradozása hiábavaló volt. Körülfogták hát, és mintha csak a legnagyobb engedményeket harcolta volna ki érdekükben - valóságos diadalmenetben kísérték hazáig.
Valerius távozása után az atyák másról kezdtek tanácskozni. Az adósságok miatt lázongó nép csak hagyján, de mi történik majd, ha a Valeriusszal nemrég győztesen visszatért légiókat szélnek eresztik? A leszerelt katonák - maguk is adósok, a szegény nép fiai - veszélyesek lehetnek az államra, az atyákra, esetleg titkos összeesküvést szőnek, a nép lázongását támogatják. Nem szabad hát szélnek ereszteni őket! Egyikük így szólt:
- Nézzétek, szenátortársaim, ezt a sereget ugyan a diktátor vezette, de a konzuloknak tettek esküt a katonák. Diktátor már nincs, konzulok vannak ismét. Így az eskü továbbra is köti a sereget. Úgyis kiújulófélben van az aequusok elleni háború. Használjuk hát fel őellenük ezt a sereget, és így máris eltávolítottuk a városból.
Tetszett a javaslat, mindnyájan elfogadták. A légiókat eltávolították azzal az ürüggyel, hogy új háború fenyeget. Ám ez csak olaj volt a tűzre. A forrongó hangulat nemhogy csillapodott volna, de egyenest tetőfokára hágott. Az elkeseredett tömeg dühében a konzulokat halálra kereste.
- Öljük meg őket, a nép zsarnokait! Ha nem lesznek konzulok, nem köt a nekik tett eskü sem!
Mások azonban óvatosak voltak.
- Ne esztelenkedjetek, polgárok! Nem a konzuloknak esküdtünk mi engedelmességet, hanem maguknak a halhatatlan isteneknek. Ha megöljük is a konzulokat, eskünk mégiscsak kötelez bennünket, s csak bűnnel szennyezzük be magunkat. Ne kövessetek el esztelenséget!
Az öldöklő szándékot hát elvetették, és ekkor egy bizonyos Sicinius indítvánnyal lépett fel. Ezt egyhangú lelkesedéssel elfogadták, és mindjárt végre is hajtották.
Fölkerekedtek, és kivonultak a városból, felmentek az úgynevezett Szent Hegyre, mely a várostól mintegy háromezer lépésnyire, az Anio folyócska túlsó partján volt. A hegy tetején, bár nem volt vezérük, fegyelmezetten tábor építéséhez fogtak. Egyébként nyugton maradtak, a szükséges élelmen kívül semmit magukkal nem vittek. Így töltötték napjaikat, ők sem bántottak senkit, őket sem bántotta senki.
De a városban azért napról napra nőtt a rémület. Az atyák egyaránt féltek a kivonultaktól és az otthon maradottaktól. Nem tudták, hogy azok, akik a Szent Hegyre kivonultak, meddig maradnak nyugton, és nem támadnak-e a városra. Azok pedig, akik otthon maradtak, nem csatlakoznak-e hozzájuk. Talán jobb volna, ha ezek is kivonulnának, de akkor meg ki látja el a városban a munkát, ki építi a házakat, ki őrli meg a gabonát, egyszóval ki dolgozik? A rabszolgák száma ekkor még nem volt oly nagy Rómában, mint a későbbi háborúk után. Különben is a rabszolgák nem megbízhatók. Az atyák megszokták, hogy gondtalanul uraskodjanak, a fórumra, a kúriába sétáljanak, ott az állam ügyeiről tanácskozzanak. A többit, a szolgai munkát elvégzi a nép.
A nép viszont rettegett az atyáktól. Ismerte kegyetlenségüket, önzésüket, nemegyszer saját bőrén tapasztalta megvetésüket. Most vajon mit eszelnek ki megbüntetésükre? Mivel a Szent Hegyen levőket nem éri el kezük, az itthon maradottak hátán csattan majd az ostor. Nem volna-e csakugyan okosabb nekik is csatlakozni a kivonultakhoz?
Így vergődött Róma a kétség és bizonytalanság hullámaiban. A nép gyanakodva figyelt, a szenátus tanácskozott. Nagy gondot okozott, hogy elterjedt a hír: a kivonultak új várost alapítanak. Volt az atyák között egy okos, idősebb szenátor, Menenius Agrippa, akit a nép is kedvelt. Neki nem voltak bebörtönzött adósai, emberségesen bánt a szegényekkel, és mindenkin segített, aki hozzá fordult. Amellett volt még egy tulajdonsága, népszerűségének másik forrása: szépen, higgadtan és főleg egyszerűen tudott beszélni. Nem volt olyan hallgatója, aki meg ne értette volna, akit le ne bilincselt volna beszédével.
