Keddi EPIC – Pack nélkül is megéri?

Day 4,191, 23:59 Published in Hungary Slovakia by goobee
Kedves e-honpolgárok!

Őszintén szólva meglepett az előző, házakkal foglalkozó cikkem sikere.
Ezen felbuzdulva elhatároztam, hogy második cikkemben ismét egy közérdekű témáról írok.

Mindenki találkozott már az EPIC-ezés témájával. A játékostársakkal beszélgetve megoszlottak róla a vélemények, érdemes- e vagy sem.
Aki szerint igen, annak viszont nem volt rá egyértelmű receptje, hogy is kell csinálni, hogy megérje, de határozottan állította, hogy megéri. Gondoltam ezért kipróbálom én is, és megosztom veletek a tapasztalataimat, hátha más számára is érdekes lehet.


Mikor újrakezdtem a játékot, akkor a sok újdonság közül számomra az „epic-ezés” volt a leginkább homályos terület, és őszintén szólva miután kipróbáltam, még most is az maradt.

Először nem is nagyon foglalkoztam a témával, mert azt gondoltam, nekem nem is fontos, az „epic-ezés” az csak a nagy tankoknak éri meg igazán.
Aztán mikor elmagyarázta valaki, milyen előnye van EPIC csatában ütni, akkor meg azt gondoltam, hogy OK, mindez szép és jó, de ez nekem pilótaként akkor sem éri meg, hiszen minden földi ütés energiapazarlás.
Mikor ezt a véleményem megosztottam egy tapasztalt játékossal, ő azt válaszolta, de márpedig higgyem el, ami az első nap kiesik az epic miatt, azt behozza a másik 6 nap, így pilótaként is megéri kedden „epic-ezni”. Őszintén szólva nem nagyon hittem el, ezért elhatároztam, hogy a saját bőrömön próbálom ki, hogy megéri –e, vagy sem.

Ha egy csata EPIC, akkor minden elütött energiáért dupla presztízspont jár. Így a heti megmérettetésen gyorsabban halad előre az ember, magasabb jutalomszinteket ér el a hét legvégére. Az előrelépéshez viszont így is sok ütés, ahhoz pedig sok csoki kell. A hét elején felhasznált csokikat vissza is kell szerezni, hogy érdemes legyen hétről-hétre „epic-ezni”, a csokik viszont 7000 PP fölött kezdenek el jönni tömegesen, vagyis mindenképpen efölé a szint fölé kell menni a hét folyamán.

Mivel a játékra elvből nem költök RL pénzt, ezért így indultam neki a kísérletemnek:

Q1+Q2+Q3 ház, 930-as energiatároló, fullra feltöltődve (2*930 energia).


Kedd reggel fogtam magam és az első adandó EPIC csatában elkezdtem ütni. A kajás körök mellé beütöttem 80 csokit, összesen 10.000 energiát vertem el röpke 20 perc alatt. Mivel az eventen nyertem PP boostert, ezért azt is aktiváltam, de telefonról nagyon lassú volt, ezért azzal nem sok plusz PP-t sikerült szereznem.

Kedden 9:40-re 2600 PP boldog tulajdonosa voltam. Innentől kezdve már csak megpróbáltam rajta maradni ezen a hét eleji hullámon, vagyis ami energia jött, azt elütöttem légi csatákban, figyelve arra, hogy a tárolóm ne csorduljon túl.
Ugyan még nincs vége a hétnek, de azt már most látom, hogy ha minden jól megy, akkor a heti eventet kb. 8500 PP fölött fogom zárni.
EPIC nélkül olyan 4500 körül szoktam a hetet zárni, vagyis közel dupla annyi PP-t szereztem, mint korábban.

No de megérte ez nekem?

Mit nyertem ezzel a kísérlettel?

1. Hát először is sok tapasztalatot. Korábban nem csináltam, ez is a játékhoz tartozik, amíg nem próbálom ki, addig furdalta volna az oldalam a kíváncsiság.
2. Légi killből kb. 15%-kal több lesz majd a hét végén, vagyis ennyivel gyorsabban fejlődöm.
3. Nyertem egy 9000-es tárolót (6500pp), amit ha meg kellett volna vennem, akkor 35 goldba került volna. Jó jött, mert szűkös volt a raktáram.
4.Csokiból nyertem 58-t, vagyis a kedden betolt 80 csoki nem jön vissza, 22-vel kevesebbel fogom zárni a hetet.

Mit vesztettem ezzel a kísérlettel?

1. Ahogy fent írtam, 22 csokival kevesebb jön vissza a héten, mint amit hét elején beleütöttem. Epicezés nélkül olyan heti 25 csokit szoktam gyűjteni hetente, vagyis a teljes veszteség kb. 50 csoki.
2. Azért, hogy az energiatárolóm ne csorduljon túl, ami kb. 4 óránként előfordult (még a vörös róka 4.62-es segítségével is), éjszakánként beállítottam ébresztőt és felkeltem ütni. A hét végére kezdem magam zombiként érezni. Bár lehet, hogy ezt is meg lehet szokni, de ennyire nem érzem magam fanatikusnak.

Összegezve tehát a tapasztalataim:

Ha a hét elején EPIC-ezem, akkor valóban gyorsabban fejlődöm, de ennek ára is van.
Nem tudok félrerakni csokit SH-ra, mert több csokiba kerül az EPIC, mint amennyi visszajön végül belőle.
Bár lehet van az az optimális szint, ami mellett megéri, ezt ki kéne kísérletezni.
Továbbá ha ki akarod használni az EPIC-ezés adta pluszt, akkor bizony éjszakánként fel kell kellned, amihez nem árt egy adag fanatizmus.

Én inkább az alvást választom 🙂

Ha tetszett a cikk, akkor szeretnék kérni rá vote-ot, és kommentet, mert gyűjtöm őket a küldetéshez!

Illetve nagyon kíváncsi lennék az epic-ezők véleményére.


Aki pack-ot vesz, az nyilván sokkal több energiával gazdálkodik, simán eléri azt a szerintem 10k feletti PP szintet, ami mellett visszajön a keddi EPIC-be tolt csoki.

Aki viszont nem Pack-os, és epic-ezik, attól szívesen fogadok tanácsot, észrevételt, hogy mit csináltok másképpen, mit javasoltok?

Köszönöm hogy elolvastátok, üdv mindenkinek!

goobee