Merengő [KOMOLYSÁG WARNING!]

Day 4,944, 02:11 • Published in Hungary Hungary • by Vik Alvers Jr
Legyetek üdvözölve!

Mostanában elég gyakran ér a vád, hogy csaló vagyok. Az indoklás minden esetben ugyanaz: "a régi cikkeim nem hasonlítanak a mostaniakra".

Mit mondhatnék?
Változunk.
Aki más állít, az szembemegy az élet egy nagy igazságával, miszerint egyetlen állandó dolog van az életben, és az a VÁLTOZÁS.

Az évek nem feltétlenül csak a javára formálják az embert. Az élet adta pofonok bizony mindenkin és mindenkiben nyomot hagynak.



Az ember tapasztaltabbá, de egyben cinikusabbá válik. Beletörődhet dolgokba, amiket régen megváltoztatni óhajtott. Hamarabb elenged dolgokat, amik nem az épülését szolgálják, amik pocsékolják az idejét.
Az idő a legdrágább kincs, és nincs belőle sok.



Az álmagyarokról

Mindig utáltam az álmagyarokat.

A hazafiságot nem hangoztatni kell, hanem a mindennapokban megélni.
Az én szememben egy kétkezi munkás, aki napról-napra, csendben teszi a dolgát, nagyobb hazafinak tetszik, mint egy mellkasát verő politikus, aki fennen hangoztatja a magyarságát.
A magyarsága nevében ítélkezik mások felett, nagy csinnadrattát csap, aminek egyetlen célja a figyelemfelkeltés.

Hasonlóan működik itt, az erepben is: adott egy karakter, amelyik csendben edz, üt, dolgozik. Nagyobb becsülete van a szememben, mint a hisztériás álmagyarnak, aki teleszemeteli az üzenőfalakat, mások bosszantását élvezi, és tévképzeteit nem rest a nagyvilágba kiabálni.

Óvakodjatok az álmagyaroktól, mert gyengék.
És mivel gyengék, ezért veszélyesek.

Mostanában

Mostanában tértem vissza újra a játékba.
Persze nagy meglepetés nem ért. Gyakorlatilag ugyanazzal a játékkal szembesültem, amit 10 éve itt hagytam. (Néhány újrakezdési kísérlettől eltekintve.)

Fogalmazzunk így, nem öntötte el az adrenalin a szervezetemet a játékélménytől. Gondolom, ezzel azok is így voltak, akik elhagyták a játékot. Elég sokan.

Ami viszont meglepett, az az a szintű cinkelés, savazás és rombolás, amit itt egyes személyek a magyarság nevében a magyar közösségben végrehajtanak.
Hiába. Azt hiszem, ellenük nincs más hatásos orvosság, csak a hallgatás.

Kellemes csalódások is értek. Rendes emberekkel is teremthettem kapcsolatot.

Megismerhettem a Kongresszus munkáját.
És igen, amikor képviselő lettem (köszönöm a választók bizalmát!), az egyetlen instrukció a pártomból az volt:
SZAVAZZ LEGJOBB MEGGYŐZŐDÉSED SZERINT.

E helyütt eloszlatnám azokat a tévhiteket, hogy a Kongresszus nincs tájékoztatva, és csak szavazódroidok.
Egyébként én azt gondolom, hogy egy kongresszusi képviselőtől talán elvárható, hogy a kormány vagy az elnök tájékoztatása nélkül IS nagy vonalakban ismerje és tudja, mi zajlik az e-világban.

A kormányról

Szerintem az ország dolgai jól mennek.
Egy sikeres és erős szövetség részesei vagyunk.
A termelés biztonságos, a gazdasági helyzet jó.
Nem fenyeget minket az eltörlés veszélye. Eltörlést én is megéltem. Nem is egyet. Felszabadulást is. Közösségi élményt ugyan adott, de ennek ellenére nem szeretném, ha sokszor megismétlődne.

Akik itt kígyót-békát kiabálnak az edzőháborúkra, vajon nem tudják, hogy ezt a játékot a csaták és a háború tartja életben?
Azt sem tudják, hogy egyes csaták, hadjáratok mögött taktikai meggondolások húzódnak meg?

Sajnos az élet tényei nem mindig a mi szánk íze szerint alakulnak. Így van ez a játékban is.
Nincs ember hiba nélkül.
Nincs kormány hiba nélkül.
Biztos, hogy vannak hibák, de azokat súlyuk szerint kell értékelni.

Van, amivel én sem értek egyet, de szeretném hinni, hogy józanul látom a nagy egészet, és azt figyelem, én hogyan segíthetnék, nem pedig azt, hogy kössek bele vagy forgassam ezt ki.

Egy verssel búcsúzom mára. 🙂

Végezetül egy vers

RADNÓTI MIKLÓS:
NEM TUDHATOM

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.



Köszönöm megtisztelő figyelmeteket!