Az atyák között eközben általános lett a vélemény, hogy ez így tovább nem maradhat. A félelem és bizalmatlanság rossz tanácsadó, a szakítás a nép és az atyák között ráadásul még veszélyes is: hátha az ellenség kiszimatolja, és váratlanul támadást indít? A népet tehát bármi áron meg kell békíteni az állammal. Abban állapodtak meg, hogy a köztiszteletben álló Menenius Agrippát elküldik békekövetül a kivonultakhoz. Ha valaki, akkor ő biztosan szót tud velük érteni.
Agrippa elfogadta a megbízást, és elindult a Szent Hegyre. A nép tisztelettel fogadta, beeresztette a táborba, és feszülten várakozott, mit fog a követ mondani. A hagyomány szerint egy mesét mondott nekik.
Meséje így hangzott:
- Tudjátok meg, rómaiak, hogy volt idő, igen-igen régen, amikor az emberi test részei még önálló élőlények voltak, megvolt mindegyiknek a maga szabad akarata, hogy ezt tegye, azt pedig ne; mindegyik tudott gondolkozni, gondolatait ki tudta fejezni; megértették egymást, mint egy család vagy állam tagjai. Nos, ebben az ősi időben történt egyszer, hogy az emberi test részei összesúgtak-búgtak, előbb titkon, majd hangosabban, és méltatlankodni kezdtek, hogy így meg úgy: "Nem igazság az, hogy mi mindig csak dolgozunk, fáradozunk, a kéz kapát fog, a láb hordja a testet, a száj és a fogak rágnak és így tovább mindegyikünk, és a mi munkánk és fáradságunk gyümölcsét a gyomor tétlenül élvezi, az ott csak van a középen, nem csinál semmit, nincs gondja semmire, csak szó nélkül befalja mindazt a jót, amit mi, többiek verejtékes munkával szereztünk" - és addig-addig, míg végül is összeesküdtek a gyomor ellen. Megesküdtek, hogy a kéz nem visz a szájhoz egyetlen falatot sem, de ha vinne is, a száj ne fogadja el, de ha el is fogadná, a fogak ne rágják meg. És így tovább, mindegyik fogadott valamit, és meg is tartotta. Mondom, mind kitartott amellett, amit megfogadott. A kéz nem vitt többé falatot a szájhoz, de ha vitt volna is, a száj nem fogadta volna be, de ha be is fogadta volna, a fogak nem őrölték volna meg.
És mit gondoltok, mi történt? Egyszerre csak észreveszik ám, hogy a kéznek már nem is lenne ereje, hogy felemelkedjék a szájig, a száj a kapott falatot be sem tudná fogadni, de ha befogadná is, a fogaknak nem lenne már erejük megrágni. Valamennyit titkos kór gyötörte, meggémberedtek, elgyengültek. Most derült csak ki, milyen fontos a gyomor szolgálata. Hogy az sem henyél ám, hanem feldolgozza a sok jó falatot, azután igazságosan elosztja, és visszaadja a test részeinek. Mert ugyan mi tenne bennünket elevenné, mi táplálná tagjainkat, ha nem az a vér, melyet éppen a gyomor frissít fel mindig, újra meg újra? Belátták ezt a test részei, nem is lázadoztak többé, hanem végezte mindegyik a maga dolgát, mert rájöttek, hogy egy test, egy szervezet az, amit közösen alkotnak. Ebben a testben pedig mindegyiküknek megvan a maga feladata, amit el kell látnia. Azontúl nem irigykedtek egymásra, máig is egyetértésben élnek, és így lesz ez most már mindig.
És most jól figyeljetek! Ti is egy test vagytok az atyákkal, egy nép, egy állam, mely belőletek és belőlünk áll. Miért lázadoztok hát? Látjátok, a test tagjai is méltánytalannak tartottak olyasvalamit, ami pedig a természet törvényei szerint alakult, és ezért a legjobb is. Nem látjátok-e, hogy a társadalom tagjai is egymásra vannak utalva, mint a gyomor és a test egyéb részei? Lássátok be, hogy így a legjobb, ahogy van, és ne lázadozzatok! Tárgyaljunk hát az egyetértésről, azután térjetek vissza Rómába, térjetek vissza a ti rendes életkörülményeitek közé.
Befejezte szavait. Mély csendben hallgatták végig. A csend beszéde után is tartott. Az emberek elgondolkoztak. Menenius Agrippa mézédes szavai megvesztegették őket. Követeket küldtek Rómába, akik tárgyaltak az atyákkal a kibékülésről. A tárgyalásnak az lett az eredménye, hogy az atyák megengedték: legyenek a népnek olyan tisztviselői, akik megvédik a jogtalanságoktól. Ezek a tisztviselők - néptribunusoknak hívták őket - személyükben szentek és sérthetetlenek, az atyák közül senki, de még a konzul sem vetheti őket fogságba.
Először kettőt választottak, Gaius Liciniust és Gaius Albinust, akik még három társat vettek maguk mellé. Így öten lettek. E három között volt Sicinius is, aki a Szent Hegy-i kivonulást javasolta. A nép tehát nem volt többé védtelen az atyák önkényével szemben. A történelem első "sztrájkja" sikerült.
Mindenkinek jogában áll eltaszítani a kinyújtott kezet, jogában áll hülyének lenni, jogában áll egy játékban sértődöttnek lenni.
Én azt gondolom, hogy MOST van itt az idő érdemi beszélgetéseket kezdeni/folytatni BÁRMIFÉLE személyeskedés nélkül. Aki erre képtelen, annak a személyeskedő megjegyzését ignorálni kell, válasz nélkül kell maradnia.
Elég a marakodásból!
U.i.: Ennyit szerettem volna csak mondani, kíváncsi vagyok a TE véleményedre is, de csak ha betartod a fenti egyszerű kérést.
Comments
Egyelőre szerintem ne várj békés beszélgetést. És mivel újabb puccsal fenyegetnek, így a későbbiekben sem valószínű. Tudod, meg kéne tanulni veszíteni egyeseknek.
v3
Az a baj, hogy ez nem fog menni.
Ma már beszéltem dragóval, etilénnel. - Más nemzeték más habitus.
Ide is leírom a véleményem:
.
Én nem tartom a puccsistáka hazaárulóknak, viszont a fennálló demokratikus rendszer ellen fordultak katonai eszközökkel, hogy politikai céljaikat megvalósítsák.
A puccsért, a sikertelen puccsért felelősséget kell vállalni, szerintem a nyilvánosság előtt is. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy valamilyen módon rendeződjenek a viszonyok és a megbélyegzés viszonylag hamar elmúljon.
Ez szerintem mindkét fél érdeke, meg azoké is akik országunk polgáraiként egyik oldalt sem támogatták.
Közös a játékunk, mindenki cipelje a maga keresztjét.
Szerintem te nem emléklesz a görög-görög párharcra, amikor sok "terrorista" utána Cyprus-ba költözött. 🙂
Szóval volt már hasonló típusú megosztottság.
Kár hogy nincs ebben a játékban börtön modul. Az lehet, hogy javítana a helyzeten sok esetben
Egyetértek. Ha mostantól havonta lemenne egy puccskísérlet az nyilvánvalóan sem az országnak sem a szövetségnek sem senkinek nem jó.
A Kardok Tanácsának a puccsok a TW-pótlók.
Biztosan a kevés TW miatt indítottak puccsot.
De az nem lehetséges, hogy mától minden megy tovább mintha mi sem történt volna.
A dolgok forrni kezdenek.
Szerintem ha hajlandóak elismerni, hogy a puccsal hibát követtek el és elfogadni a törvényesen megválasztott kormányt akkor nyitottnak kell lennünk az együttműködésre. Ha nem, és megint MTO-val próbálkoznak az ellen továbbra is minden eszközzel fel kell lépni, amíg be nem látják, hogy ez nem járható út. Nem azt mondom, hogy felejtsük el ami történt, de ha a megbánásuk őszinte akkor nem kell a múltat az együttműködés akadályává tenni.
Nyilván az együttműködésre való őszinte hajlandóságot nagyon nehéz lesz elérni mindkét oldalon. Éppen azért tragikus a puccs, mert egy olyan problémát mélyített el amit már eleve is szinte lehetetlennek látszott megoldani.
Az lenne a legjobb, ha mindenki kicsit félre tudná tenni a megszokott hozzáállását ebben a kérdésben és úgy elolvasni a történetet. Mondjuk néhány napig nem játszani és úgy elolvasni újra és elgondolkozni a tartalmán.
Amíg a hangadók a bankkártyájukkal gondolkoznak, erre semmi esély. Ők úgy érzik, hogy ŐK eMagyarország, és veszély esetén _úgyis_ jön mindenki védeni a hazát. Győzd meg például Lucit arról, hogy nem mindenki hazaáruló, aki mást gondol, mint amit a pártközpontból kiadnak.
Nem. A vezetőiket ki kell rekeszteni a közösségből.
Olvasd újra a dőltbetűs részt, kérlek.
A történet engem igazol. A neptribunus nem vedte meg Rómát az atyáktol, akikbol császárok lettek.
Terroristákkal puccsistákkal nem szabad tárgyalni. Átléptek egy határt. A békés megoldás a választási rendszer. A most hatalmon lévők is elfogadták a választási eredményeket, akkor is amikor más győzött. Ki kell rúgni ezeket. Erőt kell mutatnunk, mert visszaéltek az általunk adott hatalmukkal.
Tudod, hogy lenne a legtisztább ez a kéznyújtás..? Hogy drago meg Vidi leülnek és ők ketten megdumálják, valamilyen egyezségre jutnak és azt elfogadja MINDKÉT FÉL! Azért emeltem ezt ki mert mind2 oldalról vannak nyomdafestéket nem tűrő alakok, ha azok elkullognának akkor érdemben lehetne tárgyalni. Kell mind2 oldalra egy erős, kompromisszumokra is képes vezető aki képviseli őket a többi meg kussban marad és és várja az eredményét a tárgyalásoknak, aztán pedig úgy cselekszik ahogy a vezetője mondja neki.
A kongának eleve így kellene működnie de oda is olyan alpári seggarcok kerülnek be, hogy Kínáig hallani, amiket letolnak a körlevelekben.
Dragó például egy nyomdafestéket nem tűrő alak. 😃
Nos a bülbülszavú bicskás samesz már itt döngicsél.
Összekevered a szerepeket.
Nem a plebs támadt a puccsistákra, hanem ők a plebsre.
Nem a plebs lopott el mindent, hanem a puccsisták.
Az a szándékuk, hogy plebset félretegyék eddig is meg volt és ezt is tették, totális ignoranciával, míg tehették a "demokratikus" keretek között, fékekkel szétcsalva a kongát, elnökválasztásokat 10 éven át.
Ez után se akarnak mást, még akkor se, ha most - szép összefogással és valóban értékes győzelemmel - pofán lettek vágva.
Ezek a gazemberek: karakterkereskedők, mutyimatyik, sokadnickes csalók, fékerek, románok által nyakunkba ültetett kápók nem arról hírhedettek, hogy tanulnának bármiből.
Tehát nincs értelme semmiféle sunyi alkunak, főleg nem olyan személy által, aki eddig is a csicskájuk volt és akinek személy szerinti szereplése váltotta ki a csicskalángosnak szánt puccsot.
Ez az alak végig szolgálta őket és most se tesz mást, mint amit a bicskás samesz idevésett: sunyi alkukban csicskázik a puccsistáknak.
Miként lehet azokban megbízni, akikben eddig se bíztunk meg és ami még a saját neveltjeiket is ellenük fordította?
Sehogy.
Miként a sokadjára eljátszott becsületüket visszaszerezniük?
Sehogy. Ezerszer eljátszották már, szlovénekkel, románokkal, bárki magyarok ellenségével alkudozva, TW mutyik ezreiben, szövichateken konspirálva, most pedig pénz, tank, kaja és national orgok tolvajaként is.
Ezért aki bedől ennek a trükkjüknek az vagy hülye, vagy áruló.
Aki tárgyal velük vagy hülye, vagy áruló.
Bármely esetben semmi keresnivalója azok élén, akik fegyverrel, kemény harcban, meglopva, kisemmizve megvédték azt a keveset, ami még a közösségből az erepen eMagyarországon megmaradt.
Köszönet azoknak, akik szervezték, pénzelték és harccal támogatták a közösséget annak gyilkosaival szemben.
Ne felejtsétek el kik voltak.
Ne felejtsétek el, miylen hihetetlenül aljasok és becstelenek.
Ne felejtsétek el, hogy ők z ellenségeitek és az erejük a magyarok ellenségeivel szemben NULLA, csak a saját népük elleni harcra, a saját népük átverésére van tehetségük.
Már ha ez tehetség.
Mert szerintem inkább aljasság.
Ne felejtsétek el megköszönni nekik minden alkalommal.
A pártjaikat, MU-ikat ki kell üríteni.
A lopott orgjaikat el kell venni.
A vagyonukat el kell venni.
A BH-ikat és az SH-ikat el kell venni, állami vérdíjat kell fizetni azoknak, akik leverik őket.
A TW-iket le kell zárni.
A közéletből el kell őket takarítani.
A szövi chatekről el kell őket takarítani.
A kommentjeiket, shoutjaikat kommentkkel lkell ellátni, melykeben magyarul és angolul is tudatni kell mindenkivel ki ez a becstelen senki, aki a saját plebsáre támadt.
Ellenségekkel nincs alku!
Levert ellenségekkel nincs béke!
Harc van.
Pont, mint másfél napja.
Ha megerősödnek, összeszedik magukat ismét ránk támadnak.
Ne feledjétek: ellenségek ők, a magyarok, a köznép, a közvagyon ellenségei!
Valaki segítsen, van ebben itt felettem bármi konstruktív? Ha nincs, akkor nem olvasom el. 🙂
A történet rossz párhuzam. Akkor már ajánlom Catilina összeesküvését vagy Alkibiádész ténykedését.